Kutyaélet

Ennyi maradt. Ennyi maradt mindenből, amit eddig valaha csináltam. 17 évesen kezdtem el először dolgozni. Nem neveztem munkának, mert bár pénzt kaptam érte, nem éreztem megterhelőnek. Akkor az egyetlen országos sportnapilapnak írtam tudósításokat hétről hétre. Később sem sokat változott a munkaköröm, néha be kellett ugrani valaki helyett, de megtanultam precízen dolgozni. Mire jogilag felnőtt lettem, már voltam valaki az uszodában, plusz érettségizett ember.
Felvettek egy főiskolára, nehéz volt az átállás, de nem szűntem meg dolgozni, pedig Székesfehérvárra jártam nap nap után. A vízilabdát sem hagytam abba, és mert úgy éreztem, bírok még többet, hát elkezdtem angolt tanítani. Pozitív visszajelzések: a diákjaim fejlődtek, a cikkeim, a nevem egyre jobban csengett, rengeteg sikeres emberrel kerültem közvetlen, személyes kapcsolatba. Csúcspontként becsúszott három hónap London, mínuszban jöttem ki, ha a kasszát nézem, pluszban, ha az élményeket.
Közeledett a diplomázhatnék. Viszont úgy éreztem, ennyi fajta munkát most már le kéne cserélni egyre. Főleg, hogy nyáron sem pihenhetek, minek, hiszen laptop kell, meg fiatal vagyok, bírom. Egyik barátom révén kézenfekvő volt a vendéglátás. Poharat szedtem, később egyre többet tudtam meg az italokról, pultossá avanzsáltam. Sikeres rendezvények, jó pénzek estek le. Mind elment erre-arra.
Következett az utolsó főiskolás év. Tanultam, itattam, etettem, tanítottam, üzletkötöttem, ötleteltem, írtam. Anyám egyre jobban rámszállt, apám laissez faire nevelési elvének negatívumai kezdtek felszínre törni - kicsúszott alólam a talaj. Nem diplomáztam, egyre kevesebbet tanítottam, még kevesebbet írtam, annál többet itattam és ittam. Sikeresen elköltöztem, a saját lábamra álltam.
Két helyen melóztam, itatás-etetés. A belvárosi étteremben azt mondták, kellek, teljes munkaidőben. Örültem, teljesült a nagy vágy: csak egy helyre kell koncentrálnom, és még életben is maradok, meg mellette végre le tudok diplomázni.
Két hete felállt a két üzletvezető. Egy hete nincs munkám. Rájöttem, a munkánál csak egy fárasztóbb dolog van: a munkakeresés. Nem számolom, hány helyre küldtem el az önéletrajzomat, hány embernek mondtam, hogy munkát keresek - és ebből hány válasz érkezett.
Elég volt a kompromisszumokból, a dilettáns pénzemberek faszságaiból, az ingyenmunkából és az állandó hazudozásból. Nem akarok általánosítani, de mindenki elmehet a kurva anyjába.
365 Forint. Ennyi maradt. A zsebemben. Basszameg.