Pár héttel ezelőtt az első tavaszi nap sugarai arra inspiráltak, hogy "megtámadjam" a Margitszigetet a futócuccommal együtt. Nos, az eredmény egy szánalmasnak is alig nevezhető próbálkozás lett... A Margit-hídtól indulva a vadasparkig alig jutottam el.
Aztán a minap megint azt mondtam magamnak: tudsz te futni, gyökér! Nem mintha ennek bármi reális alapja lett volna, hiszen gyermekkoromban is futni utáltam a legjobban és csak nagyon ritkán végeztem az élbolyban - lett légyen szó iskolai futásról, vagy alapozó edzésről. Dehát régen a csípőset sem szerettem, most meg már legalább megeszem. Szóval nekilódultam.
Ezt nem látom futás közben, de ott van...
Már a Szigetre való kijutás sem volt egyszerű, minthogy a híd felújítása miatt tömött sorokban hömpölyögnek az emberek, azok gyermekei, háziállatai, némelyek görkorcsolyával, biciklivel kombinálva. Bele sem merek gondolni, hány látogatót tartott otthon a vulkáni hamu. Az aluljáróban konkrétan akkor sor volt, hogy azt hittem, előre hozták a választások második fordulóját, esetleg ételt osztanak. Végül azért sikerült bejutnom a Szigetre, kicsit nyújtogattam és nekilódultam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy holtpontok (tüdősípolás, szúró fájdalmak itt-ott) nélkül, de végül is lefutottam egy egész kört! Ha minden igaz, ez 5285 m +/- 30 m. Ennyit utoljára csak valami tömegrendezvényen futottam, sok-sok évvel ezelőtt. A következmények: izomláz a lapockában, a felső hasizomban, a felkarban, a combokban és a vádliban. Az első hármat nem igazán értem. Mindegy is.
Ma megint a futás mellett döntöttem, ezúttal már társam is akadt, és több ismerősömmel is találkoztam. Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, rendszer lesz a futkosásból. Sőt, ma már úgy éreztem, bizonyos szakaszokon olyan ritmusban megyek, mint anno, amikor napi kétszer edzettem. És a célba érés után arra gondoltam, futni kéne még egy kört...
Nem tudom, a tavasz okozza-e ezt, de jól esik. Akár uszodába megyek, akár - mint most - futni, mindig jobb a közérzetem utána. Nem értem, miért kell erre minden egyes alkalommal úgy rádöbbennem, mintha nem is sportembernek neveltek volna.
