Kutyaélet

Amikor másfél hónapja kirángatott táncolni a koktélbár pultjából, nyilván egyikünk sem gondolta, hogy ez lesz belőle. Aznap hajnalban is csak egy lopott csókra futotta, aztán elindult a levelezés. Először csak a közösségi oldalon, aztán telefonhívások, sms-ek. Nagyon gyorsan mélyült a dolog. Van köztünk 7 év és 250 kilométer. Neki meg még egy kétéves kapcsolata, ráadásul. Semmi értelme az egésznek, na.
Csak vannak tényezők, amikkel az ember nem tud mit kezdeni. Nem tudod megmagyarázni magadnak, miért csinálod, egyszerűen csak jó. Nem gondolkodsz, csak cselekszel. Kettőnk között ez rendesen elfajult. A múlt héten feljött hozzám, 12 órát töltöttünk együtt. Ennyi idő alatt egy kis szeletét megvalósítottuk annak, amit már az sms-ekben és telefonhívásokban megbeszéltünk és a fantáziánkban ezerszer lejátszottunk.
Már az önmagában félelmetes, hogy ilyen megtörténhet. Az meg elképesztő, hogy egyikünk sem hazudott, nem cicomáztuk túl magunkat, ezért az egymásról kialakított képünk teljesen fedte a valóságot. A megvalósítás pedig a fantáziát is túlszárnyalta.
Olyan dolgokat okoztunk egymásnak, ami ebben az eltorzult, médiamoslékkal átitatott világban csak filmeken létezik. Megmutattuk egymásnak, hogy létezik zsigeri összhang nő és férfi között, létezik őszinte ölelés, libabőröző simogatás, szédítő csók...
A búcsúzás előtt megbeszéltük, soha többet nem keressük egymást, túl veszélyes. Két óra múlva írt egy sms-t, hogy két hét múlva újra meglátogat. Nincs vége, így nem lehet vége ennek a történetnek.
Olyan erőt kapok tőle, amivel bármilyen falon át tudnék menni. Újra kezdek érezni és élni. You make me feel alive!