Volt idő, amikor még nem kellett elszámolnom a főnökök felé, nem kellett egyszerre több dolgot csinálnom, nem volt nikotinéhségem, nem érdekeltek a pénzügyek (mondjuk most sem), nem volt szerelmi bánatom, nem kellett bevásárolnom naponta, nem beszéltem idegennyelvet, de volt időm játszani, jól éreztem magam, mindig volt csoki és haverok, akikkel bandázni lehetett. Például Atosz, akivel nagyon keményen pózolunk az erkélyen, talán 1988-ban.
