Egy kedves barátom rendbe rakta a gépem. Mindössze annyi volt a baja, hogy lemerült az alaplapi eleme. Amikor megkerestem a problémával, mondta, hogy szívesen segít kicserélni, csak egy új elem, és csavarhúzó kell hozzá...
Tegnap délután nekiestünk, és uszkve másfél óra alatt atomjaira szedtük az "agyamat", majd alapos bassazmázás után a legeldugottab részén meg is találtuk az alaplapi elemet. A kolléga egyébként egy évvel ezelőttig számítógépek, laptopok összeszerelésével, szervizelésével foglalkozott, most ipari alpinista és zeneszerző/hangtechnikus. Amikor már háromnyegyed órája csak csavaroztunk és csavaroztunk, elhagyta egy mondat a száját, amiből sok mindent meg lehet tudni
Most már emlékszem rá, miért hagytam abba ezt az egészet. Megvan ennek a varázsa, csak egyszerűen képtelenség egy életen keresztül csinálni!
Remélem, tetszik érteni a mögötte húzódó filozófiát. Vannak bizonyos dolgok, amikhez ért az ember, sőt, adott esetben tökéletesen képes megoldani, elvégezni bizonyos munkákat és feladatokat. De van egy adott pillanat, amikor rájön, már nincs benne kihívás, nincs hova fejlődni, nem érdekli az egész, és nem is fog benne kiteljesedni, mint ember.
Hát, pontosan ezért vagyok képtelen visszaállni a pult mögé. Tudom, képes lennék elvégezni a munkát, meg is fizetnék, de az első paraszt vendégnél, az első standolási hibánál ugyanaz az undor fogna el, mint ami már a vége felé jellemezte a hozzáállásomat. Azért aktuális ez, mert továbbra sincs melóm. Indul a nyár és sorra jönnek az ajánlatok. Papíron nem vagyok abban a helyzetben, hogy visszautasítsam bármelyiket is. De előbb rohadok meg a híd alatt, mint hogy újra betűrjem az övembe a Jose Cuervo-s törölközőmet, beszúrjam a drekomat a farzsebembe, és elmagyarázzam bármelyik köcsögnek, miért drágább a Cuba Libre a rumoskólánál!
Vegyük tudomásul, vannak periódusok az életünkben, amiket le kell tudnunk zárni és nem megnyitni újra. És tiszteljük azokat, akik erre képesek, mert a többség képtelen, mitöbb, alkalmatlan erre. Ez az egyik legfontosabb dolog, csak annyira tele van az agyunk a napi szarokkal, hogy nem vesszük észre. Pedig kéne. Ettől leszünk mi emberek és nem gépek.
