Kutyaélet

Nemrég megénekeletem, hogy milyen irigylésre méltó is az én helyzetem. Nos, azóta kiderült, a barátaim nem tudják kinyitni a saját boltjukat, tegnap este meg bedőlt az éppen aktuális munkahelyem is.
Ez utóbbi nem egy egyszerű eset. Alapvetően nyugodt ember vagyok. Kevesen tudnak igazán őszintén, mélyen kiakasztani. Az  ex-főnökasszonyomnak ez a tegnapi műszak alkalmával háromszor (!) sikerült. Először baj volt, hogy a megelőző napon (amikor én nem dolgoztam), valaki megrohasztotta a palacsintatésztát és a nokedlit - ez az én hibám. Másodszor nem voltam hajlandó egy napok óta ott álló fél deci vörösbort ellocsolni valami mással együtt boroskólába. Harmadszor hiba volt magamat 23.49-kor 24.00-ra kiírni. Egyébként egész nap dúlt-fúlt, őrjöngött, átlagosan három percenként ellentmondásba keveredett saját magával.
A dolog summázata: másfél hónap közös együttműködés során lehetőségem nyílt testközelből végignézni egy alkoholista, gyógyszerfüggő, akaratgyenge, boldogtalan, változó korú nő ámokfutását, ahogyan tönkreteszi a saját vállalkozását. Nyilván más erők is mozognak a háttérben, de nem gondolom, hogy a város pesti oldalán, közel a Keleti pályaudvarhoz nekem sok keresni valóm lenne, mint vendéglátós.
Még szerencse, hogy a múlt héten beugrottam két napra egy másik helyre is, ahol lehet, most tárt karokkal várnak...