Hajtok az EFOTT-jegyekre, úgyhogy megosztom Veletek életem történetének egy apró szeletkéjét.
Két alakalommal is volt szerencsém végigdolgozni a Sziget Fesztivált egy bulizós teraszon. Először csak pohárszedő voltam egy helyen, ami a Szigeten konkrétan annyiból áll, hogy segítesz összeépíteni a pultot, értékesítéskor töltöd a megfelelő hűtőket, aztán segítesz bontani. A köztes időszakot ivással kell tölteni, különben letépik rólad a hetijegyet, mondván rossz a munkamorálod.
Szóval első alkalommal még csak lóti-futi voltam, érdekességek azonban már akadtak bőven ekkor is. Második nap nem volt áram azon a környéken, ahol a sátrunk volt. Rövid idő múlva a főnökünk teljesen kiakadt, hogy mi az, hogy nincs áram. Telefonon hívogatta a szervezőket, ordibált, csapkodott. Most ez annál is rémisztőbb, minthogy egy majdnem két méter magas, 130 kilós emberről van szó, aki ránézésre Shrek egyenes ági leszármazottja, de Shrek mindent tagad... Miután kitombolta magát, vagyis lebontotta a fél sátrat, eltűnt. Fél óra múlva csatak részegen támolygott visszafelé a Sziget egyetlen sötét értékesítési pontja felé (mi voltunk), amit az is nehezített, hogy időközben eleredt az eső. Odaért a pulthoz, bejött hátra, ahol mi ültünk, beszélgettünk, vigyáztunk az árura. Nem mertünk megszólalni sem, mert tudtuk, itt most valami durva dolog fog történni. Körbenézett. Az egyik asztalról elvett egy tekercs hullazsákot – mi csak így hívtuk a nagy fekete szemeteszsákot – és letépett belőle egy darabot. Összenéztünk, és csak egyre tudtunk gondolni: tuti, hogy telehányja. Nem így lett. Rendeltetésszerűen kinyitotta, majd ismét körbehordozta tekintetét az éppen nem dolgozók nyugodt seregén. A szeme megakadt rajtam. Elindult felém a kinyitott hullazsákkal. Lepergett előttem életem szánalmas rövidfilmje. Olyan rövid volt, hogy még a köztünk lévő távolság felét sem tette meg, pedig gyorsan mozgott és nem állt közel – ismétlem 130 kiló. Tehát még volt időm megnézni a kimaradt jeleneteket (azok a részek, amelyekre így részegségem okán, vagy a mandulaműtét miatt nem emlékeztem) és anyám audio-kommentárját az első 5 évből. A következő snitt, hogy lendületből rám húzta a zsákot, ami így gerincnél a fejbúbom szélességében kirepedt. Ezután akkurátus mozdulatokkal lyukat tépett az oldalán vállmagasságban a két kezemnek. Az egész jelenet hasonlított arra, mint amikor az apuka próbálja felöltöztetni rakoncátlan gyermekét. Itt azonban nem volt rakoncátlan gyermek, a brutális jelenetet az egész stáb néma csendben, értem imádkozva ülte végig. Amikor elkészült életem első, személyre szabott esőkabátja, csak a főnök két szemét láttam, melynek bogaraiban valami érthetetlen, de nagyon mély düh lángolt. Magamhoz tértem, talán valami rejtett életben maradási ösztönnek köszönhetően, és csak akkor vettem észre, hogy a főnök ordibál velem: Kutya! Hozzál csülköt! Nem érted, bazmeg hozzál csülköt! Azzal belemarkolt a kasszába, kivett egy ötezrest, beletömte a számba és kihajított a pultból a sáros talajra.
Elindultam hát csülökre vadászni. Pechemre nem volt sehol a környéken, viszont fossá áztam már a kajás részleg felé vezető úton. Miután nem találtam csülköt, gondoltam, beéri grillcsirkével is, úgyhogy vettem belőle hármat. Persze a szerencsétlen állatok is szétáztak, mire visszaértem, na meg ott volt a megaláztatás, hogy mindezt egy szemeteszsákban csinálom. Visszaérek és mit látok? A főnök ott ül a ponyva alatt négy csülökkel, meg két kiló kenyérrel körülvéve. Rám néz, azt mondja: Te, Kutya? Hogy nézel ki? Mit csinálsz abban a hullazsákban? Mondom: elmentem neked csülökért. Jaaaa, tényleg. És mit hoztál? Csak mert a csülköstől áthozták nekem, ami megmaradt. Elmész az anyádba, gondoltam magamban, de miután jól nevelt gyerek vagyok, válaszoltam. Grillcsirkét. Hmmm. Az finom, de nekem már van csülköm, úgyhogy egészségetekre. Mire elfogyasztottuk a grillcsirkét a kollégákkal, visszajött az áram, úgyhogy ez hepienddel végződött.
Ugyanezen a fesztiválon, az utolsó napon az egyik kollégával elhatároztuk, hogy nagyon be fogunk rúgni zárásra. Az elhatározást tett követte. Munka közben ezek az úgynevezett homlokos italoktól valósulnak meg. A képlet a következő: Aki éppen nem dolgozik, az vesz egy nagyobb méretű korsót. Ezt megtölti jéggel, lime-mal, rummal és kólával. Ez az úgynevezett Cuba Libre. Az italt annyi szívószállal tálalja, ahány kolléga mozog a pultban, majd elkiáltja magát: egész pincér, mit iszol! Erre mindenkinek el kell dobnia, ami a keze ügyében van és a hang felé lépve meg kell ragadnia egy szívószálat. Ahogy az utolsó szívószál is gazdára talált, indulhat az ivás – természetesen fenékig. Szóval néhány ilyen homlokos ital elfogyasztása után már kellően jó volt a munkamorálunk, és azt vettük észre, hogy elfogytak a vendégek is. Rájöttünk, hogy vége a fesztiválnak. A drága kollégám talált egy műanyag bilincset a pult külső oldalán. Mindkét felét ráerősítette a bal alkarjára, így indultunk el, egymást támogatva a Sziget egyetlen olyan pontjára, ahol ilyenkor még buli van. Ő itt kikért még két italt. Megittuk, majd elindultunk befelé a tánctérre. Lecsatolta a bilincs egyik felét a kezéről, jobbjával becélzott egy dekoratív hölgyet, majd elindult felé. Azt mondta: most magamhoz láncolom életem szerelmét. Félúton a lány felé megfordult, kétségbeesett tekintettel rám nézett és csak annyit mondott: Hánynom kell! Több se kellett, megfogtam a karjánál fogva, kitámogattam a tánctérről, ő meg telibe rókázta az első fát. Akkor éreztem, hogy vége a fesztiválnak.
Egy évvel később úgy hozta a sors, hogy ismét a Szigeten találtam magam, továbbra is a dolgozók táborában. Itt már vezető voltam, felelősséggel, úgyhogy tudtam, mit csinálnak az alkalmazottak, amikor nem dolgoznak, és hogyan kell esőben csülköt szerezni. Egyik barátom is az alkalmazottak között volt. Mondtam neki már hónapokkal a kezdés előtt, hogy figyelj: nekem ez fontos, ne baszd el. Tudom, szeretsz hippizni, meg tök jó dolog a Sziget, de ide dolgozni megyünk. A mezítláb járkálás is nagyon menő, főleg a Szigeten, de legalább a pultban legyen rajtad zárt cipő, mert munkavédelmi előírás, és könyörgök, ha cigizni akarsz, menj ki a pultból. Ez ment hetekig: igen, dolgozni fogunk a Szigeten, de zárt cipő, cigizés csak pulton kívül! Ebből persze az lett, hogy már a mínusz második napon, amikor még csak az építkezés zajlik, matt részegen vigyáztunk a területünkre – én cipőben, ő mezítláb. Tüntetőleg még egy papucsot sem hozott ki magával. Mindenesetre a nulladik napra kialakult rajta bokától lefelé egy porból, vízből, sörből, sörös korsóból, kavicsokból, sátorcövekekből álló réteg, ami kibírta azt is, ha ráesett egy 50 literes söröshordó – erre a tényre egy későbbi áruszállításkor derült fény. Az ő lába egyébként akkora attrakció volt, hogy a külföldiek oda jártak fényképeszkedni.
A srác egyébként is külön szám volt. Műszakonként két üveg ágyas meggypálinkával üzemelt, erre jöttek rá a sörök. Munka után édes a pihenés alapon ő elment bulizni, majd műszakkezdés előtt egy órával elindult arról a helyről, ahol bulizott. Előfordult, hogy megkérdezett egy biztonsági őrt, hogy hol van a táncsátor, mert annak a vendéglátását csináltuk. Ez a következőképpen nézett ki: Bocs, merre van a tánCSátor? A micsoda? – hangzott a logikus kérdés. TánCSátor. Nem érted? TánCSátor.
Addigra egyébként már mi is úgy mondtuk, mert a Szigeten vannak ilyen erővonalak, melyek hatására a magyar nyelvből időszakosan eltűnnek magán- vagy mássalhangzók, esetleg összeolvadnak. Szó, ami szó, a biztonsági őr a sátorig kísérte, mert nem hitte el, hogy az az ember italokat fog adni bárkinek is az elkövetkezendő pár órában.
Volt egy finn srác, aki ott lakott a sátorunk környékén, de nem mert kérni a barátomtól. Kérdezem, mi a baj? Azt mondja: fél a részeg emberektől. Mondom, ne haragudj, de a Szigeten vagy. Ha elfogadsz egy baráti jótanácsot, nemhogy a Szigetre nem jössz többet, de Magyarországra nem teszed be a lábad. Már ha tényleg félsz a részegektől.
De a barátom legnagyobb alakítása az volt, amikor egy külföldi srác kért tőle két korsó sört, és mire lecsapolta, a srác még addigra sem tudta aprókból összeszámolgatni az ellenértéket. Ez a külföldieknek amúgy is szokásuk a Szigeten. Várt egy kicsit, rágyújtott, de néhány slukk után feladta a várakozást. Odahajolt, és a számolgató fiúcska fülébe súgta: Fuck you! Szegény srác azonnal letette minden apróját a pultra, ijedtében még rádobott egy kétszázast is, majd fogta a két sört és elrohant. Soha többet nem láttuk. Több okból is büszke voltam: egyrészt én tanítottam angolra. Másrészt akkora jattot két korsó sörre még a bögyös tini kolléganőnknek sem sikerült kisajtolnia senkiből. És legalább kipipálta a pultban való dohányzást is.
