Megérkeztünk egyben, épségben. Egyelőre túl sok az újdonság, úgyhogy inkább az útról írnék. Budapest, Athén, Rodosz, repülővel, átszállással. Csütörtök éjszak indultunk öcsémmel, péntek hajnalban érkeztünk Rodoszra. A becsekkolásnál utólag derült ki, hogy mázlink volt, mert hamar sorra kerültünk. Mire végeztünk, már Kőbányáig állt a sor. Öcsinek jól sikerült a "mérlegelés", 20 kilót lehetett felvinni, 19.6-ig pakolt. A teljesség igényével még hozzávásárolt a shopban 40 deka cigit - ennyit azért illik betankolni. Illetve rögtön megalapozta a hangulatunkat a kisasszony a pultnál, mert mondta, hogy Rodoszig küldi a csomagunkat, de ezt nem mindig szokták érteni a külföldi kollégák. Reményét fejezte ki, és megkérdezte, van- nálunk néhány napi hideg élelem...
Még 2006-ban repültem, bevallom, nem sokra emlékszem, csak arra, hogy nem volt kellemetlen. Most Athénig Boeing-gel repültünk, kicsit többre számítottam - már amennyire egy repülőúttól többet lehet várni, mint azt, hogy épségben megérkezz. A lábam jól beállt a végére, el sem merem képzelni, mi lehetett, amikor a vízilabda válogatottat szállították ilyen géppel... De volt kicsi szendvics, amiből a léginagyasszony rögtön ránkbeszélt kettőt. Simán landoltunk, persze kattogott a fülem, de csak egy rágóm volt, amit ráadásul felszálláskor elfeleztünk - lófaszt nem ért...
Athénban álltunk két órát, ezalatt megtekintettük a "Hogyan aludj tranzitban életszerűtlen pozícióban" verseny résztvevőit, illetve néhány szobrot a reptér előtt, melyek többsége akár a Szépművészetiben is lehetne. Leszállás után rá akartunk gyújtani, és meglepve konstatáltuk, hogy a dohányosokat az épületen belül egy túlméretezett telefonfülkébe terelik. Kívülről úgy néz ki, mintha különleges állatok lennének odabent. Legalábbis ránk úgy nézett egy kisiskolás csoport. Mi is csodálkoztunk, mi a francokat keresnek ott hajnal kettőkor.
Magyarázat: Ne szívj egyszerre két cigarettát, S-alakú cigit se szívj, és ne dobj a csikkek közé keverőpálcát, vagy félresikerült origamit.
Néhány cigi és egy kávé után elindult a becsekk. Megtaláltuk a sorunkat, egyszer csak az egyik pultból elkezd ránk ordítani egy kislány, hogy "Pómeni!". Jeleztünk fejjel, hogy nem akarunk Pómeni-be menni. Megint ránk ordított, és már a többiek is minket néztek. Ő meg dagadó erekkel a nyakán: "Pómeni, pómeni, pómeniiiii!". Mire a mellettünk álló hölgy:"Pomeni means next...". Ennek a félreértésnek a gyökere egyébként abban keresendő, hogy bárhol képesek voltak addig görögnek nézni bennünket, amíg nem mutattuk meg a személyinket. Csont nélkül becsekkoltunk, megerősítették, hogy a csomagjaink megvannak, és velünk párhuzamosan utaznak a szigetre. Érdekes érzés lett rajtunk úrrá. Nem tudtuk, hol is vagyunk pontosan, mi a fene fog történni, mégis elképesztően nyugodtak voltunk. Sokkal nyugodtabbak, mint otthon az utóbbi időben bármikor.
Utunkat egy Airbus-szal folytattuk. Összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint a Boeing, ráadásul itt a gép belső optikai tuningjára is figyeltek: csak "kiöregedett" modell hölgyek voltak a kiszolgáló személyzet tagjai. A kaja mondjuk szar volt, de egy óra múlva már landoltunk is Rodoszon (ez ugye a Budapest-Székesfehérvár vonal menetideje gyorsvonattal - hátszélben, Gárdony kihagyásával). A leszállást csak a kelő nap "zavarta meg". Szavakkal leírhatatlan, mennyire gecijól nézett ki! Készítettem egy videót telefonnal, kevés a fény, hosszú a felvétel, de de a végén elcsigázottan mondunk pár szót. Leszállás után pedig ezeket lőttük a "Pózolj Airbus-szal" rovatnak.
Balázs örül, hogy megérkezett
Kutya szerint a hajtómű ronda
Úgy néz ki, ezen a felületen fog folytatódni a nyári élménybeszámoló. Lesznek hangulatjelentések, leírások irigylésre méltó kalandokról, illetve szakmai bejegyzések a vendéglátás ínyenceinek. Ingerek vannak, csak nem nagyon van időm leírni. Folyt. köv....
