Most már talán nem túlzás kijelenteni: vége van a nyárnak. Gyakorlatilag egyetlen megtervezett pillanata sem volt. Emiatt akadtak eget verően jó momentumok, de kegyetlenül rosszak is. Még nem tudom eldönteni, pozitív, vagy negatív előjelet raknék-e az összegzés végére. Mindegy is, elkezdem leírni a főbb pontokat, hátha attól okosabb leszek.
Kezdődött azzal, hogy újra felvettem a kötényemet, beszúrtam a drekómat a farzsebembe, megsimogattam a májam, és megint elkezdtem látni a vendégeket. Mindezt ráadásul két elég jó helyen: a balatonfüredi Oscar-ban és az Ötkertben Budapesten. Utóbbi két hete volt nyitva, amikor először beugrottam melózni. Külön megérne egy posztot, hogyan változtak a dolgok hétről hétre, napról napra. Majd talán egyszer megírom egy vendéglátós tankönyvben. A lényeg, hogy bitang rövid idő alatt a város egyik ikonikus helyévé nőtte ki magát.
Ha nem nézzük az anyagi előnyöket (márpedig én azokat vajmi kevésszer veszem előre), egy dolog mindenképpen kiderült számomra. Megértettem, miért lesz valaki mixer. Nem pultos, nem felszolgáló, nem üzletvezető, hanem mixer. Ezek között óriási különbség van. Bár idén már többször mixernek neveztek, szeretném hangsúlyozni: nem vagyok mixer. Egy túlképzett fröccspultos talán, de nem mixer. Ahhoz egy kicsit több kell. Mixernek lenni elhivatottság, életforma, alázat és nem utolsósorban folyamatos tanulás. Aki kijön egy xy szeszesital védjegyével ellátott "mixer iskolából", az nem mixer. Olyan ez, mint a jogosítvány: attól még nem tudsz vezetni, de megtanulhatsz. Aki meg tud csinálni egy Cuba Librét, vagy egy Long Island-et, az nem mixer. Aki képes elkészíteni egy iható limonádét, és képes kiadni 3 perc alatt 6 Mojito-t, 4 Sex on the Beach-et, 3 Cosmopolitant, és nekem egy Whiskey Sourt, az sem feltétlenül mixer, de már közel jár hozzá. Feltéve, hogy a 6 Mojito-nak ugyanolyan az íze.
Egyébként az Ötkertben át lehet élni, hogy az emberi teljesítőképességnek nincsenek határai. Vagy ha vannak is, eléggé ki vannak tolódva. Csütörtökön, pénteken és szombaton nincs megállás. Értsd: a műszak első pillanatától az utolsóig rohanás van. Nem kapkodás, rohanás. Takarítás, pulttöltés, pultfelkészítés, közben kiszolgálás, aztán tömeges kiszolgálás nagyon-nagyon hosszan, aztán vételezés és takarítás. És hip-hop, már is reggel fél 6 van! Az agy a lábbal együtt zsibbad... Ilyen műszakokat éltem át. Balatonfüreden nem volt ekkora pörgés, de meló azért akadt. Az egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor kora délután csak ketten voltunk egy mixer kollégámmal - amúgy hárman szoktunk lenni, plusz egy fagyis kislány. Hát, a fagyis kislány lelécelt, úgyhogy egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a mixer kolléga - több mint 10 éve a szakmában - megrogyva, már-már sírásra görbülő szájjal vaníliafagyit mér ki egy kisgyereknek. Ez cirka olyan, mintha Jean Todt rollert szerelne. Visszafelé jövet csak annyit mondott: "Ez szakmai pályafutásom mélypontja..." Élmények akadtak ezen felül is, csak a pihenésre nem jutott idő.
A Dumaszínházban változások történtek, nem hosszabbítottak velünk szerződést. Ez azt jelenti, hogy hat feltörekvő humorbonbon összeállt és - a legutóbbi állapot szerint - Comedy Club néven önálló társulatot indít. Nem fogom kifejteni az okokat, de a szakma is és mi is örülünk. Már túl vagyunk néhány egyeztetésen, brainstormingoláson, most tárgyalgatunk, alakulunk. Minden egyébről úgyis fogok tájékoztatni.
A nyár végére maradt még egy csavar - slusszpoén mintegy. Másfél éven át vajúdtam egy hölggyel. A végeredmény: kifacsarodott szív és egy újabb csalódás a szerelem nevű intézményben.
Tehát itt tartunk most. A lehetőségek adottak egy frankó újrakezdéshez. Új a társulat, új munkalehetőségek is kínálkoznak, ebből a nyárból egyedül az Ötlertet tartom meg péntekre és szombatra. Tulajdonképpen nyomok egy reset gombot - ez a sablonon is látszik, meg majd fog is. Csak ne lennék ilyen kibaszottul fáradt.
