Még nem próbáltam online közvetíteni a blogon. Most sem fogok, csak itt ülök a Fehérvár-Graz meccsen a fehérvári jégcsarnokban. Egy volt kollégámmal jöttem le, mert az élő sport jó!
Utálok tévén meccset nézni - legyen szó bármilyen sportról. Korábban már írtam, hogy nagyon nehéz rajongani valamiért, ami cirka 8000 km-re van tőled, de ugyanez igaz 200 kilométerre is, vagy 500 méterre. Egyszerűen akkor van értelme, ha ott tudsz lenni, láthatod, hallhatod, ugyanazt a levegőt szívod, mint maguk a résztvevők; a játékosoktól a nézőkön át a büfésnéniig.
Egy vízilabda meccsnek is megvan a maga hangulata, de a jégkorong - dacára a csarnokban uralkodó mínuszoknak - sokkal nagyobb élmény! Egyrészt (sajnos-hál' Istennek) sokkal nézettebb sport Magyarországon, mint a póló. Másrészt olyan hangeffektek vannak egy csarnokban, amik egy uszodában nincsenek. Ahogy surrognak a korcsolyák, ahogy összecsapódnak a botok egymással, a koronggal, a játékosok egymással, a palánkkal... Önmagában zenei. Adaléknak ott van a folyamatos hangzavar, amit a lelátó generál, említésre méltó eseménynél meg egy emberként mozdul jó ezer ember - vagy több.
Buli
Ezeket mind nem tudja visszaadni a tévé. Még akkor sem, ha otthon biztosan nem basz fejbe egy korong, és csak oda kell készíteni a kaját, a piát, és ha klozetre kell menned, akkor nem kell közelharcot vívnod ötven másik emberrel.
