Kutyaélet

Mégsem annyira rossz ez a meló, mint amennyire annak láttam. A kollégák is csak emelgették a szemöldököt, amikor verbálisan lerajzoltam nekik a szakmai múltamat, mondván, akkor tényleg minek mosogatok. Egyikük azt javasolta, menjek el egy kocsmába csapolni, jobb a pénz. Tény, bár mostanában nem annyira keresnek embert, mindenki ragaszkodik foggal-körömmel a melójához - legyen az bármi. Másrészt meg az a helyzet, hogy ez egy koktélbár. Nem egy kocsma, szar étterem, vagy gyors/önkiszolgáló. És egy nagyon jó kis csapat dolgozik többé-kevésbé prémium cuccokkal. És végre nem egy dilettáns banda. Ami még nagyon fontos: egyik vendég sem jött oda, hogy "aggyá boroskólát". Meg nem olyan gyakori kérdés, hogy "mi a legolcsóbb pia". Igényes vendégkör, sok törzzsel. Persze azért vannak bunkók is.
Tegnap sokat beszélgettem egy régebbi kollégámmal. Idősebb, tapasztaltabb, mint én. Elmesélt egy-két történetet, megosztott velem néhány ötletet. Még kavarognak a fejemben a gondolatok, de több dolgot megerősített bennem. Lehet dolgozni, meg nyugdíjra bekkelni, de nincs értelme. Vagy elkezdesz saját pecsenyét sütögetni, vagy bekaphatod. A pecsenyesütés pedig komoly következményekkel jár. Nem elég egy jó ötlet, vagy tehetségesnek és szorgalmasnak lenni. A világ tele van okoskodó, gáncsoskodó faszkalapokkal, akik mintha csak arra várnának, hogy jól átbasszanak. Minél nagyobb tétben játszol, annál több az ilyen. Megmondom őszintén, nincs kedvem ilyen közegben élni és alkotni.