Amikor a barátaim közt híre ment, hogy néha megmutogatom magam a színpadon, azt kérdezték, miért csinálom. Nem nagyon tudtam rá épkézláb magyarázatot adni, sőt, ha jobban belegondolok, most sem. Egyszerűen kurvajó érzés kint állni a színpadon és megnevettetni az embereket. Na meg persze az sem elhanyagolható, hogy remélem, megint első találat leszek a Google-ban (sportújságíró koromban az voltam)...
A hacacáré már az első fellépésem alkalmával elindult: olyan emberek jöttek el, akikkel régen nem találkoztam - tök jó volt. Aztán a második hullámban jött a Comedy Central-os fellépés, ami frenetikus élmény volt. Most ennek az utózöngéit élem, itt egy újabb mérföldkő.
Edzés előtt meccs volt a Szőnyi úti uszodában (Vasas-Honvéd), bruttó hat Olimpiai bajnok sétálgatott a medence partján. Erre egy apuka a lelátóról lekiabál, hogy szeretné, ha autogramot adnék a kisfiának... Kérdem, miért? Hiszen a látszat ellenére (köpeny volt rajtam) nem játszottam a meccsen, nem vagyok Olimpiai bajnok, sem válogatott kerettag, sem  OB I-es játékos, de még csak igazolt sportoló sem. Erre mondja a kissrác megszeppenve, hogy látott a tv-ben a vízilabdáról bohóckodni, azért.

Egy szignó és a toll, amivel 8 éve írok

Az uszodában úgy van, hogy vagy fényképet, vagy pólót, vagy labdát ír alá a játékos. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy aláírhattam a srác jobb felső sarkát, vagyis a pólója hátán a bal vállát. Ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülök, igyekszem bal felsőt kilőni, játékosként az volt a kedvenc pontom. Most is oda szerettem volna írni, de ott volt Varga Dénes aláírása. Bár két évvel fiatalabb nálam - a kis takony -, Olimpiai bajnokot nem illik kitúrni.