Az a helyzet, ha jó kérdéseket teszel fel, akkor jó, kirívó esetekben tökéletes válaszokat kapsz. Újságíróként megtapasztaltam, milyen rossz kérdéseket jól, jó kérdéseket rosszul, rossz kérdéseket rossz ütemben, jó kérdéseket jó ütemben feltenni. De mi van akkor, ha egy ideje csak rossz kérdéseket teszel fel rossz ütemben, mégis kielégítő válaszokat kapsz?
Nem vagyok egy Mozart. Ezt a nótát viszont küldöm mindenkinek, aki valaha életében úgy érezte, széllel szemben hugyozik. Valahol jó az, csak szar...
Aki nem akarja meghallgatni, annak itt van csak a szöveg:
Az árvaság vak rémület,
büntetés a felnőtt élet.
A sorsomat most hogy vonszoljam én,
egymagam?
Egy láthatatlan villanás,
nem vezet már kézen fogva, az éj sötét
és félelmes ölén
Most hogy nőjek föl én?
A kérdés csak az:
Az árnyékom hogy lépjem át?
A sorsom ellen mit tegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
És felnőtt máris hogy legyek?
Kérdezni hogy kell
annak, ki sejti önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
A szép üveggömb összetört,
nem véd többé gyermekálom,
És száz cserép közt sebzett szívvel állsz,
tétován.
Ha rád zuhan egy zord világ,
hogy bírnád el gyönge vállal?
Átkozódhatsz,
senki nem felel,
de érzed: menni kell.
A kérdés csak az:
Az árnyékom hogy lépjem át?
A múlttól búcsút hogy vegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
Miért bánt a lelkiismeret?
Hogy száll az ember,
ha földre rántja önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
Félelem, mely fojtogat.
Súlytól görnyed vállam.
Faggatózó csend gyötör,
és nincsen válasz arra, hogy miért?
Rejtőzködő szemek,
de mégis tudom, követ.
Az árnyékom követ,
És érzem, hogy egyszer majd elpusztít még!
Kérdezni, kérdezni, kérdezni hogy kell?
Félek a sorstól,
Hogy lennék dróton rángó báb?
Hogy éljek így?
Hogyan éljek így?
Miért nincs válasz
Árnyékom hogyan lépjem át?!
