Megvolt az első tv-s szereplésem. Illetve ez csúsztatás, mert már szerepeltem a tv-ben egyszer. A Három kívánságban! Nem, nem engem kívántak. Az úgy volt, hogy 1999 decemberében leégett a Budapest Sportcsarnok. Nem sokkal utána rendeztek egy jótékonysági gálaestet a Szőnyi úti uszodában. Igazi vízishow volt. Az egyik esemény egy vízilabdameccs volt: az abban az évben Világkupát nyert férfi válogatott játszott az Irigy Hónaljmirigy ellen. Ez amúgy is megtörtént volna, de ott voltak Dévényi Tibi bácsiék is. Mi meg akkor voltunk gyerekek, és azt mondták nekünk, hogy játszani fogunk a Vidám Vízilovak ellen, akik öregfiúk. Ez viszont nem történt meg, mi viszont be voltunk melegítve. Nem nehéz összerakni a kettőt: Tibi bácsiéknak kellett egy gyerek, aki kívánja a gálameccset. Úgy választották ki ezt a gyereket, hogy a szerkesztő odaállt elénk és azt mondta: "Lépjen előre egyet, aki szerepleni akar a tv-ben". Az összes csapattársam hátralépett egyet... Mire ocsúdtam, már ott álltam a csurig tömött lelátó előtt a medence partján; baloldalamon Tibi bácsi és a válogatott, a jobbomon az Irigymirigy. Bebasztak ruhástul és én voltam a játékvezető.

A mostani tv-felvétel már "kicsit" tudatosabb volt. Úgy kezdődött, hogy valami miatt bementem a Godot-ba. Ott ült Litkai Gergő és Hajdú Balázs - ötleteltek. Litkai megkérdezte, nincs-e kedvem szerepelni a Comedy Centralon. Mondom, dehogynem. És innentől kezdve ezen törtem a fejem. Hazáig már ki is találtam, miket fogok elmondani. Pár nappal később próba, aztán finomítgatások, ötletelés, megbeszélés, kialakult az anyag.
A főpróbán Csenki Attila elé kéredzkedtem be egy Dumaszínház rendezvényre. Kisült, mennyire amatőr vagyok még. Túlléptem az időkeretet, ami nagyon gáz, ezt többen is megerősítették. Hiába volt meg az anyag, nem tudtam, mennyi idő is pontosan. Én 10, max 15 percnek gondoltam, erre kiderült, hogy 21. Úgyhogy újra kellett nyirbálni a szerintem tökéletes cuccot. Érdekességképpen elárulom, hogy a tv-ben cirka 12 perc lesz látható, ami a felvett anyag kétharmada - az egész vízilabdás blokkot eltették a fiókba.
Pár nappal a felvétel előtt megkaptuk a forgatási rendet. Felesleges lenne ezt most ecsetelnem, legyen elég annyi, hogy nem minden ponton egyezett - és akkor árnyaltan fogalmaztam.

A megadottnál direkt egy órával korábban érkeztem a New Orleans Club-ba, hogy akklimatizálódjak, meg egyáltalán. Hát, csodák csodája az egyik asztal fölé görnyedve találtam Litkait és Anitát, aki jegykisasszony és évfolyamtársam volt a főiskolán. Nagyon megörültek nekem, mert a gondterhelt vonások az arcukon az ültetési rend miatt voltak. Boldogságukat az okozta, hogy én két évig ültettem korábban a belvárosi étteremben... Ahelyett, hogy a fellépésemre és a folyamatos fosásomra koncentráltam volna, elvitték az agyamat egy másik irányba, ami ebben az esetben tökéletes megoldásnak bizonyult a lámpaláz ellen. Anitával cirka egy óra alatt rendbe raktuk az egészet. Jó érzés volt.
Aztán jöttek szép sorban a többiek. Rekop György, Sás Péter, az Openstage nevű formáció Erdélyből és Janklovics Péter. Ő volt idén a Sziget arca. Óriási fazon! A beszélgetéseken túl azért örültem a jelenlétének, mert durvább lámpaláza volt, mint nekem. Én két nappal korábban kezdtem el fosni, de a helyszínen elmúlt, neki aznap kezdődött.
Azt hittem, lesz kamera- és hangpróba, mielőtt megérkezik a közönség. Tévedtem, aminek a fő oka szerintem az lehetett, hogy a harmadik forgatási nap volt, tehát korábban már mindent patentra beállítottak. Elmondták, ha állványt használunk, próbáljuk meg úgy elhelyezni, hogy a mikrofon ne takarja a szánkat. Ez annál is inkább fontos, mert az a mikrofon csak a helyszínt hangosítja, a tv-s felvételen a mikroport hangja lesz, amit a színpadra hatolás előtt csíptetnek ránk.
A küzdőtéren minden készen állt, az öltözőbe feljött egy fotós, hogy pillanatképeket készítsen rólunk - még a csata előtt. Na, most ez úgy van, hogy mindenki másképp van belemerülve a gondolataiba, de senki nem csinál úgy, mint ha a haverokkal sörözne. Főleg nem egy öltözőben, ahol nincs sör - márpedig a fényképésznek ez kellett volna. Nagyjából kiszenvedtük a dolgot. Smink. Hát, bevallom, engem eddig csak egyszer sminkeltek: még a gimis osztálytársnőim farsangkor, amikor gésának öltöztem... A profi ettől annyiban különbözik, hogy eltünteti a bőrhibákat és nem cseresznyeszájat csinál az ajkaidból, de azért bekeni valamivel. Kérdésemre elmondta, hogy ez a cucc picit feltölti az ajkaimat, ne tűnjön cserepesnek... Eleve nem azok - szerintem -, ráadásul kellően duzzadtak is. Egy újabb kérdésemre megerősítette a gyanúmat: igen, ha azt az anyagot lenyalom, bedagad a nyelvem. A konfortérzetem ekkor csökkent nullára.
Litkai pár perc múlva már a színpadon volt és "felszopta" a közönséget. Érdekes módon, úgy mentem ki a közönség elé, hogy semmi lámpalázam nem volt. Ez olyan, mint gyerekkorban a mélyvíz. Amikor már benne vagy, nem pánikolsz a fulladásos halálon, hanem tempózol és taposol. Hát, én meg belekezdtem a mondandómba. Magáról az előadásról nem írnék semmit, aki akarja, megnézi a tv-ben, vagy letölti valamelyik torrent-oldalról. Szélsőséges esetben elkéri tőlem dvd-n - azzal a szigorú feltétellel, hogy nem teszi fel egyetlen videomegosztóra sem, mert az ejnye-bejnye. De egyelőre nekem sincs meg az anyag, csak nagyon várom, hogy végre adásba kerüljön. Állítólag jól sikerült. Nekem meg akkor fog kijönni a lámpalázam, amikor majd viszontlátom magam a képernyőn.