Feedek

Ugatás

  • v2peti: Mi van, ha túlságosan híg a matéria? Akkor jogosan lehet használni a büntetőcédulákat? :) (2016.02.22. 10:40) A három kagyló
  • Kártevőirtó: @Kutya Úr: Mert a sajt csak a Tom és Jerry-ben kedvenc eledele az egérnek. Legközelebb kenj olcs... (2012.11.27. 18:15) "A rohadás jöjjön rád..."
  • Kutya Úr: @olajbogyóka: Folytatás egy héten belül :D (2011.12.08. 19:19) Kutyaélet Nagyinterjú
  • DieLente: pedig milyen jó kis sztori volt:D (2011.08.11. 15:57) Szabadnap
  • Kutya Úr: @olajbogyóka: Minden út a pohárhoz vezet! ;) (2011.04.02. 22:32) Hogyan NE basszunk be?

Címkék

dumaszínház (17) én (46) kritika (18) lakás (12) munka (31) pia (17) stand up (7) társadalom (37) vízilabda (12)

Nyugodjék békében iwiw

2012.03.27. 14:39 Kutya Úr

Nem tudom, hányan használják még a "második legnépszerűbb közösségi oldalt"? Én most döntöttem úgy, hogy végleg törlöm magam. Az utolsó csepp a pohárban ez az üzenet volt:

Tárgy: Hello!
Feladó: Jakab Szilamér

Szia!

A múltkor ígértem valamit, és most elküldöm. Ez egy rendkívül egyszerű pénzkereseti lehetőség. Csak rákattintasz, követed az utasításokat, ilyen egyszerűen tudsz vele pénzt keresni. Eleinte mi sem kerestünk sokat, de a múlt hónapban már 800-1200 euro jött a számlánkra!

{link}

Eleinte kicsit nehezebb, de aztán megtanulod kezelni a felületet és minden megy, mint a karikacsapás. Csatlakozz és keressünk együtt nagyon sok pénzt!
Sok sikert!

{link}

Szilamérnek természetesen egyetlen ismerőse sincs, március 11-én regisztrált a rendszerbe. Az utóbbi időben csak és kizárólag ilyen felhasználóktól kaptam hasonló jellegű üzeneteket, és ez volt az utolsó csepp a pohárban. De nem akartam csak így szó nélkül távozni, úgyhogy egyrészt kitöltöttem az iwiw által szabadon hagyott felületet, amelyen rövid indoklást kérnek, miért is törlöm magam, illetve az alábbi válaszlevelet küldtem Szilamérnek:

Kedves Szilamér! 

Rákattintottam a linkre, amit küldtél, és azonnal kaptam egy sms-t, mely szerint 4000 euro landolt a számlámon. Aztán tovább kattintottam, és láss csodát, néhány perc múlva újabb 6000 euro pittyent nálam! Ez egyszerűen fantasztikus, el sem hiszem! 

Amióta ezt az üzenetet írom már megint jött két sms, az összeget már nem is merem leírni... Teljesen megváltoztattad az életemet, Szilamér! Honnan is ismerjük egymást egyébként? Áh... Mindegy is, hiszen csak az a lényeg, hogy néhány perce még egy vasunk sem volt, pedig keményen dolgozunk több helyen is, most pedig már milliomosok vagyunk!!!! ÚRISTEN! MILLIOMOSOK, ÉRTED?? 

Nah, megyek is, mert meg kell osztanom ezt a linket mindenkivel, és a munkahelyeimen is fel kell mondanom, mert ezek után... Ki a francnak van kedve dolgozni ugye? 

Búcsúzóul még annyit, hogy miközben lefoglaltam a repülőjegyemet a világ körüli útra, újabb összeg landolt a számlámon, ami - nem fogod elhinni -, több mint 90000000 euro! Nem mintha ez most már számítana! 

Köszi még egyszer, további szép napot!

Nem akarok nosztalgikus ömlengésbe kezdeni, hogy mennyire jó is volt, amikor a fejlődő online világban megtettük első botladozó lépéseinket a magyar fejlesztésű közösségi oldalon. Mindenesetre kár érte, és azért is, mert ironikus módon a facebookon osztom meg ezt a bejegyzést, hogy többen is elolvashassák...

Áprilisi bolondságok

2012.03.23. 17:50 Kutya Úr

Egy kis programajánló, stand-up comedy estekre, esetekre!

Április 2. - Trófea Grill Étterem ,Visegrádi u. - Gombos Szabolcs, Kutya
Április 3. - Bárka Kávézó- Záhonyi-Ábel Dávid, Gombos Szabolcs, Szép Bence
Április 15. - Promenád - Záhonyi-Ábel Dávid, Kutya
Április 23. - Trófea Grill Étterem, visegrádi u. - Gombos Szabolcs, Kutya
Április 26. - Spoon - Gombos Tibor, Gombos Szabolcs

A Kutya fedőnév alatt én vagyok, részleteket pedig a linkre (ami a facebookra dob) kattintva lehet megtudni. A lényeg, hogy a társulatunk - Comedy Club névre hallgat - egyre aktívabb. Az események többsége nem csak a humorról szól, hanem mellé ételt és italt is ajánlunk a helyszínekkel együttműködésben. A fenti események Budapestre vonatkoznak, de ez ne tévesszen meg senkit, mert tárgyalásban vagyunk fővároson kívüli helyszínekkel is.

Gyertek röhögni!

oldies.jpg

Trónfosztás - Az UVSE a Téli Kupa győztese

2012.02.21. 19:09 Kutya Úr

Hajtós meccsen, megérdemelten nyerte meg a Téli Kupát az UVSE fiatalokból álló csapata. Az első gólt ugyan nem a lilák lőttek, de onnantól kezdve maximum döntetlenig engedték az elszántan küzdő, de a végére elfáradó címvédő MAFC-ot.

TK2012.jpg

Téli Kupa - Döntő (2012. 02. 19, 15.00)

MAFC-Winner - UVSE
  8-9 (1-3, 3-2, 2-2, 2-2)

Helyszín: Kőér utca
Nézők száma: 100
Játékvezetők: Vogel Gábor, Vojvoda István

MAFC-Winner: Gáti - Kállai, Szokoly, Holán, Rostás 2, Cserdi 1, Katona 1, Csigó, Keszthelyi 1, Bártfay 2, Olajos 1, Czibi, dr. Cseh. Edző: Pázmányi Gábor

UVSE: Horváth A., Gyárfás 1, Kiss A., Dobay P. 1, Holló 2, Kovács Bence, Dobay G. 1, Rácz, Keresztúri, Vrecic 2, Kerschbaum, Nagy K. 2, Kovács Balázs, Kovács Kevin, Szedmák, Bartha. Edző: Besenyei Attila, Kiss István

Gól-
Akcióból:
6 ill. 6
Emberelőnyből: 2/9 ill. 3/6
Ötméteresből: 0/1 ill. -
Kipontozódott: Bártfay (24.)

Több pikantériája is volt a Téli Kupa 2012-es döntőjének. Egyrészt a MAFC játékosai között nem egy akadt, aki korábban játszott, vagy nevelkedett az Újpestben. Másrészt a lilák edzője, Besenyei Attila a kezdő sípszó előtt néhány perccel érkezett csak meg csapata kispadjához - no nem holmi hanyagságra kell gondolni; a tréner érintett volt a bronzmeccsen is a Vidám Vízilovak játékosaként. Győztesen szállt ki a medencéből, ami nyilván könnyebbé tette a döntőzést.
Maga a mérkőzés a puhatolózás jegyében kezdődött: három perc is eltelt, mire a labda először utat talált a kapuba. Az "elkövető" Katona Norbert volt, aki egy felúszás végén látott meg némi rést az UVSE védelmén, és kihasználva tempóelőnyét a jobb felsőbe pattintott a rosszkéz oldalról. Ezzel rövid ideig vezetett a címvédő MAFC, mert a túloldalon Vrecic beköszönt egy centerakcióból. A lilákat felbátorította a gól, egy támadással később Gyárfás lőtte át a műszakisok zónáját, majd egy kihagyott MAFC fór után ismét Vrecic lőtt a hálóba előnyből (3-1).
Kellett a szünet a címvédőnek, hiszen úgy bukta el az első periódust, hogy kihagyott három fórt, és érezhetően egy fokozattal lassabban játszott, mint az Újpest. Rögtön a második negyed elején jött is a lehetőség a felzárkózásra egy emberelőny közben megítélt büntető formájában. Rostás állt oda, de hibázott, maradt az 1-3. Ami nem ment ötmétereből, az ment egy kontrafault után Bártfaynak: hasonló tempóelőnye volt védőjével szemben, mint Katonának az első gólnál (2-3). A következő támadásnál Nagy Kristóf ismét kétgólosra növelte az UVSE előnyét - a változatosság kedvéért centerből. A különbség megint olvadt (Bártfay lőtt ismét, ezúttal villámgyorsan szabaddobásból), majd el is tűnt, mert egy kontrafaultból eredő kavarodás után Keszthelyi maradt üresen az újpesti kapu előtt (4-4). A félidő előtt a lilák visszaszerezték az előnyt, Holló vert be könyörtelenül egy emberelőnyt kapásról.

TK2012 centerezik.jpg

Meccsjelenet: Keszthelyi centerezik

A harmadik negyed Olajos irtó mázlis góljával kezdődött: a MAFC-os legény elé gurult-csorgott a labda egy kapura lövés után, köszönte, bepöccintette. (5-5). Aztán ismét a kék sapkások kerültek előnybe, Dobay Péter büntetett egy kiállításból egyetlen passz után. Átellenben is értékesítésre került egy előny (az ötödik), Rostás zúzta be kapásról, megint iksz. Nem volt sokáig döntetlen, hiszen Nagy Kristóf ismét eredményesen centerezett, a MAFC-nak mindenképpen ennek a pozíciónak a semlegesítése okozta a legnagyobb fejtörést. A játékrésznek két izgalmas pillanata volt még: Keszthelyi harcolt ki emberelőnyt centerben, de nem vette ezt észre az ítéletet, ezért a labdát bevágta a kapuba - kontrát ítéltek a bírók, támadhatott az UVSE. Ezt az attakot Katona próbálta szétzilálni, elindult az újpesti kapu felé. Alig pár másodperc volt a negyedből, mire a MAFC-hoz került a labda, Katona meg is kapta, de távol volt a kaputól. Az egyetlen helyes megoldást választotta (ejtett), de a labda a jobboldali kapufa tövét csókolta meg a dudaszó pillanatában.
Egyenlítési lehetőséggel kezdte a negyedet a MAFC; egy kivédekezett támadás után öt a négyben voltak a kapu előtt, de az UVSE védője szemfülesen lekapta Bártfay keresztpasszát. A túloldalon Gáti ziccert fogott, az ellentámadásból Cserdi vette be Horváth Alex kapuját egy bődületes bombával (7-7). Amilyen nehezen egyenlített a címvédő, olyan "könnyen" jutott ismét lépéselőnyhöz a Újpest. Egy már kiadogatott, de lejárt emberelőnyt senderített be Dobay Gergő. A véghajrához közeledve természetesen egyre fontosabb lett minden mozdulat - nem is csoda, hogy Pázmányi Gábor időt kért a Keszthelyiről megítélt sokadik fórnál. Az emberelőnyt túljáratták a MAFC-osok, majd gyors egymásutánban az UVSE is, majd ismét a címvédő nem bírt betalálni létszámfölényes helyzetből. Aztán 2 perccel a vége előtt Rostás egyenlített előnyből, a végére a címvédő játékosai az oxigénhiány erőteljes tüneteit produkálták. A lilák utolsó támadása előtt Besenyei Attila időt kért. Nem tudni, mi lehetett a megbeszélt figura, de aligha adott konkrét utasítást az edző Hollónak, hogy lője élete legszebb gólját. Pedig ez történt... Az ifjú center kapott egy remek passzt centerbe, de úgy tűnt, védője szemfülesen el fogja tudni halászni a labdát. Ám Holló lábbal átemelte a játékszert az ütemre kiugró bekk fölött, majd néhány igazítás után közelről a kapuba simította azt - tanítani való mozdulatsor volt. 16 másodperc volt még hátra, s noha a MAFC kikérte második idejét is, a fennmaradó periódusban egyetlen lövésre futotta, amit Cserdi eresztett el. A labda a blokkokról a játéktéren kívülre vágódott, így az UVSE örülhetett a dudaszó pillanatában - joggal.

TK2012 kupaemel.jpg

Az UVSE csapatkapitánya, Nagy Kristóf emeli magasba a Téli Kupát

'Számok, de kit érdekel' rovat

MAFC-Winner UVSE
Gól 8 9
Kapufa 2 3
Fölé-mellé 3 3
Blokkba 2 4
Kapus védte 4 8
Összes lövés 19 27
Labdáraúszás 3 1
Kontrafault 5 6
Kapusok Gáti 8/17 (47%) Horváth A. 4/12 (33%)

A statisztikából egyértelműen kiolvasható, hogy az UVSE sokkal agilisabb játékot mutatott. A két kapus teljesítménye közti különbséghez érdemes hozzátenni, hogy Gáti a 8 védéséből ötöt a második negyedben mutatott be, megakadályozva ezzel az újpestiek nagyobb arányú vezetését a mérkőzés első felében. Érdemes még kiemelni, hogy az UVSE 6 akciógóljából 5 egyéni centerakció eredménye volt, a fennmaradó 1 pedig egy már lejárt, de még "aktuális" emberelőny.

Katona Norbert, a MAFC-Winner csapatkapitánya: Nagyot küzdöttünk, de sajnos nem sikerült megvédenünk az elsőségünket. Kijött az edzéskülönbség a két csapat között, az újpestiek jobb kondiban vannak, mint mi. Jövőre visszahódítjuk a Téli Kupát!

Besenyei Attila, az UVSE edzője

További helyosztók:
A 3. helyért: Vidám Vízilovak SE - Hegyvidék YBL WPC 11-9
Az 5. helyért: CVSE - Vasas SC 11-4
A 7. helyért: TVSE - Neptun VSC 11-10
A 9. helyért: MTK-Szentendre - BVSC-Tipo 13-9
A 11. helyért: Bp. Izzó - HETE 10-7

A képekért köszönet Lujzának

Téli Kupa helyosztók 2012

2012.02.18. 15:57 Kutya Úr

Vasárnap (2012 február 19.) rendezik a Kőér utcában az idei Winner Téli Kupa helyosztóit. Délelőtt 10.00-tól zajlanak majd a mérkőzések, a döntő a menetrend szerint 15.00-kor kezdődik. Ezzel kapcsolatban a legérdekesebb, hogy a MAFC megvédheti címét, hiszen tavaly is a piros-kék csapat hódította el a trófeát, akkor az Ybl-t legyőzve. Idén a "kihívó" az ifjú titánokból álló UVSE.
A címvédő veretlenül jutott a döntőbe az A-csoportból, a másik ágon az Ybl-nek és az UVSE-nek is egy-egy veresége volt. Az újpestiek ezt a csoportban harmadik CVSE ellen szedték be, míg a tavalyi ezüstérmes az UVSE-től kapott ki egyetlen góllal, tehát utóbbi csapat lett a csoport első helyezettje.
 

A program: (Kőér utca)
10.00 HETE - Bp. Izzó (A 11. helyért)
11.00 MTK-Szentendre - BVSC-Tipó (A 9. helyért)
12.00 TVSE - Neptun VSC (A 7. helyért)
13.00 Vasas SC - CVSE (Az 5. helyért)
14.00 Vidám Vízilovak SE - Hegyviék YBL WPC (A 3. helyért)
15.00 MAFC Winner - UVSE (Döntő)
16.15 - Eredményhirdetés

Terv szerint nem csak a döntőről, hanem a bronzmeccsről is színes-szagos beszámolóval jelentkezek majd. Gyertek, szurkoljatok!

Kelj fel, és ússz!

2012.02.16. 12:05 Kutya Úr

Szép és jó lenne itt polemizálgatni arról, miért nem bír(t) ide felkerülni az öninterjú folytatása. Nem akarom nagyon ragozni, csak egy idevágó transzparens szövegét ollóznám be: "MINDEN SZAR!" (Forrás: egy sportújságíró kollégám szerint egy Diósgyőr focimeccsen volt látható a közelmúltban.)
De ne legyünk ennyire szélsőségesek! Röviden összefoglalva: a görög turnénak nem úgy lett vége, ahogy azt szerettem, szerettük volna, ami meg itthon fogadott, az csúfosan alulmúlta a várakozásokat. Amire ezt sikerült megemészteni, nagyjából úgy éreztem/érzem magam, mintha négy irányból térden rúgtak volna. A teljes lerobbanástól hovatovább egy hölgy mentett meg - erről egyebek közt az ő kérésére is semmi többet, és eztán sem.
A vendéglátás (végleges) elhagyása és egy szakmán (kommunikáció, angol) belüli RENDES állás elcsípése jelenleg a cél. Addig is, pár napig most vízilabda blog leszünk, mert a csapat megint bejutott a Téli Kupa döntőjébe, tavaly nyert, ugyebár. Ami fontos még, hogy a stand-up sem állt le, legközelebb folyó hó 29-én lesz látható a társulat velem együtt a Bárka Kávézóban! Négy évig biztos nem lesz ilyen rendezvény szervezésére lehetőség (vagy az apokalipszis miatt, a másik okot meg tessék kitalálni)!
A reklám után jövünk vissza a Téli Kupa döntő beharangozójával. Addig is, a viszontlátásra!

Kutyaélet Nagyinterjú

2011.12.08. 15:32 Kutya Úr

Gulyás Attilával, a blog írójával maga a szerző beszélgetett Rodoszon, 2011 szeptemberében.

Mielőtt nekikezdünk, legyen szíves, nyugtassa meg az olvasókat, és erősítse meg a hírt, hogy életben van!

Életben vagyok...

Miért kussolt ilyen sokáig?

Elromlott a laptopom töltője, baromi sokat dolgozunk, nincs erőm írni.

Korrekt. Szép szögletes lett az arca. Minden nap kell borotválkozniuk?

Igen, kell, de az arcom attól a mínusz valahány kilótól kockásodott ki. Állítólag. Mondjuk tervben volt, hogy az egészséges kajáktól, meg a napfénytől és a rendszeres tengeri úszásoktól valamennyit le fogok dobni. Le is dobtam, de nem ezek miatt.

Hanem?

A napi átlag tíz óra meló, meg az össze-vissza, vagy inkább semmilyen táplálkozás miatt.

Ez a szám relatíve magasnak tűnik. Mintha az elutazás előtt nem egészen erről lett volna szó. Ha jól emlékszem, úgy reklámozta ezt a nyarat, hogy hét hónap fizetett szabadság Rodoszon, egy ötcsillagos szállodában.

Így van, az elhangzottak alapján mindenképpen annak kellett volna lennie. Ehhez képest viszont inkább egy elbaszott, dezorganizált munkatáborba csöppentünk. Mindannyiunkat meglepett, ami végül is fogadott minket.

Miért, mi fogadta magukat? Azért egy ötcsillagos szálloda mégis csak egy ötcsillagos szálloda, nem?

Az alkalmazottaknak nem egészen. Mondom ezt úgy, hogy az öcsémmel kimaradtunk a rángatásból. Kezdetben a személyzet nagy része a hotelben lakott, aztán ahogy kezdett bepörögni a nyár és vele együtt a szálloda, úgy rakosgatták ki a személyzetet a közeli panziókba. És olykor vissza, majd megint el. Volt olyan, aki hatszor cuccolt két hónap alatt.

Maguk miért maradtak ki a buliból?

Mert a szobák között is vannak különbségek. Van, amelyik a tengerre néz, van amelyik a hegyoldalra, és van, amelyik egy be nem fejezett liftaknára és arra a szivattyúra, ami az egész szállodát ellátja megfelelő nyomású vízzel. Na, a miénk ez utóbbiba tartozik. Két ilyen szoba, van, az egyiket megnyertük.

Nem akarták elcserélni?

Dehogynem. Már az első napokban jeleztük ezt az egyik legnagyobb embernek a szállodában, erre ígéretet kaptunk, hogy másnap, de legkésőbb két nap múlva természetesen mindenképpen. Ez volt jó öt hónapja.

Akkor nyilván a többi körülmény feledtette, hogy a szobájuk nem az igazi. A napfény, a tengerpart, a látnivaló, a jó kaják...

A kaja az első két hét után vált unalmassá. Paradicsom, uborka, hagyma, paprika, fasírt, hasábkrumpli. Néha tészta, de abból is csak bolognai, vagy paradicsomszósz. Lehetett választani. Rögtön a második hét végén volt a Húsvéti hosszú hétvége. A hosszú alatt azt a háromszor tizenhat órát értem, amit letalpaltunk. Volt báránysütés például, amit sem addig nem láttam, sem ott a helyszínen, mert amíg a barika forgott a tetőteraszon, addig mi az éttermet terítettük három másik szerencsétlennel, egy szinttel lejjebb. A báránnyal először két nap múlva találkoztam a személyzeti ebédnél, aztán két hétig folyamatosan, majd egy hónap múlva ismét. Akkor már a füst, meg a töltetlék mellé bejött még egy aroma, a mélyhűtő. Valamiért az az érzésem, hogy még tartogatnak belőle egy keveset a szezon végére. Napfényt egyébként eleinte nem nagyon láttunk, később is csak ímmel-ámmal. A tengerpart valóban ott van, de homok helyett köves az eleje, nekem meg most van egy kis gikszer a lábammal, gyakorlatilag a szezon eleje óta. A látnivalókig meg el kéne menni, de ha van egy szabadnapom, inkább pihenek, vagy úgy kiütöm magam az előtte való este, hogy a másnapot végig fetrengéssel töltöm.

Mi van a lábával?

Először csak fájt mindkettő a rohangászástól. Aztán lőttem egy kényelmes cipőt, ami viszonylag hamar meg is adta magát. Ekkor már születőben volt Roger, a vadhús. A bal lábam nagyujja bedurrant, oda nőtt ki Roger. El akartam vele menni dokihoz, de nem volt rá idő, úgyhogy egy alkalommal munka után leültem az ágyam szélére két ollóval, némi Betadinnal, meg egy valag zsepivel, és kinyestem Rogert.

Megműtötte a saját lábujját?

Mondhatjuk. Kivágtam a vadhús alól a körmöt, meg a vadhúsból annyit, amennyit bírtam.

És most hogy van?

Visszanőtt, úgyhogy a nyolcadik, vagy kilencedik szabadnapomon elmentem vele a kórházba. Ott szakszerűen adtak rá nagyon olcsó, 30 eurós antibiotikumot, majd mondták, ha netán nem hatna, jöjjek vissza a sürgősségire. Ami délelőtt tíz és dél között van nyitva minden nap, kivéve hétvégén és szerdán. Mondtam magamban, kurvára sürgősségi lehet, ha egy héten nyolc órában kaszabolnak. Szóval, nem tudom, mi lesz vele, egyelőre külön engedéllyel egy ötcsillagos gumiszandálban dolgozok. Biztos kell egy rendes műtét is, de szerintem haza fogom vinni Rogert.

Ezt a kórházi kalandot lehet nevezni a görög mentalitással való empirikus találkozásnak?

Nem szeretném sztereotipizálni ezeket nagy szívű, de életképtelen tohonya faszokat.

Még jó, hogy nem akar sztereotipizálni...

Azért nem mondanám sztereotípiának, mert ez itt van, Rodoszon. Errefelé csak az évnek ebben a szakaszában melóznak és büszkék is erre. Úgy képzelje el, hogy nagyjából októbertől márciusig hólyagosra vakarják az elsődleges nemi jellegeiket, és a fennmaradó hét hónapban próbálják összehegedülni azt, ami elégséges. Athénban, vagy Krétán biztos máshogy életképtelen tohonya faszok. Legalábbis ők ezt mondják.

Térjünk vissza a munkára, mielőtt tovább bántja a munkaadóit, kollégáit. Emlékeim szerint mixernek hívták, ehhez képest most azt mondja, hogy éttermet terített, meg talpalt, mint a barom. Milyen munkaköre van most tulajdonképpen?

Kezdjük az elején. Már itthon mondták a magyar srácok, akik választottak minket, hogy én eleinte nem feltétlenül csak a pultban leszek, mert nem is lesz még nyitva mindegyik, nincs elég felszolgáló, amíg nem érkeznek meg a gyakornokok, meg nekem van felszolgálói tapasztalatom. Ez igaz, de azt is hozzátettem, hogy szívem mélyéről gyűlölöm is. Lényegtelen, belecsöppentünk a melóba. Nem az alapján rakosgatták az embereket, ki mihez ért, ki mit szeret, hanem hol van rá szükség. Így kavarodtam bele a szálloda fő éttermének életébe, mint segédfelszopó. A főétterem nem azért fő, mert szép, meg elegáns, hanem mert itt etetik a legtöbb embert. Büféétterem, vagyis italokon kívül nem rendelnek mást, viszont válogatás nélkül összezabálnak mindent, telepúpoznak minden tányért, aminek a felét szükségszerűen rajta is hagyják, majd zabálnak tovább valami mást. Na, ide nem kell nyelveket beszélő, tapasztalt pincér, ide olyan kell, aki le tud szedni egy, vagy több asztalt a másodperc tört része alatt, majd a maradékos, retkes tányérokat egy svédtálcára pakolva - olyan, mint a Batman-jel - el tud teperni kurvagyorsan a konyha irányába. Eleinte sem erős, sem ügyes, sem gyors nem voltam, mondjuk gyors sose, ugyanakkor már az elején untam. Ráadásul az egész szeánszt megelőzte masszív egy óra evőeszköz fényesítés, ami szintén nem tartozott soha a kedvenceim közé. Kefélgettem elég villát még Londonban, 2006 nyarán.

Meddig tartott ez az egész?

Nagyjából a Húsvéti banzájig. Tegyük hozzá, addig minden nap megjegyeztem minden kollégának, felettesnek, pakisztáni mosogatónak, hogy nem ezért jöttem ide, mixer vagyok, gyűlölöm. Aztán egy átlagosnál párásabb, de már melegnek mondható májusi napon lezavartak a recepcióhoz és közölték, mostantól enyém ez a bár, ami itt van. Ez azért volt furcsa, mert addig ott én nem nagyon néztem körül. A rá következő vastag tíz hetet ott töltöttem, abban a bárban. De nem is bár volt ez, mert alkoholos koktélokat ott nem árultunk. Viszont volt szendvics, kávé, üdítő, süti, fagyi, smoothie. Ez a hely szolgálta ki tavaly a recepciónál lézengő embereket, meg az ottani dolgozókat, mert ott vannak a fejesek irodái is. Idén egy kicsit fel akarták turbózni. Ez sikerült, ráadásul olyan feladatok hárultak még erre a helyre, hogy szórja ki az újonnan érkező vendégeknek a welcome-drinkeket, továbbra is lássa el a fejeseket igény szerint, bármikor, bármivel, de azonnal, valamint a környéken lévő három konferenciatermet, és zárójelben a vendégeket is. Az egésszel tényleg nem lett volna semmi gond, ha egy rendes pultból zajlik a munka, ami nem tíz méterre van a fagyis pulttól, van konyhai előkészítő, elegendő mennyiségű és méretű hűtőszekrény, és végül, ha az egészet nem egyes egyedül kell csinálnom. Kezdve a látványhűtők berendezésén át, az utolsó szög tisztán tartásáig - meg ugye a vendégek... Itt amiatt kezdtem el reklamálni, hogy ez itt nem egy ember munkája. Igen, vannak olyan időszakok, amikor bizony csak a hűtőket törölgetem, de amikor egyszerre van két konferencia, vendégek ülnek a teraszon, és a tündéri gyerekek egymás fejét verik bele a fagyis hűtőszekrénybe a sztracsatella miatt, valamint a vendégek nagy része a saját anyanyelvét is alig beszéli, és a poén kedvéért lefagy a számítógép, akkor nem én vagyok a fasz, mert valamelyik köcsögnek az irodában húsz percet kellett várnia a szendvicsére. Úgy, hogy amíg itt dolgoztam, nem volt ebédszünetem, viszont minden nap legalább tíz órát ott voltam. De azt mondták, amíg nincs meg a minimum iksz euró napi bevétel, addig bizony én vagyok a fasz. Aztán elkezdett jönni a lóvé, de addigra már olyan szinten belefásultam ebbe a Chuck Norris-os munkastílusba, hogy ha mellém küldtek volna hat ledér, meztelen, topmodell csajt, akik csak a rendelést veszik fel, bizony akkor is csak hányingerrel tudtam volna tovább csinálni. Látták is ezt, meg beszóltam egyet a főnöknek, és csúnyán elkéstem négy kávéval, amit a főnökök rendeltek, úgyhogy odébb raktak.

Maga nem az a beszólogatós fajta. Mi történt?

A sokadik héten éppen három rendeléssel voltam elfoglalva, tegyük hozzá, egész nyugodtan. Odajött a főnök és mondta, hogy azokat a narancsleveket, amiket húsz perce raktam ki hall közepére az új vendégeknek, talán fel kéne keverni, mert mintha kezdne elválni a narancslé a víztől. Erre lendületből annyit kértem, talán adjuk innentől ezeket a welocome üdítős köcsögségeket a szobaszerviznek. Erre azt az ígéretet kaptam, hogy akkor jövő héttől a szobaszervizen leszek. Erre már nem válaszoltam, mert ahogy maga is mondja, nem vagyok az a beszólogatós fajta. Végül tényleg átraktak máshova, vissza az emberek közé, úgymond. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy tulajdonképpen ekkor bizonyosodtam meg végleg, nem olvasták el az önéletrajzomat, csak egyszerűen rám néztek, és az alapján döntötték el, hova raknak. Mondjuk a testalkatomból kiindulva a mosodába is küldhettek volna, mert ott is kell a kajak, de az azért merész lett volna, ha már a kaja-pia részlegre - food and beverage, szakszerű nevén f&b - érkeztem.

Tehát maradt a vendéglátósoknál. De hogyhogy ennyi helyre dobálták? Van ennyi hely egyáltalán a szállodában?

Ebben van. Négy bár, három étterem.

Akkor ebből kettőt gyakorlatilag meg is járt két hónap alatt.

Igen, de azt nem számoltuk hozzá, hogy már az elején elkezdtek hullani az emberek. Lesérültek, hazamentek, visszamondták... Illetve a vártnál több vendég jelentkezett be idén. Sőt, el is jöttek! És képzelje, ezen mindenkinek meg is kellett lepődnie! Szóval a nulladik naptól létszámhiánnyal küzdünk, amit nem azért nem lehet racionalizálni, mert nincsenek olyanok, akik munkát keresnek. Biztos látott már olyan cégeket, amelyek különböző, könyvekben olvasott, bonyolultnak hangzó érvrendszerekkel megpróbálják megmagyarázni, hogy melyik táblázat alapján, hogyan lehet kevés emberrel sok munkát elvégeztetni - magyarul spórolni a munkaerőn. Ennek köszönhetően nem csak ezt a két helyet jártam végig, hanem a szükség okán majd' mindenhol megfordultam hosszabb-rövidebb ideig.

Ezek szerint így vagy úgy, de változatos a munka.

Ezt nem mondanám, a szopatás nem változatosság. Ha az egészet tudatosan csinálnák, vagyis tervezetten, azzal a céllal, hogy az adott munkaerő tudása minél sokrétűbb legyen, végigjáratnának mindenkit a pulttól a büfééttermen át az a'la carte-ig, akkor oké. Főleg egy gyakornoknak ez marhajó. Esetemben ezt inkább úgy kell elképzelni, hogy éppen takarítok egy asztalt ebéd közben, amikor az egyik menedzser megkocogtatja a vállam, és közli, most kell eldobnom mindent és átvennem a büfé töltését. Netán a műszak közepén mondják, tovább kéne maradni még két órát, és lemenni a másik étterembe feltölteni a hűtőszekrényt a vacsorához. Cserébe az esti műszakra elég, ha később jövök, de akkor már jobb, ha a hűtőtöltés után visszamegyek, és előre megpróbálom a másik helyen felkészíteni a pultot saját magamnak.

Ez így elég zavarosnak hangzik.

Az is! Még azt képzelje hozzá, hogy a következő heti beosztást mindig vasárnap nap közben tudjuk meg. Lehet előre tervezgetni, de nagyjából felesleges, mert szinte bizonyosan lesz változás a programban, viszont szabadnap biztosan nem. Ennek oka, hogy a létszámhiány miatt az egész olyan, mintha három pár zoknival próbálna meg az ember megfékezni egy árvizet. Egyszerűen nem megy. Hiába tesznek meg mindent a menedzserek, képtelenség tökéletes, mindenki számára megfelelő és igazságos menetrendet írni, amivel ráadásul elegendő ember kerül minden részlegre.

De akkor hogy tudják megoldani ezt az egészet?

Azt kell mondjam, most már egész jól. Eleinte, amikor még mindenki sete-suta volt, akadtak nagyon komoly csúszások, mentések, félmegoldások.

És ebből a vendégek mit tapasztaltak?

Nehéz megmondani. Volt, aki észrevette, volt, aki szóvá tette, volt, aki teljes joggal ki is akadt. De az a helyzet, hogy a nagy többség nem vesz észre semmit. Ez talán azért van, mert ide az emberek pihenni, kikapcsolódni jönnek. Ez egy szálloda és nem egy szórakozóhely, ahol minél több minőségi italt kell beletölteni az emberek arcába iszonyatos sebességgel, miközben üvölt a zene, és mindenki csutka részeg. Az etetés-itatás csak az egyik része ennek az egésznek, és a vendégek visszajelzései alapján itt van talán a legkevesebb probléma. Legalább is a szálloda egyéb szolgáltatásaira, opcióira több reklamálás érkezik.

Tehát mondhatjuk, hogy megéri szenvedni?

Ezt most még nem tudom megmondani. Talán a szezon végén, amikor túl vagyunk mindenen és az utolsó vendég is kitette a lábát a szállodából. És persze megkaptuk a prémiumot. Most még menet közben vagyunk, és bár az idő nagy részén túl vagyunk, elég egy apró baki, egy elnézett rendelés, egy rossz ütemű mondat egy olyan vendégnek, és az egész eddig elvégzett munka kárba vész.

Ahogy megyünk bele a részletekbe, egyre kevésbé értem magát. Otthon megvolt végre a munkája, amit keresett, itt meg az idő előrehaladtával csak egyre jobban kicsinálták. És még nincs vége. Nem fordult meg a fejében, hogy hazamegy?

De, néhányszor elgondolkodtam rajta. Emlékszem, volt ennek az egész jelenlegi helyzetnek egy fejlődése. Először rácsodálkoztunk, mennyire nem is úgy néz ki az egész, ahogy elképzeltük, meg ahogy elmondták. Aztán elkezdtünk dolgozni, és ugye annak sem volt sok köze ahhoz, amit megbeszéltünk. Sokszor dumáltuk egymás közt, ha ez így megy tovább, a túlórákkal, a túlterheltséggel, a körülményekkel, ahogy beszélnek és bánnak velünk, egy pillanat alatt személyzet nélkül marad a szálloda. És csodák csodája, szinte semmi nem változott, hacsak nem annyi, hogy most már nem hőbörög senki. Valahogy beletörődtünk, hogy vannak dolgok, amiket egyszerűen képtelenek vagyunk megváltoztatni. A görög felettesek magatartása bár változott, de soha nem lesz európai. Hiába ciccegünk, sem a munka, sem a vendég nem lesz kevesebb. Viszont, ha valamit nem csinálunk meg, azzal másokat hozunk szarba. Olyan kollégákat, akikkel nem akarunk kibaszni. Esetemben ez úgy néz ki, hogy van két magyar srác, akik az f&b minőségellenőrei, fogalmazzunk így, bár ők is megcsinálnak mindent, ami nem is az ő feladatuk lenne, mert menedzserek. Engem, meg az öcsémet ők hoztak ki. Elhivatottak, karriert akarnak építeni, és kőkeményen megdolgoznak ezért. Ha ezt látom, nem tehetem meg, hogy beleszarok abba, amit ők építenek, koordinálnak. És ott van még az öcsém is, aki szintén ezen a pályán akar mozogni, és legalább annyira elhivatott, mint a másik két srác, csak ő nem az iskolában tanulta a vendéglátást, hanem a saját bőrén, akárcsak én. Tehát ezt átlátva nekem most azt kell tennem, hogy a képességeim szerint rájuk segítek ott, ahol tudok. Mire ezt megértettem és elfogadtam, körülbelül kétszer akartam hazajönni. Nem mondtam ki, de erősen elgondolkodtam rajta. Ugyanis nehezen szoktam hozzá ahhoz, hogy parancsokat kell teljesítenem és nem egy konszenzusos döntés alapján vágunk bele valamibe. Fentről jön az ukáz, és gondolkodás nélkül végre kell hajtani. Holott eddig abban éltem, hogy van egy feladat, leülünk, megbeszéljük, megcsináljuk. Itt mások találják ki, mi legyen, én csak végrehajtó vagyok.

Mintha katonaság lenne.

A legteljesebb mértékben az is. Az egész egy autokratikus, militáns rendszer, aminek mi csak a katonái vagyunk. És van még hasonlóság a katonaság és a nyár között. A július és az augusztus a kő kemény háború időszaka volt. Nekem a jelzett időszakban írd és mondd két és fél szabadnapom volt. Alig pihentünk, folyamatosan kint voltunk a csatatéren és maroknyian álltuk a sarat az állandóan megújuló, de folyamatosan nagy létszámú vendégkörrel szemben, nap nap után közel ezer embert etettünk-itattunk. Tényleg háború volt ez, mert ahogy fáradtunk, jöttek a sérülések. Nekem csak a lábam ment gajra, de volt, akinek a derekát kellett műteni, volt, aki lábra se bírt állni, a szakácsok minden nap szétvágták valamelyik ujjukat, a karbantartók főnöke kapott egy lazább infarktust...

Hoppá! Túlélte? Öreg volt, vagy nem bírta a nyomást?

Életben van, csak egy kicsit pihennie kell. Öregnek nem mondanám, harmincas forma, stramm csávó. Egyértelműen a nyomás készítette ki. Ők sem aludtak sokat. Ami zavaró volt, ahogy ezt kezelték. Infarktus? Jó. Pihenje ki magát, aztán jöjjön vissza. Mintha ott ez tök természetes lenne, hogy valakinek meló közben halálközeli élménye van. Olyan szintű a fáradtság, amit ezelőtt soha életemben nem éreztem. Sem magamon, sem egy kollektíván. Mert ha volt is ilyen jellegű erőltetés, tudtuk, meddig tart pontosan, és mi lehet az eredménye. Itt ezt nem érzem. Ennek is az idő rövidsége az oka. Az, hogy rögtön belecsaptunk a lecsóba, nem adott időt sok mindenre. Nem beszéltük végig a szezon ívét, a lecsengését, a lehetséges problémákat és megoldásokat... Nagyon sok hirtelen jött komplikáció adódott, amiket eszeveszett sebességgel kellett megoldani. Lekopogom, alapvetően ezek jól sikerültek. Voltak bakik, de még mindig élünk, és a szálloda is áll. Sőt, el ne kiabáljuk, nagyon jó szezont fogunk zárni.

Na, akkor csak-csak optimista?

Kénytelen vagyok az lenni. Különben becsavarodnék.

Sorolja itt nekem ezeket a maga személyiségétől, tanult szakmájától távol eső, helyenként embertelen helyzeteket. Még mindig nem értem, akkor miért nem hagyta ott az egészet francba és hagyta megrohadni őket ott, ahol vannak?

Egyrészt említettem a két magyar menedzsersrácot, meg az öcsémet. Ők motiválnak engem is, mert csak magam miatt nem csinálnám. Nekem nem volt, és eztán sem lesz szükségem még egy visszajelzésre senkitől, hogy ha akarnám ezt a vendéglátást, tényleg, úgy igazán, ahogy ők, akkor jó tudnék lenni benne. Amikor azon gondolkodtam, hazajövök, arra gondoltam, hogyan fogok utána tükörbe nézni. Egyrészt, ha nem is mondtak el minden részletet, sőt, bizonyos dolgokról hazudtak, azt azért említették, lesznek periódusok, amikor csak és kizárólag a munka lesz, más semmi. Hogy ez tulajdonképpen már akkor elkezdődött, amikor a menetrend szerinti gépünk letette a kerekeit a rodoszi reptér betonjára, és addig fog tartani, amíg fel nem szállunk egy másikra, ami elvisz minket erről az istenverte szigetről, az egy dolog. De nem tudnék tükörbe nézni, mert megfutamodtam életem egyik legnagyobb kihívása elől. Közhely, de ha ebbe nem döglünk bele, akkor bizony egy olyan szintű izomszövet rakódik ránk, amit máshogy, máskor én már nem tudtam volna magamra építeni. Mondom ezt úgy, hogy nem tudom, mi történt volna, ha váratlanul hazajövök, és mi fog történni a hátralevő időszakban.

Csak kibújt a szög a zsákból! Akkor végső soron saját maga miatt csinálja?

Fogalmazzunk úgy, saját magam miatt is. Illetve kíváncsi is vagyok, mi lesz a vége. Mert biztosan lesznek még meglepetések. Most már perverz módon állunk a kihívások elé, hiszen eddig is sokat erősödtünk. Csak mondjuk tényleg el vagyunk fáradva idegileg, meg fizikailag is.

Mennyi van még hátra ebből a harcból?

Az a vicc, hogy még nem tudom pontosan. Valamikor november elején megyünk haza állítólag, de lehet, hogy október végén. Addig túl kell élni, hogy szépen elkopik a személyzet fele, mert ugye hazamennek a gyakornokok. A hírek szerint nem lesz kevesebb vendégünk az utószezonban sem, tehát az eddigi lehetetlenre ráteszünk még egy lapáttal. Adja az ég, hogy ne így legyen persze, de igazából már nagyon vágnánk a centit, ha már elég rövid lenne.

Az extrém helyzetek okán érzékelt magán változásokat? Nem csak a fogyásra, meg a vadhúsára gondolok.

Hogyne! El tud engem képzelni a konyha közepén állva, üvöltözve egy velem egyidős, görög, pocokarcú lánnyal, hogy hol a picsában van az a kibaszott lazacos szendvics, amit húsz perce rendeltem a tíz emelettel lejjebb lévő bárból?

Azt is nehezemre esik elképzelni, hogy egy kicsit keményebben néz valakire.

Pedig megtörtént. Sőt, egyszer a liftben állva kezdtem el üvölteni az egyik szakáccsal, közben pedig folyamatosan ütöttem ököllel egy baszottnagy fehér műanyagkocsit, amibe az üres üvegeket rakják. Na, az pont a lábamon volt. Nem vele volt bajom, hanem a helyzettel, amibe hozott. Vele mondjuk fél óra múlva meg lehetett beszélni, míg a lánnyal nem. De üvöltöztem már kasszással is.

Miért?

Mert Houdini-nek képzelte magát. Szó nélkül eltűnt húsz percre, én meg ott maradtam egyedül a pultban. Nem volt, aki üsse a gépet, viszont négy oldalról jöttek rendelni, és még a szobaszerviz is oda csörgött ki. Ráadásul a kasszás pont az a funkció a szállodán belül, ami teljességgel felesleges lenne, ha lenne egy normális számítógépes rendszer. Várjon csak! Most látom, hogy az egyik menedzser integet. Igaz, hogy mára hivatalosan már végeztem, de azt hiszem, mennem kell.

Várjon, hova megy? Ígért képeket, meg még egy csomó sztorit! A jövőről még nem is beszéltünk!

Tényleg ne haragudjon, de sietek, mert a kolléga az arcából ítélve vagy kidőlt valaki, vagy megint most derült ki, hogy van ma még egy kétszáz fős esküvőnk, esetleg elbasztam valamit.

Be tudjuk fejezni valamikor az interjút?

Remélem...

Szabadnap

2011.07.01. 23:08 Kutya Úr

Előző nap este kilenckor végeztem. Nem mentem sehova, még egy sörre sem, mert jól ki akartam aludni magam. Mégis csak szabadnapom van, használjam már ki teljes egészében! Ennek megfelelően másnap már reggel nyolckor kipattantak a szemeim, lezuhanyoztam, és elmentem masszőrhöz. Nem szoktam rendszeresen gyúratni magam, és amúgy is kötött az izomzatom, úgyhogy olyan fájdalmaim voltak, amiket korábban még nem éltem át. De amit utána éreztem... Mintha a föld felett járnék fél méterrel. Ebben a félig levitációs állapotban érkeztem meg a strandra. Ittam egy kávét, nyugodtan megreggeliztem, pihegtem egy keveset, aztán bementem úszni a tengerbe. Nagyjából egy kilométert úszhattam. Úgy jöttem ki a vízből, mint aki teljes egészében újjá született. Kellemesen fáradtan, de lazán és erőtől duzzadva indultam el Rodosz belvárosába.
A bankban kezdtem, mert haza kellett utalnom némi pénzt. Viszonylag gyorsan ment, ami nem vall a görögökre, de ez a nap az enyém volt, minden úgy alakult, ahogy én akartam. Ebédidő volt, ezért kerestem egy kedves kis éttermet az óvárosban. Talátam is egy családi "kifőzdét", helyi kajákkal. A tulajdonos/pincérnő/szakácsnő meglepődött, hogy egyedül érkeztem. Mondtam neki, itt melózok a szállodasoron, de miután alig van szabadnapunk, ezért van olyan, hogy egy nap csak egy ember tud elszabadulni.  Hozzátettem, mennyire gáz teljes helyismeret nélkül itt dolgozni, és hányan vagyunk így.... Erre nagyon kedvesen felajánlotta a leánykája segítségét, hiszen helyi, ráadásul rá is ér délután, csak most még az étteremmel kapcsolatban rohangál papírokkal a városban. Annyi baj legyen, hátha visszaér, mire megebédelek. Így is lett, mire lecsúszott az utolsó falat kalamári, belibbent az ajtón a kislány. Hát, nem az a görög sztereotípia volt, na! Vékony, szőke, bazinagy kék szemekkel... Óriási mosollyal köszönt, váltott néhány szót anyukával, madj totál fesztelenül lehuppant mellém. Kedélyesen elbeszélgettünk a helyi dolgokról, aztán útnak indultunk. Mondtam neki, hogy még csak délután kettő van, mielőtt nekimegyünk a várnak, meg az óvárosnak, előbb be kell vásárolnom, mert nincs egy göncöm se, amit fel lehetne venni. Megmutatta a legnormálisabb boltokat, viszonylag gyorsan és nagyon olcsón sikerült felújítanom a ruhatáramat, ráadásul végig flörtöltük az egészet. Egy ponton nem sok kellett volna, hogy berántsam az egyik próbafülkébe.
Visszavittem a ruhákat a hotelbe, és egy óra múlva találkoztunk a tengerparton. Körbevitt azokon a részeken, amik történelmileg, vagy bármilyen szempontból nevezetesek, fontosak Rodoszon. Frankón ránk esteledett, de még mindig vitt a lábunk. Éjfél utánig bolyongtunk a  vár falai között, és beszélgettünk. Aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy veszettül csőrözünk... Szinte belepréseltem szegény kislányt a vár falába. Mondjuk őt se kellett félteni. Nagyjából másfél órán át nyúztuk egymást az elhagyatott romok között. Megéheztünk, ezért visszamentünk az éttermükbe, ami már zárva volt, de a leánynak volt kulcsa. Nekiálltunk incselkedve főzőcskézni. Olyan ízeket és fűszereket mutatott, hogy majdnem összepisiltem magam. Miután bekajáltunk, megmutatta az étterem feletti szükséglakást, amit nem nagyon használnak. Felmentünk egy üveg borral, és addig bírkóztunk, amíg testi szerelem okozta fáradtságtól teljesen kimerültünk, és egymás izzadságával takarózva elszenderedtünk a kabócák énekére...

 

Ismerős hangra riadok. A telefonom ébresztője kukorékol. Lenyomom. Ahogy jobban megnézem, ez a harmadik szundi, amit agyonverek. Átfordulok a másik oldalamra. A csaj sehol. A  képzeletem szüleménye volt, akárcsak az egész szabadnap. Öcsémet látom, ahogy borostásan, tetszhalott állapotban hortyog. Körbepillantok, megpróbálom felvenni a kapcsolatot a valósággal. Porcicák, kifordított zoknik és alsógatyák hevernek szanaszerte. Az asztalon üres ásványvizes-, sörös- és cigis dobozok. Feltápászkodok, a lábaim zsibbadnak, a nagylábujjamon még mindig gyulladt a köröm. Van húsz percem, hogy leérjek kinyitni a bárt, ráadásul tegnap már nem volt kedvem felmosni, biztos szarszag is van. Ma sem fogok reggelizni, csak zuhanyzásra és borotválkozásra van időm, és még egy tiszta ingért is el kéne mennem a mosodába. Ha mázlim van, nem fogok elkésni.

Pult vs. pálya

2011.05.20. 21:23 Kutya Úr

Sok a lemaradás, megpróbálom egy bizonyos szempontból összefoglalni az első két hetet. Azon nyomban nem kaptunk pultot, mert még nem volt nyitva mindegyik. Azt itt tenném hozzá, hogy öcsémet kifejezetten mixernek hozták, engem meg alapvetően mixernek, de amúgy jokernek. Ennek remek példája volt a második hét, amikor öcsém már pultban is volt, én meg a táblázat szerint a „room service”-re lettem beosztva – ami ugye a szobaszerviz. Utólag azzal magyarázta a főnök, hogy egyedül ennek a részlegnek van olyan időbeosztás, amibe engem akart beírni. Végül persze maradtam az étteremben. A lényeg: az első időszakban mindent csináltunk, csak azt nem, amiért idejöttünk. Volt pohár- és evőeszköz fényesítés, segédfelszolgálás (redves asztal letakarítása és újraterítése hat személyre 45 másodperc alatt), helyiségek és területek újrarendezése, egyéb pakolás… Két dolog nem volt; pult, és szabadnap.
Mindenesetre ismét volt lehetőségünk belenyalni az éttermi meló felszolgálás részébe, és ez az, amiről igazából mesélni akarok. Újból megbizonyosodtam, szívből gyűlölök pincérként mozogni! Rengeteg különbség van a „pultozás” és a „pálya” között, laikusoknak megpróbálom ezeket összeszedni.
Kezdésnek elég csak azt figyelembe venni, mennyit rohannak a felszolgálók egy műszak alatt. A távolságok miatt összehasonlíthatatlanul többet, mint a pultosok. Még akkor is, ha csak pár asztal van, és a konyhából kiadóablak nyílik a vendégtér felé (értsd: nem kell bemenni a kajáért a konyhába, vagy előkészítőbe). Ez még akkor is igaz, ha mondjuk a pult kicsi, vagy rosszul van feltöltve, és el kell rohangászni a pulttól a raktárig.
Aztán ott van a „védtelenség”. Legalább is én konkrétan meztelennek érzem magam, ha nincs köztem és a vendég között valami. A pályán lehet nálam tálca, vagy tolhatok magam előtt zsúrkocsit, viselhetek rikító kötényt, akkor sem érzem magam annyira biztonságban, mint a pultban. Kell a fizikai távolság, hogy érezzék, eddig az enyém, onnantól az övék. A vendégtérben ilyen gyakorlatilag nincsen. Amikor leteszel, vagy elveszel valamit az asztalról, óhatatlanul belenyúlsz a vendég aurájába, és ő is a tiédbe. Engem ez baszottul zavar. Pulton keresztül is lehet „intim” kapcsolatot kialakítani, az előbb említett kényszerhelyzet nélkül – és mennyivel kellemesebb egyezményesen „belemászni” valakibe, mint szükségszerűen.
Két dolog van, ami nálam teljes diszkomfort érzetet okoz: ha retkesnek érzem a számat, és ha koszos a kezem. Pulton belül mindkettő azonnal orvosolható. Szájhigiéniára ott a mentalevél (el kell rágcsálni párat), kezet mosni meg minden valamire való pultban lehet. Minden kiadott kör után öblítek, ha tehetem. Na, ezek egyikére sincs lehetőség a pályán, mert a vízcsapig menni kell, a kérődzést meg azonnal kiszúrják a vendégek – az meg gáz. És ha kezet is mosol, akkor is két percen belül hozzá kell nyúlni egy olajos-zsíros-krémes-szutymákos tányérhoz, evőeszközhöz, csészéhez… Hányinger.
Felszolgálóként valamilyen szinten kiszolgáltatott vagy. Felveszed a rendelést, jó esetben tudsz ajánlani, kicsit beszélgetni a vendéggel, stb. De onnantól gyakorlatilag megszűnik a ráhatásod az elé kerülő dolgokra. Mert leadod a rendelést a konyhának, a pultnak, és vársz. (Jó esetben nyilván nem, mert menned kell tovább, de alapvetően igen.) És elkészülnek az italok, az ételek, és ha tudod is, hogy el van baszva, már enyhén szólva is körülményes újrahaboztatni a sört, megigazíttatni a tejhabot a kapucsínón, átrakatni a köretet a hús túloldalára, tovább főzetni a krumplit, bla, bla, bla. Ha valamit megtanultam (itt kint ez hatványozottan igaz), hogy sose bízz ilyen dolgokat másokra – mindent csinálj magad! Nagyon kevés kollégám van/volt, akikre felszolgálóként rá mertem bízni magam. Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy jobb pultos és szakács vagyok egyszerre, mint bárki ezen a Földön, de mindössze pár emberrel voltam képes flottul együtt dolgozni. Tudtam, amit kérek, azt időre és úgy fogja megcsinálni, ahogy azt megbeszéltük, ahogy bekértem, ahogy a vendég akarta. Ennek a „csináld magad’ mozgalomnak volt néhány vadhajtása, amikor rövid ideig a Keleti pályaudvarnál voltunk egy kis kávézó-étteremben, vagy amikor tavaly nyáron, a Balaton partján a reggeli műszakban magunk vettük fel a rendeléseket, készítettük el, és vittük ki. Tiszta sor, mert előtte megkérdezed, mit hogyan akar, úgy megcsinálod, és szervírozod. Tutira azt kapja, amit kért, ha meg reklamál, meg tudod védeni magad.
Elég mélyen belementem, úgyhogy érdemes arról is szót ejteni, hogy sajnálatos módon jelen pillanatban egy pultosnak sokkal nagyobb a renoméja, mint egy felszolgálónak. (Ezt a gondolatot kezdhetjük onnan is, hogy magának a vendéglátásnak sem áll jól a szénája, de maradjunk a pult és a pálya vonatkozásában.) Nem kell nagyon messzire menni, 40-50 évvel ezelőtt a felszolgálók meg tudtak élni a fizetésükből, voltak egyáltalán felszolgálók, nem csak „levespostások”, mint most. Manapság csak rendkívül kevés hely van, ami a főpincér, vagy a felszolgálás okán híres. Maga a kaja, vagy az extrém kevert italok elviszik az egészet, egy séfet, vagy egy mixert előbb megjegyeznek. Nyilván rengeteg oka van ennek, kezdve onnan, hogy nincs pénz étterembe járni, ugyanakkor nyakra-faszra nyílnak a helyek, mert sokan látnak fantáziát a vendéglátásban – mert mondjuk úgy gondolják, nem kell hozzá szakértelem. Mindegy, elmúlt, ami ma van, abból kell főzni.
Minden tiszteletem azoké a – most már – korosabb felszolgáló kollégáké, akik végig bírnak nyomni még mindig egy műszakot. Sokuktól hallottam, hogy eléggé el vannak kámpicsorodva a helyzet láttán, de nem nagyon tudnak vele mit kezdeni - lényegében örülnek, van munkájuk.
De térjünk vissza a rodoszi viszonyokhoz, és arra, hol is tartunk most. Jöttek még páran külföldiából (főleg lettek, akik aranyosak), úgyhogy végre kaptunk sztenderd pultot. Én például úgy lettem az egyik egység egy személyben, hogy az egyik pillanatban még rendelést vettem fel, a másikban meg már ott találtam magam a hallal szemben egy pultban. Kiderült, egyedül fogom csinálni az egész lobby-t, meg a hozzá tartozó részeket: egy külső helyiség vízeséssel, konferenciatermek, nagyobb csoportok fogadására welcome-drink, a fejesek irodája, és mindez tulajdonképpen egy kávézó szintű pultból. Az össz terület több száz négyzetméter, a két legtávolabbi pontja biztos, hogy több mint száz méterre van egymástól. És persze nem csak italok vannak, hanem szendvicsek, meg sütemények – és a hab a tortán, a fagyi. A minap volt, hogy elrohantam az egyik konferenciaterembe új rendelésért, mire visszaértem, egy csávó már kiszedte magának a fagyit, és távozott volna sietve…
Kicsit olyan érzés, mintha lenne egy saját kávézóm. Mindent látnom kell, mindenről tudnom kell, ugyanakkor csak nagyon ritkán néznek rám, hogy minden rendben van-e. És ha nincs, akkor kit basszak le, ugye? Voltak pillanatok, amikor pörgött a turmixgép, főtt a kávé, közben fagyit porcióztam (innen is üdvözlet Péterfy Szabinak), és fél füllel rendelést vettem fel. De elég hektikus a forgalom, van, amikor senki nincs. A szezon elején járunk, a csúcsterhelésre kell majd mellém egy felszolgáló. Mert a pályán mozogni továbbra is gyűlölök.

Így kezdődött Rodosz

2011.05.01. 15:34 Kutya Úr

Megérkeztünk egyben, épségben. Egyelőre túl sok az újdonság, úgyhogy inkább az útról írnék. Budapest, Athén, Rodosz, repülővel, átszállással. Csütörtök éjszak indultunk öcsémmel, péntek hajnalban érkeztünk Rodoszra. A becsekkolásnál utólag derült ki, hogy mázlink volt, mert hamar sorra kerültünk. Mire végeztünk, már Kőbányáig állt a sor. Öcsinek jól sikerült a "mérlegelés", 20 kilót lehetett felvinni, 19.6-ig pakolt. A teljesség igényével még hozzávásárolt a shopban 40 deka cigit - ennyit azért illik betankolni. Illetve rögtön megalapozta a hangulatunkat a kisasszony a pultnál, mert mondta, hogy Rodoszig küldi a csomagunkat, de ezt nem mindig szokták érteni a külföldi kollégák. Reményét fejezte ki, és megkérdezte, van- nálunk néhány napi hideg élelem...
Még 2006-ban repültem, bevallom, nem sokra emlékszem, csak arra, hogy nem volt kellemetlen. Most Athénig Boeing-gel repültünk, kicsit többre számítottam - már amennyire egy repülőúttól többet lehet várni, mint azt, hogy épségben megérkezz. A lábam jól beállt a végére, el sem merem képzelni, mi lehetett, amikor a vízilabda válogatottat szállították ilyen géppel... De volt kicsi szendvics, amiből a léginagyasszony rögtön ránkbeszélt kettőt. Simán landoltunk, persze kattogott a fülem, de csak egy rágóm volt, amit ráadásul felszálláskor elfeleztünk - lófaszt nem ért...
Athénban álltunk két órát, ezalatt megtekintettük a "Hogyan aludj tranzitban életszerűtlen pozícióban" verseny résztvevőit, illetve néhány szobrot a reptér előtt, melyek többsége akár a Szépművészetiben is lehetne. Leszállás után rá akartunk gyújtani, és meglepve konstatáltuk, hogy a dohányosokat az épületen belül egy túlméretezett telefonfülkébe terelik. Kívülről úgy néz ki, mintha különleges állatok lennének odabent. Legalábbis ránk úgy nézett egy kisiskolás csoport. Mi is csodálkoztunk, mi a francokat keresnek ott hajnal kettőkor.

Magyarázat: Ne szívj egyszerre két cigarettát, S-alakú cigit se szívj, és ne dobj a csikkek közé keverőpálcát, vagy félresikerült origamit.

Néhány cigi és egy kávé után elindult a becsekk. Megtaláltuk a sorunkat, egyszer csak az egyik pultból elkezd ránk ordítani egy kislány, hogy "Pómeni!". Jeleztünk fejjel, hogy nem akarunk Pómeni-be menni. Megint ránk ordított, és már a többiek is minket néztek. Ő meg dagadó erekkel a nyakán: "Pómeni, pómeni, pómeniiiii!". Mire a mellettünk álló hölgy:"Pomeni means next...". Ennek a félreértésnek a gyökere egyébként abban keresendő, hogy bárhol képesek voltak addig görögnek nézni bennünket, amíg nem mutattuk meg a személyinket. Csont nélkül becsekkoltunk, megerősítették, hogy a csomagjaink megvannak, és velünk párhuzamosan utaznak a szigetre. Érdekes érzés lett rajtunk úrrá. Nem tudtuk, hol is vagyunk pontosan, mi a fene fog történni, mégis elképesztően nyugodtak voltunk. Sokkal nyugodtabbak, mint otthon az utóbbi időben bármikor.
Utunkat egy Airbus-szal folytattuk. Összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint a Boeing, ráadásul itt a gép belső optikai tuningjára is figyeltek: csak "kiöregedett" modell hölgyek voltak a kiszolgáló személyzet tagjai. A kaja mondjuk szar volt, de egy óra múlva már landoltunk is Rodoszon (ez ugye a Budapest-Székesfehérvár vonal menetideje gyorsvonattal - hátszélben, Gárdony kihagyásával). A leszállást csak a kelő nap "zavarta meg". Szavakkal leírhatatlan, mennyire gecijól nézett ki! Készítettem egy videót telefonnal, kevés a fény, hosszú a felvétel, de de a végén elcsigázottan mondunk pár szót. Leszállás után pedig ezeket lőttük a "Pózolj Airbus-szal" rovatnak.

Balázs örül, hogy megérkezett

Kutya szerint a hajtómű ronda

Úgy néz ki, ezen a felületen fog folytatódni a nyári élménybeszámoló. Lesznek hangulatjelentések, leírások irigylésre méltó kalandokról, illetve szakmai bejegyzések a vendéglátás ínyenceinek. Ingerek vannak, csak nem nagyon van időm leírni. Folyt. köv....

Mit hagyunk itthon?

2011.04.12. 22:43 Kutya Úr

Nem is pénteken, hanem már csütörtökön éjjel elrepülünk Rodoszra. Biztos nem az a 12-18 óra kéne a tökéletes készültséghez, de lényegesen kevesebb lenne a kapkodás. Nekem például még nincs munkacipőm, a ruhák meg most forognak a gépben. A melókból szinte biztos marad valami még kintre is, valahogy megoldom.
Amiről még viszont fogalmam sincs, az a blog. Tudniillik biztosan lesz, csak nem tudom, hogy itt, vagy másutt egy közös? Mindegy is, mert igazából a Kutyaélet alcíme Húszas éveim a XXI. század elején, tehát beleférne. Viszont nem egyedül leszek, ráadásul az öcsém is ott lesz az elkövetők közt, valamint a már kint lévő magyarkák is írnak blogot... Botorság volna szétdarabolni magunkat, na. Mindegy, majd kisüli magát. Ha nem itt lesz a folytatás, akkor arról úgy is szólok.
Annyian kívántak nekünk szerencsét, hogy az már nem is fér el! Mi meg azt kívánjuk, legyen mindenkinek olyan jó a nyara, mint amilyennek a miénk ígérkezik! Akkor már nagy szar nem lehet...
Folytatás kintről. Amíg nem találok egy jobb képet, addig itt van nektek egy ókori majdnem vízilabdás csávó Rodoszról.

Kedves közönség!

2011.04.12. 22:43 Kutya Úr

Mostanában több színházi, vagy színházi jellegű eseményen voltam jelen nézőként. Láttam egy kedves ismerősömet a Fahrenheit 451-ben, voltam a saját társulatom stand-up rendezvényén, illetve véletlenül belefutottam a Machow Swing utolsó etapjába. Ezeknek a kulturális eseményeknek ugyebár az lenne a céljuk, hogy kikapcsoljanak, kiszakítsanak a mókuskerékből, mégis mindezt ne otthon, magányosan.
Na most akkor... Kérem szépen, miért nem lehet úgy is viselkedni a közönség soraiban, mint aki kikapcsolódni jön? Már rég óta foglalkoztat a téma, csak valahogy az elmúlt három rendezvény felszínre ingerelte. Tudniillik egyik eseményen sem láttam azt a fajta felszabadultságot, amit mondjuk egy kikapcsolódás "megkövetel". Ülnek a nézőtéren és feszülnek, mint Krisztus a kereszten. Értem ezalatt, hogy a vicces rendezvényen nem azért bambulnak az emberek rezignált arccal, mert nem értik, vagy mert nem vicces, hanem mert nem mernek nevetni! Egymásra pillantgatnak kérdőn, hogy "Ezen most szabad?". Hát persze, vazze, azért vagy itt! A zenés-táncos mulatságon meg Steven Seagal mimikával, mozdulatlanul nézik, ahogy a ritmus, a dallam, meg az előadók lelkesedése szétkapja őket, ahelyett, hogy tapsolnának, esetleg énekelnék a szöveget, ahol tudják - mert egyébként tudják. Egy komolyabb darabra meg úgy ülnek be: fogalmuk sincs a darabról, vagy a színészekről, és persze a színházi etikettről (értsd: beszélgetés, röhögcsélés, szotyizás...).
A Swing után összeakadtam a pultnál az egyik előadóval, aki színész. Vázoltam neki az észrevételemet. Megerősített, hogy valóban, de ha a közönség nem érzi jól magát, az kizárólag a színpadon lévők hibája. Az alázat azt diktálja, értsek egyet a tapasztaltabb, sikeresebb művésszel. Ha az előadók bénák, egyetértek, láttam már ilyet. Az élményeim viszont azt mondatják velem, hogy ez egy társasjáték, amiben a közönségnek ugyanúgy részt kell vennie, mint az színpadon mozgóknak. Nem bonyolult a feladat, de ha tudatlanul is érkezik a kedves néző egy-egy rendezvényre, legalább azt tegye meg, hogy lelazul, és leszarva a többiek véleményét átadja magát az események sodrásának. A probléma nem új, és ennél szofisztikáltabb formában is megénekelték már. Valahogy így:

 

 

Egyébként napjainkban a "lazítani" szinonimája az "engedd el!". Szóval, tudjuk már elengedni! Maradok hívük.

Hogyan NE basszunk be?

2011.04.01. 16:53 Kutya Úr

Bibliai elemekkel átszőtt, empirikus know-how következik korunk egyik komoly kulturális problémájáról - avagy hogyan NE basszunk be?! Lesz itt szó a "mit/mivel/hogyan/mikor ne igyunk?"-ról, a másnaposságról, és annak elkerüléséről is.

1. Ne garázdálkodj - az italok között
Vagyis légy konzekvens! Ha ráléptél egy útra, menj végig rajta. Nyomhatod a sör-tömény kombót, de ne igyál rá semmi (tejszínes) kevert italt, még csak bele se kóstolj - még ha a csajodé, akkor sem. És vica-verza; ha koktélozol, akkor koktélozzál. Ne állj át a végén sörre, vagy ne akarj "kilépőnek" inni egy Jégert. Nincs értelme, mert csak összezavarod a beledet, az pedig ilyenkor úgy reagál, hogy kiad mindent, amit bevittél.

2. Felebarátod felesét/Mások tulajdonát ne kívánd
Az üzenet lényege hasonló az előzőhöz, csak itt a suttyó ivásról van szó. Gyakran megesik, hogy a pulton marad egy-két pia, amit azért nem vesz le a pultos, mert tudja, kié, ráadásul háromnegyedig van a pohárban. Ezeket nem neked hagyták ott! Szélsőséges eset: egy kolléganő megelégelte, hogy mindig lehúzzák mások italait. Alattomban kiszórt a pultra fél tucat feles poharat, amelyekbe Worchestershire (rövidítve ejtsd: vorcseszter, vúszter) szószt, Tabasco-t, és vizet rakott - Jéger imitáció. Rögtön kiderült, kik járkálnak rá a piára...

3. Tequilát a szádba ne vedd
Soha nem értettem azokat az embereket, akik az érkezés után és/vagy házibuliban azzal nyitnak, hogy negyed óra alatt megisznak három-négy tequilát. Ez az ital az esetek döntő többségében rövid időn belül az arcszerkezet eltorzulásához, a mással- és magánhangzók elvesztéséhez, valamint a béltartalom (olykor a teljese bélrendszer) szájon át történő evakuálásához vezet. Egyrészt Magyarországon az elérhető tequilák közül sajnos csak néhány van, aminek a fogyasztása javallott, ezeket kiskerben nem egyszerű elérni. Ha már mindenáron tequila, akkor tessék Sangritát, Margaritát, vagy Tequila Sunrise-t inni, ha minden kötél szakad, Cucaracha-t. És a citromot, meg a sót is tessék elfelejteni, vagy ahogy kérdezni szoktam: A pálinkát meg őrölt paprikával és paradicsommal iszod?

4.Igyál!
Persze, de vizet is. A fröccs alapvetően azért a barátunk, mert nem csak alkoholt tartalmaz. Sőt, normális esetben tiszta vízzel van hígítva a szesz, nem valami cukros löttyel. Fröccstől ettől függetlenül lehet másnapos az ember, de kisebb a valószínűsége. (A másnaposságról a 10. pontban). Jómagam a kevert italok híve vagyok, sokáig kerestem is a megfelelő "fegyvert", mígnem egy éve az egyik barátom-és-kollégám javaslatára ki nem próbáltam a vodkát áfonyalével, lime-mal. Longdrinkben és shotban is megállja a helyét, és ami miatt kifejezetten szerethető - az ízén felül -, az a 100% gyümölcstartalom és a vitaminok. Télen is, nyáron is, "csak egy ital"-ként, vagy egész estés kísérőként is bizonyított, uniszex ital. Egy komponense van, amit el lehet baszni: ha nincs megmosva a lime, vagy nincs neki leve, viszont héja igen.

5. Pezsgőt ünnepléshez, energiaitalt semmihez
A kettőt egyszerre meg viszont szigorúan tilos! Rendkívül népszerű manapság a vodka-energiaital. Iszonyú károkat okoz a májban és az agyban is. Hirtelen, de koordinálatlan, rosszulléttel párosulós részegséget okoz, és pokoli másnapot. Gyors bebaszás, lassú hazatalálás, alvászavar.
A pezsgő lehet a barátunk, de kifejezetten tiltott töményet inni mellé. Viszont remek kevert italok vannak belőle, nyáron javaslom mindenkinek a pezsgőkoktélokat - legalább kipróbálásra.
Nem fér be máshova, itt mondom el: a szénsavas dolgok alapvetően két dolog miatt kerülendők; maga a szénsav, valamint a cukor (lásd: kóla, gyömbér, fanta...). Jó ízeket lehet belőlük kihozni, de "túladagolás" esetén másnap irtózatos bélproblémák jelentkezhetnek, a fejfájással együtt. A kóla hasznos felhasználási formái egyébként; orvoslásban gyomor- bélfertőtlenítő, háztartásban lefolyótisztító. Emberi fogyasztásra nem ajánlott.

6. Sör
Népi ital. Leggyakoribb kérdés, hogy csapolt, vagy üveges? Magam a körülményektől teszem függővé, melyikhez ragaszkodok jobban. Alapvetően jobban preferálom a csapoltat (kedvenc a csapolt Guinness). Ami a csapolt sör élvezeti értékét nagyban ronthatja, az a csapolás és a hordó felszúrása között eltelt idő. Két-három napnál régebben installált hordóból nem lesz friss a sör, bármivel is próbálkozunk. Ezért voltam meglepve - és joggal -, amikor nemrég egy színház büféjében búzasört csapoltak. Hiába csak 35 literes az a hordó, nem fogy el az két nap alatt, ergo nem javasolt. Illetve óvakodjunk a "Ház söre" jellegű italoktól. Ezek vagy szponzorált termékek, vagy valami nagyon bóvli sör áll mögötte. Tessék megkérdezni.
Van, ahol csak csapoltat adnak, műanyag korsóban, vannak sörök, amiket csak üvegesben lehet itthon kapni - sőt, az egész világon. Ha a hordó felszúrásának idejét nem is tudjuk megkérdezni, a címkén azért rajta kell lennie a szavatosságnak.

7. Bor
Zseniális, tradicionális nedű! Az alapvető tudnivalókat itt találjátok róla, kiegészítésként annyit tennék hozzá, az igazán nemes bor nem tűri a szódát, a kólát és a cigarettát sem. Óvakodj a kannástól, a teszkóstól.

8. Pálinka
Hungarikum. Szerelem. Vallás. Néha hányás.
Minden tiszteletem azoké, akik az utóbbi években hozzájárultak a pálinka reneszánszához! Nem akarok fanyalogni, csak ezt a hullámot páran arra használták, hogy értékesítsék a különböző szarjaikat. Ezeket ki tudjuk szűrni: ha az üvegen a "párlat", vagy "égetett szesz" kifejezés szerepel, akkor nemes egyszerűséggel nem fogyasztunk belőle. Minden mást tessék végigkóstolni, és böcsülettel fogyasztani, mert gyümölcs és a miénk. Kedvcsinálónak egy kis Magna Cum Laude, és ismeretterjesztés.

9. Kóstolás és játékok
Avagy mi különbözteti meg az undorító bebaszást az ízek, újdonságok megismerésétől. A játékra a legalpáribb példát nemrég villamoson hallottam. "Ismeritek a telefonszeszt? Van tíz üveg piátok, sorszámozva nullától kilencig. Mindenki leírja a telefonszámát egy papírra. Amelyik szám szerepel a telefonszámodban, abból a piából kell töltened két centet egy pohárba. Aztán ezt meg kell innod húzóra!"
Tuti fekve hányás, gratulálok!
Remélem, sokatoknak van/lesz lehetősége ellátogatni, akár rendszeresen is, tematikus kóstolásokra, ahol egy szakember végigvezet a felsorakoztatott italok történetén, elkészítési módján, fogyasztási rituáléin. Minden ital mögött egy történet húzódik, amely szükségszerűen magával hoz némi világtörténelmi adalékot is. Igen, be lehet csípni, de inkább szerelembe lehet esni egy-egy ízzel. Az italkultúra terjesztése végett javaslok továbbá mindenkinek egy laza borkurzust elvégezni, némi pálinka áthallással. Hátha sikerül leszoktatni a fiatalokat is a boros kóláról. Kedvcsinálóként és az italozás (valamint Kazal Laci bácsi) előtt tisztelegve álljon itt egy archív felvétel, hogy aztán belevethessük magunkat a másnaposságba.
 


10. Másnap
Mindenek előtt tisztázzuk a másnaposság elkerülésének egyetlen módját - ne igyál alkoholt! A másnaposság sok tényező függvénye: a gyomor aktuális tartalma, testalkat, egészségi állapot, lelki állapot, életkor... De főként a bevitt alkohol mennyisége és minősége számít. Sok szar piától nagyon ocsmányul leszel másnap, ez tény. Éppen ezért érdemes "preventív" módon italozni, vagyis gondolj arra, hogy a bevitt alkohol igazából méreg, aminek ki is kell ürülnie a szervezetből. Ehhez mindenképpen segítség a víz, és a vitaminok (B6, B12, C).
Az alkohol bontásakor a szervezet olyan anyagokat szabadít fel, amik dehidratáltságot, agyi ér tágulatot okoznak. Ebből ered a rosszullét és a fejfájás is. Szerintem nincs általános érvényű recept a másnaposság enyhítésére, mindenkinek más és más jön be, minthogy mindenki mást és mást vedel. Ami viszont kifejezetten ellenjavallat - részemről - az a fájdalomcsillapító, mert csak átmenetileg segít, ráadásul gyógyszer, tehát szar. A teljes gyógyuláshoz folyadék, kaja és alvás kell. Meg nem árt a testmozgás sem, mert az gyorsítja a vérkeringést, a testben zajló folyamatokat.

Utóirat
Mielőtt elkezdenének ömleni a satu kommentek, szeretném leszögezni az alábbiakat: Nem vagyok egyetlen italcég képviselője sem, nincs saját kocsmám, bárom, éttermem. Szeretnék egy kis tudatosságot és igényességet vinni a közösségi italozásba. Sokat látott fröccspultos vagyok, aki a kulturált alkoholfogyasztás elkötelezett híve.

Összefoglalásképpen csak egy szó a végére. Egészségetekre!

Görögtűz

2011.03.31. 13:36 Kutya Úr

Megint kicsit hosszúra sikerült a kuss, igyekszem hát röviden összefoglalni a történéseket. Elköltöztünk, sokat melózok, nyáron nem leszek itthon.

Kezdjük az elsővel. Február elején el kellett jönnünk a régi albérletünkből. Mázlival sikerült egy kurvajó lakást lőni a Várhoz közel, természetesen Budán. Szerintem nem is néztünk pesti albikat. Ezt most nem nagyzolásból írom - egyszerűen szeretünk Budán lenni és egyáltalán nem drágább, mint Pest. Már ha okosan csinálod. Végre úgy van két szobánk, hogy nincs közös fal. Azért lássuk be, ha az ember egy fiatal párral él együtt, ez nem elhanyagolható szempont.
Meló. Négy fronton harcolok: kommunikációs igazgatás, vendéglátás, stand-up, angol tanítás. Az iroda olyan, mint egy kert. Tavaly elvetettük a magokat, most meg elkezdtek kibújni a hajtások. Illetve minden, ami aratható. Van olyan terület, ami úgy fejlődik, hogy szinte hallod, ahogy recsegnek a levelei. Jó érzés! Majd' beledögleni már annyira nem, de legalább van értelme. Akárcsak a beugrós vendéglátós melónak. Egy szakmailag, és italkészletét tekintve nívós helyen "parádézok" pénteken és szombaton. Van, hogy kedden, vagy csütörtökön is. Rohadjak meg, vannak momentumai, amiket élvezek, ráadásul majdnem minden nap van valami újdonság, tanulni való. Akár receptúra, akár házi készítésű alapanyag, amivel brutálisan fel lehet dobni egy-egy italt. Az itt összeszedett élmények meg ugye a jól működő stand-upos sztorik gerincét adják. Az utóbbi hónapok egyébként nem a showbusinessről szóltak. Március elejéig nem is léptem fel idén. Aztán most volt három rendezvény gyors egymásutánban. Hiányzott, na! Azt mondjuk hozzá kell tennem, hogy láttam, hallottam olyan sztorikat a háttérből, amik miatt szeretném megtartani a színpadi bohóckodást szigorúan hobbinak. Nem életcélom havonta, vagy félévente a tévében szerepelni stand-up műsorban. Ennek rém egyszerű oka van: nem vagyok olyan termékeny. Görcsből írni meg nem akarok. Illetve elkerülném azt is, hogy egy műsoron csak azért nevessenek, mert én mondom, nem azért, mert vicces. Évek múlva visszanézni elég szopó lenne. S csak hogy pontot tegyünk a munkalista végére, vannak még angol tanítványaim, akik elég szépet fejlődtek az utóbbi időben. Szép volt, lányok-fiúk!

Na, akkor számoljunk: hétfőtől péntekig napközben iroda, péntek-szombat éjszaka pörgés-itatás, hétköznap munka után angol tanítványok, és olykor fellépés. Ha ezt felrajzoljuk, akkor szabadon marad a vasárnap délután, egészen hétfő reggel 7-ig. Köszönöm szépen, szerintem ez abnormális. Mindezt miért csinálom? Hogy legyen annyi pénz, amennyiből el lehet lenni, netán félre lehet tenni. Jelentem, képtelenség, sőt! Nem kezdem el részletezni, mert csak felbasznám rajta az agyam. Inkább megosztom veletek, hogy április közepén lecserélem ezt a valag foglalatosságot egyre: a nyarat Rodosz "felsőn" fogom tölteni egy ötcsillagos szállodában, minden bizonnyal a pultok mögött.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Ha bárki keres, itt megtalál

Az ötlet tulajdonképpen hirtelen jött. Tavaly nyáron összeállt egy válogatott brigád egy belvárosi szórakozóhelyen. A tulajok, üzletvezetők szerintem még mindig nem jöttek rá, mitől volt más az a csapat, mint bármelyik másik, amikkel korábban együtt dolgoztak. Nem is érdekes, az a lényeg, hogy tulajdonképpen egyfajta kommandóvá váltunk, amelyik a nyár végére szétszéledt. Csakhogy megcsörrent a piros telefon, a kommandó meg összeállt - legalább is részben -, megyünk bevetésre. Menni kell!
Az első gondolatom az volt, hogy ez baromság, meg nekem már kialakult itt a kis életem, jó lesz ez, csak meg kell várni, amíg beindul... FASZT! Még nem vagyok 26, évek óta nem voltam nyaralni, tengert meg csak fényképről láttam. Munkák vannak, de se asszony, se gyerek... Ráadásul egy olyan brigádról van szó, hogy elsírom magam. A fizetés, meg a munkakörülmények nem is említhetők egy lapon az itthoniakkal - sajnos. Ami összességében a fonák: már megint az a szakma adja a megoldást, amelyiket nem intézményesített keretek között tanultam meg, és nem vártam tőle soha semmit.

Életünk kalandja lesz! Tervben van, hogy ezt az időszakot egy külön blog örökítse meg, még beszélgetünk a részletekről. Addig itt még igyekezni fogok pótolni néhány hiányosságot, valamint javaslom, kövessétek nyomon a Comedy Club nevű humortársulat munkásságát!

Csók

Téli Kupa aranyat ért a kétszer lesújtó MAFC-henger

2011.02.08. 12:41 Kutya Úr

Döntőhöz méltó meccset vívott egymással az Ybl és a MAFC a 2011-es Téli Kupa fináléjában. Hajtás, fordulatok, gyönyörű gólok - érvek, ami miatt nem véletlenül látogatott közel 200 vízilabdabarát vasárnap délután a Kőér utcába. A kupát az Ádám ikrek vezérelte MAFC emelhette magasba, miután 7-6-ra legyőzte az Ybl-t.

Téli Kupa - Döntő (2011. 02. 06, 15.30)

Ybl WPC - MAFC-Winner
6-7 (2-1, 0-3, 3-0, 1-3)

Helyszín: Kőér utca
Nézők száma: 200
Játékvezetők: Horváth Csaba, Kiszelly Gábor

Ybl WPC: Zlinszky - Békési, Kibédi, Major 1, Szilágyi Zs., Szabó G. 1, Czakó, Szilágyi K. 1, Nagy S., Szőcs G. 1, Cséplő, dr. Kóros 2, Juhász (kapus). Edző: Köllő Attila

MAFC-Winner: Majoros - Bártfay 1, Leck, Ádám T. 4, Pásztrai, Cserdi, Katona N., Csigó, Ádám Z., Scheidl, Pintér 1, Somlai, Győri 1, Bors (kapus). Játékosedzők: Ádám Zoltán, Katona Norbert

Gól-
Akcióból: 5 ill. 5
Emberelőnyből: 1/6 ill. 0/6
Ötméteresből: - ill. 2/2

'Számok - de kit érdekel' rovat
  Ybl - WPC MAFC-Winner
Gól 6 7
Kapufa 2 1
Fölé-mellé 5 2
Blokkba 3 4
Kapus védte 6 11
Összes lövés
22 25
Labdáraúszás 3 1
Kontrafault 6 5
Kapusok Zlinszky 11/18 (61%) Majoros 6/12 (50%)

 

Mindkét csapat veretlenül jutott a döntőbe. Az Ybl ellenfelei az A csoportban relatíve kevesebb ellenállást tanúsítottak, míg a MAFC-nak voltak izgalmas momentumai már a helyosztó előtt is. A döntő külön műfaj, ezzel tisztában volt mindkét csapat, hiszen nem először játszottak finálét. Az uszodában eleve jó volt a hangulat, mert a barátok, rokonok gyakorlatilag beterítették a lelátót.

Benedvesedés

Az Ybl kezdett jobban, némi puhatolózás után Kóros doktor szerzett akciógólt centerből. Nem sokkal később büntetőt lőhetett a MAFC, ugyanis a kék sapkások lefordultak, Ádám Tamást pedig csak szabálytalanul tudta megakadályozni a gólszerzésben az Ybl védője. A "sértett" állt oda és pattintott (1-1). A negyed vége előtt nem sokkal fórt kapott az Ybl. Már úszott vissza a kiállított játékos, amikor Szilágyi Kristóf lehetetlennek tűnő szögből előnyhöz juttatta csapatát.

A második negyed első fele gól nélküli hajtást hozott. A műegyetemistáknak többször is volt lehetőségük egyenlíteni, ám Zlinszky óriásiakat mentett. Aztán beindult a MAFC-henger... Egy hat az ötös lefordulás végén Somlai keresztpasszát Győri húzta be közelről, a következő támadás végén pedig Pintér úszott meg. Úgy tűnt, utoléri védője, ám "Robogó" addig sakkozott félig a víz alatt, míg átejtette Zlinszky-t. A kétgólos félidei különbséget pedig Bártfay állította be - szabaddobásból kulturáltan lepókhálózta a jobb felsőt (2-4).

A szünetben ment a matek rendesen mindkét oldalon. A MAFC lendületben volt, az Ybl-nek viszont ki kellett találnia valamit, hogy megfogja az ellent. Valamit nyilván sikerült is megbeszélniük, mert a henger elkezdett visszafelé pörögni - a harmadik negyedet 3-0-ra nyerte az Ybl. Előbb Major fejezett be egy fórt kapásról, majd Szőcs szabaddobása talált utat a kapuba (4-4). A MAFC védelme ebben a periódusban egészen kaotikus dolgokat csinált, míg a túloldalon Zlinszky továbbra is áthatolhatatlannak bizonyult. A másik kapunál viszont volt rés a pajzson, amit Szabó Gergő át is lőtt, ismét az Ybl-nél volt az előny (5-4).

Az utolsó hét perc egy-egy kimaradt emberelőnnyel kezdődött (ebben a műfajban amúgy sem remekeltek a felek). Az Ybl támadása után Szilágyi Zsolt lemaradt a visszaúszásnál, a hat az ötös helyzetet pedig Ádám Tamás fejezte be hatról - lövése a védhetetlen pattintott kapufás gól kategóriájába tartozott. Ezzel elindult a második MAFC-henger, mivel a következő támadásból ismét betalált a kék sapkás csapat. A támadóidő lejártához közeledve Győri szemfülesen kapura nyesett egy szabaddobást rosszkézről, szinte a kötél mellől. Zlinszky a centerre figyelt, így esélye sem volt odaérni, a labda a kapuban landolt. Csakhogy... Mindkét játékvezető úgy ítélte meg, hogy Győri öt méteren belül volt, tehát a gól érvénytelen. Ezzel a véleménnyel egyedül voltak, mert a vízben lévők mind megálltak (a MAFC-osok örültek), az Ybl cseréi pedig beugráltak a medencébe. Ebből adódott némi kalamajka: ha gól volt, akkor tiszta sor, középkezdés. De ha nem, akkor a fehér sapkások többen tartózkodtak a medencében a cserék miatt - tehát büntetőt lőhet a MAFC. Utóbbi forgatókönyv valósult meg, ismét Ádám Tamás állt oda, s a jobb szélre küldött lövése előnyhöz juttatta a MAFC-ot (5-6). A Ybl-ön a fáradtság jelei kezdtek kiütközni, nem volt lendület a támadásukban. A műegyetemisták viszont továbbra is elemükben voltak, főleg Ádám Tamás. Az újabb támadás végén ugyanis mindenki azt várta, lefaultotltatja magát, hogy lőhessen egyet. A lövés az ő fejében is megfordult, csak nem volt kedve megvárni a faultot... Gyors vállmozdulatának nyomán ismét az Ybl kapujában pihent a labda, Tomato pedig két kézzel öklözve jelezte örömét - három perc alatt háromszor köszönt be.

Az utolsó másfél perc természetesen nem csordogált le csak úgy. A középkezdés után Kóros doktor elővette egyik kedvenc figuráját: felúszásnál nem verekedte el magát a centerposztig, hanem öt méteren elkérte a labdát, és azonnal kilőtte a hosszú alsót (6-7). Visszajött az Ybl matematikai esélye, hiszen egy perc alatt egy gólt biztosan lehet lőni. Főleg, ha eggyel többen vannak a medencében, mint a MAFC-osok. 33 másodperc volt hátra, mikor a MAFC egy rossz passzal elvesztette a labdát, és 25 szekundum, amikor Győrit kiszórták középről. Köllő Attila természetesen időt kért. Az Ybl kijátszotta a 20 másodpercet, ám a végén blokkon halt el a lövés. A kipattanó beesett a támadók és a védők közé a kapu előtt, de mielőtt kiderülhetett volna, kié lesz a játékszer, megszólalt a duda.

A hangefektre a MAFC játékosai egyszerre emelkedtek derékig, kezüket a magasba lendítve, majd magától értetődően egymás nyakába borultak a cserepaddal együtt. Ünneplés, sportszerű gratulációk - mondjuk ki, az ilyen meccsek miatt érdemes uszodába járni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
A labdát nem lehet meginni

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
A Téli Kupa aranyérmesei
Hátsó sor: Győri Bence, Ádám Zoltán, Pintér Róbert, Scheidl Antal, Majoros Ferenc, Mészáros Ádám, Kuti Ádám
Első sor: Bártfay Zsolt, Bors Dávid, Katona Norbert, Pásztrai Pál, Csigó Tibor, Cserdi István, Várhegyi Dávid
Guggolnak: Kállai Levente, Ádám Tamás, Pakai Bence, Leck Szabolcs, dr. Cseh Sándor Balázs, Somlai Tamás (a képről hiányzik: Gyarmathy Viktor)

Fényképek még

 

 

 

 

Nyugdíj

2011.02.07. 12:43 Kutya Úr

A boltban sorban állva - ejnye-bejnye, nem szép dolog - bele szoktam kukkantani az emberek kosaraiba. Nem ma kezdtem a "szakmát", és azt vettem észre, hogy korosztálytól függetlenül erősen kicserélődtek a kosarak tartalmai. Ugyancsak a polcokon található termékek. A tendencia (a változás) nyilván természetes, csak az a baj, hogy erőteljes minőségromlást vettem észre.
Bonyolult gazdasági folyamatok magyarázzák, miért van túlnyomó többségben trágya élelmiszer a polcokon, és miért kerül a minőségi cucc sokszorosába az azonos típusú, de fos terméknek. Magamból indulok ki. Egy darabig a mennyiség volt a fontos szempont, ma már inkább veszek kevesebbet, de az legyen tiszta - amennyire lehet. Vendéglátóéknál például megtanultam a lehetőségekhez mérten egészségesen élni. Nyáron műszak közben áfonyalevet, meg szódát ittam, télen meg a pult gyümölcskészletének bevonásával "főztünk" meleg italokat. (Az áfonyába és a szódába jó a vodka, a teákba meg belefér a rum...)
Messziről indultunk, de megpróbálok rátérni a lényegre. Nem vagyok eleresztve, de annyi van, hogy oda tudjak figyelni, mondjuk a kajálásra. De mi van akkor, ha netán ennyim sem lesz, és kénytelen leszek (hangsúlyozom, kénytelen!) megvásárolni a legalja ótvart, csak azért, hogy legyen mit ennem? Mert a kosarak tartalmai erről árulkodnak. Nem tudom, mennyire cselekszenek kényszer alatt a vásárlók, de irgalmatlanul sokan vásárolják a fost. Az élelemszerzés példáján keresztül arra akarok kilukadni, hogy nem csak aktív koromban akarok relatíve minőségi élelmiszereket vásárolni, hanem öreg koromban is.
Volt itt ez a nyugdíj mizéria, nem tisztem észt osztani a maradásról/nem maradásról. Ha lett volna csatlakozásom elmenni, maradtam volna, most már mindegy. Miután pénzügyes cégnél vagyok - ha nem is volt napi téma -, nyiladozott a csipám alternatív megoldások irányába. Mindenképpen olyan dolgot kerestem, amibe úgy lehet belecsorgatni kisebb-nagyobb összegeket, hogy menet közben nem vész el az értéke, nem vagyok fizetéskényszer alatt és adott esetben hozzá is tudjak nyúlni. Régebben tanultam a befektetési háromszögről, aminek a lényege: van három tényező (biztonság, hozam, likviditás), amelyből csak kettő tud bizonyosan teljesülni. Az egyiknek ki kell esnie a másik kettő kedvéért.
Aztán az irodában előkerült ez a téma, és mondták a srácok, hogy van egy dolog, ami tudja hozni mind a hármat, csak kevesen tudnak róla. A befektetési aranyról van szó. Utánanéztem, szételemeztem a kérdést mindenféle irányból, és nem tudtam belekötni. Idomul bármilyen fizetési ritmushoz, de egy összegben is lehet venni. Az utóbbiban az a poén, hogy majdnem olyan, mint a csemegepultnál:

- Jó napot! Szeretnék kérni húsz gramm aranyat a négykilencesből.
- Huszonkettő lett. Maradhat?

Nyilván ilyen nincsen, de az eljárás hasonló. Kevésbé harsány anyagi lehetőségeim miatt én a havi megtakarítási forma mellett döntöttem. Ez azt jelenti, hogy 20 éven át van lehetőségem színaranyat venni, apróbb összegek befizetésével. A befizetések euróban mennek, és a minimum összeg 50 euro (ez mostanában 13.000-15.000 forint). De lehet többet is belerakni, meg lehet olyat is csinálni, hogy kihagysz hónapokat. Próbálkoztam már hasonlóval, lakáscélra, de ott a második befizetett hónap után munkanélküli lettem, úgyhogy nem tudtam tovább fizetni. Akkor a pénzem elúszott, az aranynál viszont megmarad - csinálhatok olyat, hogy két évig nem rakok bele zsetont, az aranyam akkor is meglesz. És menet közben ki is vehetek belőle, ha úgy alakulna. Ruganyos, na. Mondom még az előnyeit: adómentes, áfamentes, nem inkasszálható, biztonságos (az utóbbi időben 20% körül hozott évente), "magától csajozik".

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem szoktam ide ilyen dolgokat kirakni, csak úgy érzem, ha már "állambá'" nem tud vigyázni ránk, akkor nekünk kell találnunk valami megoldást. Közérdek, hogy ne szopjuk be! Ráadásul az utóbbi két-három évben több embert, vállalkozást is láttam bedőlni, csődbe menni. Ha a hasznuk egy részét aranyba pakolták volna, akkor nagy valószínűséggel nem fogtak volna padlót. Rövidtávú spekulációra egyébként annyira nem jó, mert lassan, de biztosan emelkedik az ára - még ha néha esik is.
Szóval én hatvanévesen is szeretnék normális kaját és piát venni, nem tudom, ti hogy vagytok ezzel a kérdéssel. Szoktatok előre gondolkodni? Vannak megtakarításaitok?

Származási hely: Magyarország

2011.01.26. 18:23 Kutya Úr

Régi probléma újszerű feldolgozása. Érdemes elgondolkodni rajta.

 

Summa 2010

2011.01.17. 20:04 Kutya Úr

Átolvastam a tavalyi összefoglalót, elmondom, mi valósult meg az ottani fogadalmakból: semmi! Na jó, azért nem teljesen, csak nem úgy, ahogy akartam. De nézzük, mi is történt 2010-ben! Furcsa, ahogy visszanéztem, mintha ezer éve lett volna... Lesznek újdonságok is, nem csak a korábbi posztokat foglalom össze.
Tehát, eleve január 2-ával kezdődött 2010, ugye, mert egy bitang szilveszteri buliba csöppentem. Felléptem, ittam, táncoltam, ittam, ittam… Aztán megint egy keveset, úgyhogy 1-jét sikerült végigaludni, 2-án délután keltünk fel a lakótársaimmal – gusztustalan állapotban. Aztán rendeltünk egy pizzát a közeli étteremből. Két óra múlva felhívtam őket, hogy lemenjek-e segíteni esetleg, mert éhen halunk. A késés okának egyébként azt jelölte meg a másnapos hangú diszpécser, hogy elütötték a futárt... Kinéztem az ablakon, egy teremtett lélek nem volt a környéken; se kocsi, se halára gázolt futár, se helyszínelők. Végül megérkezett a futár, de rosszabbul nézett ki, mint mi - és a pizza se volt sokkal különb. Mondjuk addigra már olyan állapotban voltunk, hogy bármit megettünk volna.
2010 is úgy indult, hogy nem volt normális munkám, ennek megfelelően irtózatos álláskeresésben voltam. Állást keresni egy lelki állapot. Mégpedig a szarabbik fajta. Főleg úgy, hogy elküldöd csilliárd helyre a nyomorék önéletrajzodat, ebből sacc per kábé ötre reagálnak, ebből lesz egy (!) interjú. Ráadásul, volt szerencsém kifaggatni egy profi HR-est, mert ugye ennyi kudarc után az emberben felmerül a gyanú: lehet, a CV-vel van a baj. A HR-szakival a következőt beszélgettük, miután átolvasta.

- Ezt kommunikációs állásra szeretnéd beadni?
- Igen.
- Akkor vedd ki az egyéb munkatapasztalatokból a vendéglátást?
- Miért tennék ilyet?
- Mert nem releváns...

MICSODA?! Hogy egy kommunikációs állás megpályázásánál nem releváns a vendéglátós tapasztalat? Gratulálok! Egy több éves tapasztalattal rendelkező vendéglátós körülbelül háromszor annyit tud az emberi természetről és a meggyőzésről, mint egy kommunikációs szakember és egy pszichológus összesen. Legalább ötször olyan gyorsan reagál, mint az irodisták úgy általában. Tízszer jobban bírja a nyomást és a stresszt, mint azok, akik egy monitoron és kimutatásokból értesülnek a világ dolgairól. Valamint a kapcsolatrendszerüknek hála fele annyi idő alatt, és harmadannyi költségből kétszer jobb vállalati bulikat tudnak szervezni, mint Micike, vagy Lajos...
Egyébként nem csak ilyeneket hallottam. Egy ismerősöm (velős szakmai tapasztalattal, szakirányú végzettséggel, baszó portfólióval) kreatívként keresett munkát. Az egyik állásinterjún közölték vele, hogy legyen egy kicsit átlagosabb... Hogy egy kreatív legyen átlagos? Az a lúdtalpas nemzőanyád legyen átlagos! Hát mi van veletek?! Ja, és még jött az, hogy a Munkaügyi Központban a 7 év megbízásos szerződéses munkaviszonyommal halálra röhögtettem egy ügyintézőt.
Nu, addig toporzékoltam az ilyen faszságokon, míg február végére sikerült magamat nullába tenni. Erről árulkodtak az akkori posztok és a bevitt alkohol mennyisége. Ez volt az az időszak, amikor napközben egy kávézóban ültem (mert a netemet is kikapcsolták), onnan keresgéltem állást, meg publikáltam. (Ezúton is hála a Promenádnak, hogy hagytak órákon át prüntyögni egy tejeskávé mellett.) A minimális bevételem angol tanításból, meg mosogatásból állt - ami egy menő koktélbárban valósult meg. Reményt adott viszont a következő Comedy Central-os tévéfelvétel, ami alapvetően egész jó lett.
Természetesen lelkesen vetettem bele magam a népszerű komikus életébe, de látható volt: az elején csak ebből nem lehet megélni. Ettől függetlenül toltam neki ezerrel, mert kitaláltunk (az ötletgazda én voltam, szerencsére termékeny talajba hullt a mag) egy viszonylag új dolgot: magyar humoristák angolul. Ebből lett a Hunglish Stand-Up Comedy Night, ami 2010-ben három előadást élt meg. A közönségszervezés része még messze van a tökéletestől, de a fogadtatása nagyon jó. Remélhetőleg folyt. köv. Egyébként ezzel párhuzamosan a Funzine magazinban jelent meg az arcom hétről hétre, mert ott meg az Open Mike nevű rendezvénynek lehettem a házigazdája - az is menő volt!
A pénztelenség ellenére egész vidáman alakult ez a periódus: voltam "fodrásznál", elkezdtem járni futni, ekkor volt a Tyúkon egy "seggverseny", főzőcskéztünk, az érzelmi háttér is kezdett alakulni, de erről nem született bejegyzés. Aztán jött a szülinapom is, ami - úgy tűnik - hagyományteremtő aktussal zajlott le. Történt ugyanis, hogy a megélt negyedszázad örömére 25 vendéglátó-ipari egységet látogattunk végig. Körülbelül egy hétig hevertem ki az eseményeket, de megérte. Idén már talán cizelláltabban, és nem egyedül fogom csinálni. De csinálni fogom, az biztos - már ha megérem.
Mondanom sem kell, ezek a "grandiózus" dolgok sem jártak horribilis bevételekkel, úgyhogy fogadkozás, esküdözés, ide-vagy oda, visszamentem a pultba. Még korábban a vendéglátással, meg úgy általában az élettel kapcsolatban született ez a bejegyzés. Ezt összegyúrva az álláskeresésről alkotott véleményemmel csak annyit tennék még hozzá: aki váltani akar, azt ne fogjuk vissza, sőt, lehetőség szerint segítsük! Legyen szó munkatársról, rokonról, párról, bárkiről... És főleg, senki ne higgye, hogy a vendéglátósok csököttek, vagy seggfejek.
Szóval vissza a pultba. Röviden összefoglalom a nyarat: Kurvajó volt - szigorúan elvonatkoztatva a párkapcsolatra irányuló törekvésemtől! Megértettem, megláttam, miért lehet szeretni ezt a szakmát - a vendéglátáson belül a kevert italok professzionális elkészítésre gondolok, pörgős munkatempóban. Végtelen lehetőségek, poénkodások, napfény...
Így telt el az idő szeptemberig, két helyen toltam párhuzamosan. Az egyik Balatonfüreden volt, a másik Budapest belvárosában, egy frissen induló hely. Pihenésre nem nagyon jutott idő, meg történtek dolgok, úgyhogy kiszaladt belőlem ez a poszt, ami kikerült pár órára az Index címlapjára. Maga a gesztus jól esett, viszont soha nem gondoltam volna, hogy ennyi gyökér bír kommentelni. Magáról a vendéglátásról, az alkoholfogyasztásról a későbbiekben is lesznek bejegyzések, és a jattolásról is fogok írni, mert a kommentelők ezt sérelmezték a legjobban. Nem akarok átmenni nagyon népnevelőbe, de azért remélem, legalább egy-két félreértést sikerül tisztázni.
A nyár vége aztán hozta a változásokat. Az "anyaméhtől" elszakadva külön humortársulatot indítottunk Comedy Club néven. Erről most nem is akarok többet hozsannázni, fogtok még hallani rólunk. Itt a blogon is, meg amúgy is.
Októberben még vígan mocorogtam a pult mögött, de ekkor már kezdte átvenni a "főállás" státuszát egy barátomék cége. Nekik korábban szövegíróként bedolgozgattam, aztán úgy döntöttek, külön irodába költöznek. Ez ugye amiatt is történt, mert sok lett a melójuk, meg hirtelen tele lettek ötletekkel, úgyhogy jutott szerep nekem is. Azóta irodában vagyok, vagy terepen mozgok - de ami a lényeg: nappal történik minden és este tudok aludni.
Ez mondjuk nem volt igaz a két ünnep közti időszakra, mert szerveztünk egy szilveszteri bulit, meg szerencsére adódtak fellépések is. Az egyik ilyen céges rendezvény karaoke buliba torkollt, és valamiért elénekeltem ezt itt. Úgy tűnik hagyomány lesz belőle, mert elénekeltem (ordibáltam) a saját szilveszteri bulinkon is. Ennek az volt az érdekessége, hogy 20 perccel később megjelent a partin Kiss Endi, aki a Hooligans dobosa... Elsőre nem is ismertem fel, csak faggatott, hogy én vagyok-e az a Kutya, és milyen kár, hogy lemaradt a stand-upról. Mondtam neki, az semmi, alig fél órája "gyaláztam meg" a nótátokat. Így kezdtem az évet.
Az életmódváltás nem ment teljesen végbe. Néha még mindig nem tudok időben elaludni, mert csak forgolódok, tele van az agyam mindenféle foszlánnyal. Ugyanakkor kacérkodok a visszatérés gondolatával - már ami a vízilabdát illeti. El is kezdtem járni edzésre, egyelőre össze-vissza, de érzem a kraftot. Csak a vállam fájdogál, mert még évekkel ezelőtt felelőtlenül (bemelegítés nélkül) lőttem egyet kapura, azóta valami bibi van vele. Ha bemelegszik, akkor már jó, csak sok idő, amíg "bootol".
Itt tartok most. 2011 mindenképpen a változások éve lesz: február 1-től például el kell költöznünk a jelenlegi albinkból. Elvileg már megvan az új, de persze minden csak akkor biztos, amikor már megtörtént. Valamint szokás szerint tele vagyok gondolatokkal, lehetőségekkel, csak persze soha nincs annyi pénz, amennyi elég lenne. Tavalyhoz képest annyi még a változás, hogy nem piálok annyit, kevesebbet is dohányzok, elkezdtem mozogni, és nappal melózni, illetve a szerelem nevű intézménnyel kölcsönösen leszarjuk egymást. Ezek mind nagyon jók, ebből kéne egy faszányosat összerántani az Olimpia évére. Bár még messze van, de jó lenne ott lenni Londonban...

Névnap 2011

2011.01.12. 17:30 Kutya Úr

Általában át szoktam siklani a saját névnapom felett (meg mondjuk másoké sem ivódik bele az agyamba, meg úgy a dátumok en bloc). Már évek óta napközben szól valaki, hogy "Gratula!", vagy valami hasonló. Aztán jönnek a köszöntések, hála a közösségi oldalaknak is. Itt is szeretném megköszönni mindenkinek, aki gondolt rám.
De nem ez a lényeg! Egy rendkívül speciális ajándékot kaptam, ezt szeretném megosztani veletek. Íme:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

Ezt a csendéletet a 4bro Bisztró (egy taxis félrehallása után csak Forgó Disznó) személyzete volt szíves spontán összerakni - élükön az öcsémmel. Köszönet érte!

A kép nem a legjobb minőségű, ezért inkább leírom, mit is látunk ebben a Casablancában.

1 db földieper
1 db mentalevél
1 db Lesencei bor dugója
1 gerezd lime
1 gerezd citrom
1 gerezd narancs
1 db művirág: szívószálból és koktélszalvétából
1 db koktélszalvétából hajtogatott női nemiszerv

Azt hiszem, ez nem igényel különösebb magyarázatot. Nyár óta tervezzük egy volt kolléganőmmel elindítani a "Pultban található tárgyak és báreszközök alternatív felhasználása" című tantárgyat bármelyik intézményben, amelyikben erre igény van. Ez a kis ajándék például simán lehetne vizsgaanyag.
A 2010-es év summázatának posztja hamarosan érkezik, csak még mindig a régebbi bejegyzéseket olvasgatom vissza. Érdekes...

Legyen valami

2010.12.22. 12:10 Kutya Úr

A nagy nihilben megint utolért minket a születésnap (két éves és egy hónapos a Kutyaélet), meg lassan itt az év vége. A bloggal kapcsolatban rengeteg saram van: kismillió meg nem írt bejegyzés, melyek egy részét érintőlegesen törleszteni fogom az "évértékelőben", amit nem biztos, hogy szilveszter előtt publikálni fogok. Természetesen időhiány okán.
Gyors summa az elmúlt másfél hónapról: lett "normális" melóm, ami azt jelenti, hogy nap közben egy irodában vagyok. Ügyfelek jönnek-mennek, különböző cégekhez, vállalkozásokhoz futkosok, rendezvényeket szervezünk, weblapokat rugdosunk, stb... Komplex, élvezetes.
A humortársulatunk működik, fejlődik, hamarosan megjelenik az első közös kisfilmünk is, Ráncski és Pláccs címmel. Az ezzel kapcsolatos kommunikáció 99%-a a Facebookon zajlik - ez is a blog rovására megy egyébként -, ugyanis be kell lássuk, gyorsabb és hatékonyabb. Jövőre megpróbálom a blogot kombinálni a közösségi oldallal, mert bár Facebook nélkül manapság nem lehet élni, a blog jobban hiányzik.
Így két nappal karácsony előtt annyira van ünnepi hangulatom, hogy pár napja hazavittem a fenyőt, aminek az illata benne maradt az orromban. Egyébként céges karácsonyokon jártam a héten. Az egyiken volt karaoke is. Eddig csak öntudatlan állapotban voltam hajlandó részt venni az ilyen dolgokban (például két éve Siófokon a vízilabdás kollégákkal, Bon Jovi - It's my life), de most valamiért elpezsegtem ezt a nótát.

 


Valószínűleg a szilveszteri bulinkon is nyomni fogom, mert jó volt, igaz, egy profi énekesnő segített vezetni a botrányosan nazális hangomat.
De visszatérve az ünnepekhez. Rengeteg ismerősöm most szabadult haza külhonból egy rövid időre, ippeghogy lesz alkalom találkozni mindenkivel. Illetve van még egy tartozásom magam felé. Még a nyár elején kaptam egy kupont, amivel be tudok menni az Aquaworldbe. Sok mindent elmond az azóta eltelt időszakról, hogy ha akartam volna se tudtam volna kiszakítani egy teljes napot. A két ünnep között viszont kipécéztem egy dátumot. Ez a 24 óra lesz az, amikor mindenki bekaphatja, telefon kikapcs, és ki fogom áztatni a löttyedt szerveimet!
Csutkára pakolt karácsonyfát, és porcogómentes töltött káposztát kívánok mindenkinek!

9 hónap

2010.11.09. 00:54 Kutya Úr

Semmi rejtélyesre nem kell gondolni. Nem lettem terhes, és más sem általam (legalább is nem tudok róla), nem vagyok kórházban, és még csak nem is kapcsolták ki a netet. Úgy néz ki, 12 hónapból 9 hónapon át tudok foglalkozni intenzíven a bloggal - ennyi.
Ennek most az az oka, hogy teljesült a "nagy" vágyam: nappali munkám van! Na, persze ez sem olyan egyszerű, mert ha szigorúan vesszük, akkor az ugye legfeljebb napkeltétől napnyugtáig tartana, de nem. Ma is fél kilencre mentem, és nemrég értem haza. Ebbe belecsúszott egy több mint két órás skype konferencia is, amit a humorista kollégákkal nyomtunk, de attól még nem a tévé előtt bambultam az agyamat pihentetve.
Szóval elindult valami elég komoly. Van koncepció, perspektíva, meg minden más idegen eredetű szó, ami pozitív dolgokat sejtet a jövőre nézve. Igen, kurvasokat kell melózni, meg tanulni, de olybá tűnik, bitang mód meg fogja érni. Ha abból indulok ki, hogy amikor újságíró voltam, akkor tele volt a polc különböző sajtótermékkel, valamint pultosként állandóan volt bennem/nálam valamennyi minőségi alkohol, akkor a pénzügyi területen mozogva talán okkal vagyok bizakodó a stabil egzisztenciám megteremtését illetően. Vagy, ahogy mondani szokták: az autószerelő olajos, a pék lisztes, az örömlányokat gyakorta megszexulaizálják (nagyon árnyaltan fogalmaztam).
Hogy mit is csinálok? Nehéz lenne egy szóval leírni. A névjegyem szerint kommunikációs igazgató vagyok - gyakorlatilag minden korábban megszerzett tudásomat alkalmaznom kell, plusz még hozzá kell tanulnom a specifikumokat. Az irodában meg állandóan "megy a Duna TV", ilyen jófej arcok úszkálnak bambán...

 



Összehasonlíthatatlan ez a fajta munka a vendéglátással. Mondjuk annyi párhuzam talán van, hogy itt is bármit csinálhatok, azzal valakinek örömet okozok. És nyilván lesznek majd seggfejek is, de ki nem szarja le?! Jó a csapat, fasza az irodánk, nyugi van, úgyhogy no para.
Természetesen nem tudok egyszerre csak egy dolgot csinálni. A humortársulat is dübörög ezerrel: fellépések rendszeresen, meg alkalmilag is. Az időpontokat már jó ideje nem frissítettem oldalt, lehet, hogy a társulat facebook oldalát fogom inkább kirakni. Informatívabb, meg ha itt nem is, ott rendszeresen találtok olvasnivalókat a "tollamból".
A függőben lévő bejegyzések meg előbb-utóbb meg fognak születni - tudom, adós vagyok néhány dologgal -, dehát végre kezdenek a helyükre rázódni a dolgok. Arról meg még senki nem tudott jót írni, hogy minden a legnagyobb rendben.

Comedy Club - Megalakultunk!

2010.10.02. 17:17 Kutya Úr

Na, beragadtam. Egy valag bejegyzés van félkész állapotban (például a foci vébé döntőjének értékelése is, meg ugye a jattolásos téma), most csak röviden a lényeg! Alakult egy új humortársulat, amelynek én is tagja vagyok. Comedy Club a neve, öten vagyunk (Szente-Veres Adrienn, Gombos Tibor, Gombos Szabolcs, Záhonyi-Ábel Dávid), valahányan a Dumaszínház tehetségprogramjából kerültünk ki. Október 22-én lesz az első közös fellépésünk a Domus Vinorum-ban, 19.00-tól. Tessenek érkezni, sajtósokat is szerettel várunk!
Ennyi. Folyt. köv. élőben!

Utórengések

2010.09.13. 03:42 Kutya Úr

..., avagy mit is vált ki egy Index címlap. Mindenek előtt örülök, mert sikerült kicsit feltúrni az iszapot. A kommenteket olvasva viszont az a benyomásom, hogy a blogokat rendszeresen látogatók között akadnak funkcionális analfabéták, és hangos hülyék. Erről később. Most nézzük a szakmai oldalt, illetve lefesteném a nem funkcionális analfabéta, de a vendéglátásban nem jártas hozzászólók előtt, milyen körülmények is vezettek az előző poszt megírásához. 

Jómagam 2006-ban kezdtem el ismerkedni a vendéglátással. Akkor Londonban töltöttem a nyarat és a "túlélésért" küzdve végül egy étteremben találtam magam. Egy évvel később meg már az egyik nyári szórakozóhelyen voltam pohárszedő Budapesten. A nyár végére pultos lett belőlem. Ősztől egy belvárosi étteremben kezdtem dolgozni alkalmilag - még mindig pult -, és fél szemmel már a felszolgálást is néztem. Itt "hibriddé" váltam, vagyis párhuzamosan nyomtam hol a pultot, hol a pályát. Ez így ment a következő nyárig, amikor is belecsöppentem a "komolyabb" éjszakai vendéglátásba. Csak pult, kevert italok, koktélok - egyre több arcát ismertem meg ennek a világnak. Lement a szezon, és Budapest egyik ikonikus romkocsmájában ért az ősz, de párhuzamosan ott voltam a belvárosi étteremben is. Végül utóbbi mellett döntöttem, mert főállást ajánlottak. Az ajánlattétel után két héttel a cég csődöt jelentett, munka nélkül maradtam. Ekkor jött be a képbe Budapest (és Európa) egyik vezető koktélbárja, ahol barback (bársegéd) lettem. Itt egyre több italról, és a vendéglátásról tanultam meg egyre többet, kezdett összeállni a szakma lényege. Megint jött a nyár, már 2009-nél járunk. Visszatértem a romkocsmák világába és benne is maradtam decemberig. Ekkorra kiégtem és végleg szögre akasztottam a drekómat. Kiegészítésnek és "buliból" vissza-vissza nézegettem a jó hírű koktélbárba, ami burkoltan ismét csak fejlődéshez vezetett. Ez tetőzött idén nyár elején, amikor egy induló belvárosi helyre hívtak/csábítottak/rángattak. Tehát kisebb nagyobb megszakításokkal 5 éve vagyok benne a vendéglátásban - főleg az éjszakai részében mozgok és a pult mögött.

Soha nem akartam vendéglátós lenni, máig nem tekintetem életcélnak. De ha már csinálom, akkor csináljam rendesen. Alapvetően mindennel így vagyok, ám a vendéglátás különösen ilyen, mert visszatekintve az az érzésem, nem én választottam, hanem valamiért ő választott engem.

Az éjszakai munkában az a szép, hogy csak az értheti, aki csinálta. 20 éve vendégként nem ér fel még 2 év aktív munkatapasztalattal sem. Egy műszak alatt több dolog történik veled, mint mással egy hónap alatt. Az egész elindul délután négy-öt óra körül. Bemész, sehol senki. 10 percen belül beesik a teljes személyzet, kávé, cigaretta, nekizuhanunk. Pakolás, takarítás, a pultok feltöltése, felkészítése... Mire ezzel majdnem végzünk, elkezdenek szivárogni az első vendégek. Két óra múlva szinte látod magad előtt, ahogy a csajok otthon húznak egy utolsót a sminken, simítanak egyet a ruhán, a srácok lőnek egy utolsót a sérón, igazítanak egyet az inggalléron, bedobják az utolsó piát, és beteszik maguk mögött az ajtót. Elindulnak bulizni - hozzád jönnek. Több ezren vannak így nap nap után. Ennek köszönhetően 11-től beáll a ritmus, percenként 4-5 ital megy ki a kezed alól. Igen, egy piára hozzávetőleg 12-15 másodperced van - a rendelésfelvétellel, a számla- és nyugtaadással, és a fizettetésse/visszaadással együtt. És ez így megy reggel 4-ig, de fél 6-ig még kiszolgálsz. Se pisi, se cigi, se leülés. A "nagykönyv" szerint egy ember egy műszak alatt legfeljebb 100 embert tud normálisan kiszolgálni. Múltkor kiszámoltuk: egy emberre cirka 200 ember jut egy péntek-szombat este alatt, de már csütörtökön is bőven megvan a limit. Pörögsz, nincs vége, másodpercenkét egy új rendelés, egy új élmény, egy új vendég, egy új történet. Aztán egyszer csak elkezdenek fogyni. Beütött a pia, mindenki részeg, szerelmes, bolond, fáradt, vagy ellenkezőleg - tele van energiával. Fiatalon, vagy a középkor hajnalán ez fantasztikusan addiktív, mert tele van élményekkel. Na, ezeket az élményeket tudja tönkrevágni egy-egy tahó gyökér. Én ezeket a negatív példákat írtam le - amik 5 szezon alatt jöttek össze!

Hogy a stílusa olyan volt, amilyen? Szélsőségekről beszélünk! Ennek egyik eszköze a publicisztika. És úgy néz ki, erre volt szükség ahhoz, hogy az emberek felkapják rá a fejüket - és még jól is esett. Örülök, ha 5 év tapasztalatait megosztva olyan indulatot tudtam kiváltani egyesekből, mint amilyenben én voltam a poszt írásakor. Ez az egyik. A másik: nekem az írás gyerekkorom óta jól esik. Ha valami nem stimmel, leülök pötyögni. Ennek egy mellékterméke volt, hogy 17 éves koromtól kezdve rendszeresen publikáltam egy országos napilapban, 7 éven át - nyilván a stílustalanságomnak, a szegényes szókincsemnek és lelkivilágomnak köszönhetően. Blogot azért kezdtem el írni, mert elegem lett a tartalmi-, formai- és terjedelmi korlátokból. Éppen ezért nevetségesnek érzem, hogy a saját blogomon osztanak ki a nyelvezetem miatt olyanok, akiknek több száz hozzászólásuk van mindenféle webnaplókban, de arra nem éreznek késztetést, hogy saját blogot indítsanak. Vélemény van, önálló gondolat nincs...

Szövegértelmezési problémák, funkcionális analfabéták, hangos hülyék. Hogy ők miért mondták azt, amit? Nem olvasták végig a bejegyzést, vagy nem értették a lényeget. Belekapaszkodtak egy-két részgondolatba, azon kezdtek el csámcsogni. Sajnálom őket, mert ahelyett, hogy hagyták volna kicsit kitágítani a tudatukat, a saját szemellenzős baromságaikat tolták rá másokra. Pedig ennek elkerülésére elég lett volna elolvasni egy-két korábbi bejegyzést. Már abból kiderült volna, teljesen irreleváns gondolatokat osztanak meg. Ugyanígy nem tartoztak ide az éttermekkel, felszolgálással kapcsolatos megjegyzések - a bejegyzésben egy árva szóval nem említettem egyiket sem.

Egyéb infók. Ez egy politikamentes blog. Az is volt, az is marad. A politikát belekeverők hozzászólásait csak azért nem vágtam ki azonnal, mert ez volt az első komolyabb visszhangot kiváltó bejegyzés - kíváncsi voltam, hova vezet. A jövőben ezeket moderálni fogom.
A hozzászólásokból tisztán látszott, ki az, aki állt már pult mögött, és ki nem. Érdekes volt tapasztalni, hogy egyetlen kollégám sem támadott le a bejegyzés miatt - sem itt, sem élőszóban, sőt! Emiatt sem gondolom azt, hogy valami bitang nagyot vétettem volna a vendéglátás, vagy a társadalom ellen.

Ami miatt egy kicsit furcsán érzem magam, az a borravaló kérdése. Erről egy külön bejegyzést fogok írni, mert ennek megítélése és megértése egy kicsit komolyabb kulturális- és társadalmi boncolgatást igényel. Most csak röviden egy javaslat: fizetés előtt a biztonság kedvéért kérdezd meg, hogy amennyiben jattot kívánsz adni, azt elteheti-e az, akinek szánod.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összegezzünk, hát. A vendéglátás egy társasjáték. Van, aki ismeri (be is tartja) a szabályokat, és van, aki nem. A szabályok vonatkoznak nem csak a benne dolgozókra, hanem a vendégekre is. Aki nem tud a szabályok szerint játszani, azt előbb-utóbb úgy is kidobja magából a játék - de legalább is szarul kezdi érzi magát. Jó esetben azért játszunk, hogy szórakozzunk. Nem velem, nem a dolgozókkal - hanem egymással. Nagy különbség! Én a legjobb tudásom szerint azon leszek, hogy ezen a blogon olyan bejegyzések szülessenek, amelyek közelebb hoznak minket, és élvezhetőbbé, játszhatóbbá teszik ezt a játékot. Aki ebben nem partner, az maradjon otthon - vagy legalább azt a szívességet tegye meg, hogy nem kommentel baromságokat.

Idegek harca

2010.09.10. 16:43 Kutya Úr

Alapvetően türelmes ember vagyok. Már-már zavarbaejtően. De amit egyesek meg bírnak engedni maguknak a pult túloldaláról, az - most már kimondhatjuk - kibassza nálam a biztosítékot. Pultos vs. vendég szituációk következnek (18+) - csúnya szavakkal és gusztustalan gondolatokkal.

Úgy egy hónapja egy zúzós estén (melyik nem az?) beállt egy fazon a pult bejáratába. Lengőajtó, plusz ott van vele szemben egy borhűtő, nehéz mozogni.


- Légy szíves állj ki a pultból, mert így nem tudunk dolgozni. Mindenki ki lesz szolgálva, nyugodj meg - mondtam én.
- Te ne szóljál bele, azt sem tudod, ki vagyok.
- Tényleg nem tudom, valószínűleg azért, mert nem mutatkoztál be, és mert nem tereltünk együtt disznót. Ráadásul részeg vagy. Menj ki a pultból!
- Kussolj be, én az egyik tulajdonos vagyok! Hol van az üveg Moet-ém?!
- Lehet, hogy te vagy az egyik tulaj, lehet, hogy kértél egy üveg Moet-t, de egyrészt nem tőlem kérted, másrészt akkor is menj ki a pultból!
- Ki a fasznak képzeled magad...

Itt fogyott el a türelmem, átmentem a túloldalra megkérdezni a kollégákat, valaki felvette-e. Az egyikük mondta, hogy tud róla, ismeri, nehéz eset, majd ő kezeli. Térültem-fordultam, a fazon még mindig bent állt a pultban. Ki kellett vennem egy üveg bort a hűtőből, úgyhogy odamentem, hátat fordítottam neki, ahogy tudtam, kinyitottam a hűtőt, és benyúltam a borért. Ebben a pillanatban a csávó elkaptam az ingem gallérját, rántott rajta kettőt-hármat, majd tenyéréllel lebaszott egyet a tarkómra... Pár másodpercig magam elé meredtem, vettem egy mély levegőt, kivettem a bort a hűtőből és mentem tovább. Azon az estén minden pultban csinált valami illedelmeset, egyebek között hátba baszta egy pohárral a 160 centis kolléganőmet. Azóta nem találkoztunk, bár a haverjai járogatnak, hivatkoznak rá, és hasonlóan gyökér módon viselkednek.

A múlt héten szombaton egy kedves vendég ellopta a shakeremet a pultról. Mert az ugye úgy van, hogy az ember a legnagyobb mocsokban és szarban is törekszik a szépre, a jóra. Ebben benne van, hogy ha a lehetőség adott, a vendég orra előtt készítem az italt, a pulton. Ezért néhány shaker, meg keverőpohár ki van rakva a pultra. Viszont nem mindig tudok rájuk odafigyelni. Van, hogy a kollégák veszik le onnan, mert kell nekik, de akkor ők szólnak. És előfordul, hogy csak fogynak az eszközök. Ilyenkor a drága vendégek teszik el a kis táskájukba - mondván sokat várnak a piára, nekik jár ennyi kárpótlás. Na, most akkor tegyük fel, hogy amikor le kell cserélni a téli gumit nyárira, akkor hosszú sor áll a műhely előtt. Erre idegből odamész, és kirúgod az autószerelő kezéből csavarkulcsot? Legalább ennyi értelme van a pultról lopni. A kedvencem, amikor üveg piákért nyúlnak be a pultba. Legalább is azt hiszik, de jó esetben almalevet, vagy kókuszszirupot visznek haza. Felfoghatatlan.

Aztán volt olyan is, amikor egy részeg csóka másodszor jött hozzám rendelni. Már az első alkalommal is úszásban voltam. Beordított, hogy meghív egy piára, ha ő a következő. Amúgy is ő következett volna, úgyhogy belekezdtünk. Egy whisky-colát kért. Megcsináltam, kérdezem, mire hív meg? Hozzátettem, hogy egy sambuca belém férne. Erre közölte, hogy ja, nem most, majd legközelebb. Előfordul az ilyen, gondoltam magamban, adtam a számlát, amire képes volt 70 forint jattot otthagyni (1230-ra 1300). Úgy egy óra múlva még részegebben jött, kérte az előzőt, de zúzott jégre. Kiraktam a poharat a pultra, belenyestem a zúzott jeget, hátra nyúltam a whisky-ért, de mire visszafordultam, azt láttam, hogy a gyökér fogja a poharat, és visszabassza a jeget a pultba.

- Ezt most miért csináltad?
- Sok a jég. Tudom, hogy így próbáltok spórolni a pián...
- Azért csinálom a szemed előtt, hogy lásd, mennyit töltök a pohárba. És ha sok a jég, akkor mondd azt, de ne hajigáld a jeget a pultba, mert hátracsavarom a kezedet, kitöröm a vállad, és akkor majd dobálózhatsz, amivel tudsz. De ha nem én, akkor a biztonsági őr fogja ezt megcsinálni veled, de ő ki is tépi a kezedet és bele is szúrja a hátadba.

Bambán bámult, ebből úgy éreztem, megértette. Megcsináltam az italt, adtam a számlát. Adott egy 2000-est. Visszaadtam neki 500-at. Azért nem többet, mert nem volt apróm.

- Figyelj, nem ezerkettő-harminc?
- Figyelj, nem úgy volt, hogy meghívsz egy piára? És nem bebasztad a jeget a pultba? Nincs aprópénzem, amúgy kétszázhetven forintból meg még egy pohár sört sem tudsz venni. Se itt, se máshol. A jatt meg jót tesz a léleknek. Egészségedre!

Ezt a jelenetet végignézte egy fazon, aki már a felénél fuldoklott a röhögéstől. Amikor vége lett az előadásnak, gyorsan odalépett és gratulációk közepette átadta a névjegyét. Dr. XY - konfliktuskezelő... Úgy elkapott a röhögés, hogy fél percig sírva térdeltem a pultban.

Legutóbb meg arra lettem figyelmes, hogy valaki szívószállal dobál. Odafordulok, erre, mint az oviban, mindenki nézelődik ártatlan arccal. Pörgök tovább, épp a számítógépnél vagyok, megint érzem, hogy hozzám basznak egy adag szívószálat.

- Melyik volt az?
- Mi az, hogy melyik volt az? Hogy beszélsz a vendégekkel? Itt állok már legalább tíz perce és még nem szolgáltak ki.

Mondta ezt egy kulturált külsejű, középkorú úr. Befejeztem a fizettetést, majd odafordultam hozzá.

- Mire gondoltál, amikor hozzám basztad a szívószálakat?
- Nem hiszem el, hogy ennyit kell várni egy rendelésre! Én a főnöknek a haverja vagyok, az én haverjaim csinálják ezt a helyet, jó! Te meg azért vagy itt, hogy kiszolgálj!
- Tényleg? Nagyon érdekes! És mivel szolgálhatok? (Hogy basznád teherbe a kurva anyádat!)
- Adjál két bakardi-kólát. Nem is. Hármat!


Elkezdtem megcsinálni. Össze voltak fagyva a jégkockák, ami pont kapóra jött, mert így legalább neki tudtam esni a jégfésűvel, kicsit levezetni a feszkót. De a baromarcú fasz folytatta.


- Mérem ám! Azt is, hogy mennyi idő alatt csinálod meg, meg azt is, hogy mennyit töltesz bele! Most mit csapkodsz azzal a szarral?! Mosolyogjál, mert azért kapod a fizetésed! Ha minden rendben, még jattot is adok. Jó vagy, ügyes vagy, csak higyjél magadban!

Életemben először fordult velem elő ilyesmi: az idegtől elkezdtek remegni a térdeim, meg a kezem. Abban a pillanatban átsuhant az agyamon, mi lenne, ha átrántanám a pulton és addig ütném a fejét jéglapáttal, amíg ki nem hűl a teste. Aztán a beleit beszórnám a tánctérre, a gerincoszlopával meg szétverném az összes többi parasztnak a fejét, aki aznap este bunkó volt, benyúlt a pultba, integetett, vagy megfogott. Nem tettem meg. Ja, és 2460-ra 2500-at hagyott.

 

Minden műszak előtt elhatározom, hogy nem fogom felidegesíteni magam. De amikor elindul az őrület, eltörik bennem is valami. Integetnek, helóznak, benyúlnak a pultba, megfognak, piát borítanak a pultba, cigit dobnak a pultba... Minden este eljön az a pillanat, amikor egyszerűen már fizikailag képtelen vagyok több embert kiszolgálni. Három rendelést veszek fel egyszerre, de csak beleugat egy negyedik. És amikor befejezem az egyiket, és megkérdezem, kérnek-e még valamit, azt mondják nem, de mire kiviszem a számlát, eszükbe jut valami. Az emberek többsége nem ismeri a 'kérem' szót, csak azt, hogy 'lesz'. És hőbörög, és veri a pultot, de hajnali kettőre így is, úgy is csutka részeg mindenki. Vicceskedtem én ezekkel a dolgokkal a Comedy Central színpadán. Most kijött belőlem alpári módon is. De a biztonság kedvéért leírom tisztán, érthetően:
Azt az embert, aki kiszolgál téged, nem a seggedből rántottad elő. Emberi lény. Érzésekkel és szakértelemmel. Tiszteld azért, amit csinál. Főleg, ha jól csinálja. Soha ne akarj okosabb, erősebb lenni nála! Már csak azért se, mert nála vannak azok az italok, amiket meg szeretnél inni. Egészségedre!

Reset

2010.09.03. 13:20 Kutya Úr

Most már talán nem túlzás kijelenteni: vége van a nyárnak. Gyakorlatilag egyetlen megtervezett pillanata sem volt. Emiatt akadtak eget verően jó momentumok, de kegyetlenül rosszak is. Még nem tudom eldönteni, pozitív, vagy negatív előjelet raknék-e az összegzés végére. Mindegy is, elkezdem leírni a főbb pontokat, hátha attól okosabb leszek.
Kezdődött azzal, hogy újra felvettem a kötényemet, beszúrtam a drekómat a farzsebembe, megsimogattam a májam, és megint elkezdtem látni a vendégeket. Mindezt ráadásul két elég jó helyen: a balatonfüredi Oscar-ban és az Ötkertben Budapesten. Utóbbi két hete volt nyitva, amikor először beugrottam melózni. Külön megérne egy posztot, hogyan változtak a dolgok hétről hétre, napról napra. Majd talán egyszer megírom egy vendéglátós tankönyvben. A lényeg, hogy bitang rövid idő alatt a város egyik ikonikus helyévé nőtte ki magát.
Ha nem nézzük az anyagi előnyöket (márpedig én azokat vajmi kevésszer veszem előre), egy dolog mindenképpen kiderült számomra. Megértettem, miért lesz valaki mixer. Nem pultos, nem felszolgáló, nem üzletvezető, hanem mixer. Ezek között óriási különbség van. Bár idén már többször mixernek neveztek, szeretném hangsúlyozni: nem vagyok mixer. Egy túlképzett fröccspultos talán, de nem mixer. Ahhoz egy kicsit több kell. Mixernek lenni elhivatottság, életforma, alázat és nem utolsósorban folyamatos tanulás. Aki kijön egy xy szeszesital védjegyével ellátott "mixer iskolából", az nem mixer. Olyan ez, mint a jogosítvány: attól még nem tudsz vezetni, de megtanulhatsz. Aki meg tud csinálni egy Cuba Librét, vagy egy Long Island-et, az nem mixer. Aki képes elkészíteni egy iható limonádét, és képes kiadni 3 perc alatt 6 Mojito-t, 4 Sex on the Beach-et, 3 Cosmopolitant, és nekem egy Whiskey Sourt, az sem feltétlenül mixer, de már közel jár hozzá. Feltéve, hogy a 6 Mojito-nak ugyanolyan az íze.
Egyébként az Ötkertben át lehet élni, hogy az emberi teljesítőképességnek nincsenek határai. Vagy ha vannak is, eléggé ki vannak tolódva. Csütörtökön, pénteken és szombaton nincs megállás. Értsd: a műszak első pillanatától az utolsóig rohanás van. Nem kapkodás, rohanás. Takarítás, pulttöltés, pultfelkészítés, közben kiszolgálás, aztán tömeges kiszolgálás nagyon-nagyon hosszan, aztán vételezés és takarítás. És hip-hop, már is reggel fél 6 van! Az agy a lábbal együtt zsibbad... Ilyen műszakokat éltem át. Balatonfüreden nem volt ekkora pörgés, de meló azért akadt. Az egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor kora délután csak ketten voltunk egy mixer kollégámmal - amúgy hárman szoktunk lenni, plusz egy fagyis kislány. Hát, a fagyis kislány lelécelt, úgyhogy egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a mixer kolléga - több mint 10 éve a szakmában - megrogyva, már-már sírásra görbülő szájjal vaníliafagyit mér ki egy kisgyereknek. Ez cirka olyan, mintha Jean Todt rollert szerelne. Visszafelé jövet csak annyit mondott: "Ez szakmai pályafutásom mélypontja..." Élmények akadtak ezen felül is, csak a pihenésre nem jutott idő.
A Dumaszínházban változások történtek, nem hosszabbítottak velünk szerződést. Ez azt jelenti, hogy hat feltörekvő humorbonbon összeállt és - a legutóbbi állapot szerint - Comedy Club néven önálló társulatot indít. Nem fogom kifejteni az okokat, de a szakma is és mi is örülünk. Már túl vagyunk néhány egyeztetésen, brainstormingoláson, most tárgyalgatunk, alakulunk. Minden egyébről úgyis fogok tájékoztatni.
A nyár végére maradt még egy csavar - slusszpoén mintegy. Másfél éven át vajúdtam egy hölggyel. A végeredmény: kifacsarodott szív és egy újabb csalódás a szerelem nevű intézményben.
Tehát itt tartunk most. A lehetőségek adottak egy frankó újrakezdéshez. Új a társulat, új munkalehetőségek is kínálkoznak, ebből a nyárból egyedül az Ötlertet tartom meg péntekre és szombatra. Tulajdonképpen nyomok egy reset gombot - ez a sablonon is látszik, meg majd fog is. Csak ne lennék ilyen kibaszottul fáradt.

 

Utolsó felszólítás

2010.08.19. 18:17 Kutya Úr

Na, még egyszer utoljára csavarjuk meg ennek a nyárnak a tökét! Nem mondom, hogy hétfőre lehullanak a levelek, és mindenki elindul befelé a téli depresszióba, de a rutinosak szerint augusztus 20. a szezon vége. Legalább is nekem a Balatonon biztos - magyarán ezen a hétvégén leszek lent utoljára Oscar-éknál Füreden.
Nekem pihenés nem volt idén, úgy tűnik, nem is lesz, ezért tényleg mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy nyessen oda még egyszer, mert még jó idő lesz. Nem tudom, lesz-e tűzijáték Budapesten. Ha igen, akkor arra szeretnék kérni minden kedves italozni vágyót, hogy legalább a Himnusz alatt ne basztassák a kiszolgáló személyzetet - úgysem lesz lehetőségük megállni 30 másodpercre se hajnal 6-ig...