Átolvastam a tavalyi összefoglalót, elmondom, mi valósult meg az ottani fogadalmakból: semmi! Na jó, azért nem teljesen, csak nem úgy, ahogy akartam. De nézzük, mi is történt 2010-ben! Furcsa, ahogy visszanéztem, mintha ezer éve lett volna... Lesznek újdonságok is, nem csak a korábbi posztokat foglalom össze.
Tehát, eleve január 2-ával kezdődött 2010, ugye, mert egy bitang szilveszteri buliba csöppentem. Felléptem, ittam, táncoltam, ittam, ittam… Aztán megint egy keveset, úgyhogy 1-jét sikerült végigaludni, 2-án délután keltünk fel a lakótársaimmal – gusztustalan állapotban. Aztán rendeltünk egy pizzát a közeli étteremből. Két óra múlva felhívtam őket, hogy lemenjek-e segíteni esetleg, mert éhen halunk. A késés okának egyébként azt jelölte meg a másnapos hangú diszpécser, hogy elütötték a futárt... Kinéztem az ablakon, egy teremtett lélek nem volt a környéken; se kocsi, se halára gázolt futár, se helyszínelők. Végül megérkezett a futár, de rosszabbul nézett ki, mint mi - és a pizza se volt sokkal különb. Mondjuk addigra már olyan állapotban voltunk, hogy bármit megettünk volna.
2010 is úgy indult, hogy nem volt normális munkám, ennek megfelelően irtózatos álláskeresésben voltam. Állást keresni egy lelki állapot. Mégpedig a szarabbik fajta. Főleg úgy, hogy elküldöd csilliárd helyre a nyomorék önéletrajzodat, ebből sacc per kábé ötre reagálnak, ebből lesz egy (!) interjú. Ráadásul, volt szerencsém kifaggatni egy profi HR-est, mert ugye ennyi kudarc után az emberben felmerül a gyanú: lehet, a CV-vel van a baj. A HR-szakival a következőt beszélgettük, miután átolvasta.
- Ezt kommunikációs állásra szeretnéd beadni?
- Igen.
- Akkor vedd ki az egyéb munkatapasztalatokból a vendéglátást?
- Miért tennék ilyet?
- Mert nem releváns...
MICSODA?! Hogy egy kommunikációs állás megpályázásánál nem releváns a vendéglátós tapasztalat? Gratulálok! Egy több éves tapasztalattal rendelkező vendéglátós körülbelül háromszor annyit tud az emberi természetről és a meggyőzésről, mint egy kommunikációs szakember és egy pszichológus összesen. Legalább ötször olyan gyorsan reagál, mint az irodisták úgy általában. Tízszer jobban bírja a nyomást és a stresszt, mint azok, akik egy monitoron és kimutatásokból értesülnek a világ dolgairól. Valamint a kapcsolatrendszerüknek hála fele annyi idő alatt, és harmadannyi költségből kétszer jobb vállalati bulikat tudnak szervezni, mint Micike, vagy Lajos...
Egyébként nem csak ilyeneket hallottam. Egy ismerősöm (velős szakmai tapasztalattal, szakirányú végzettséggel, baszó portfólióval) kreatívként keresett munkát. Az egyik állásinterjún közölték vele, hogy legyen egy kicsit átlagosabb... Hogy egy kreatív legyen átlagos? Az a lúdtalpas nemzőanyád legyen átlagos! Hát mi van veletek?! Ja, és még jött az, hogy a Munkaügyi Központban a 7 év megbízásos szerződéses munkaviszonyommal halálra röhögtettem egy ügyintézőt.
Nu, addig toporzékoltam az ilyen faszságokon, míg február végére sikerült magamat nullába tenni. Erről árulkodtak az akkori posztok és a bevitt alkohol mennyisége. Ez volt az az időszak, amikor napközben egy kávézóban ültem (mert a netemet is kikapcsolták), onnan keresgéltem állást, meg publikáltam. (Ezúton is hála a Promenádnak, hogy hagytak órákon át prüntyögni egy tejeskávé mellett.) A minimális bevételem angol tanításból, meg mosogatásból állt - ami egy menő koktélbárban valósult meg. Reményt adott viszont a következő Comedy Central-os tévéfelvétel, ami alapvetően egész jó lett.
Természetesen lelkesen vetettem bele magam a népszerű komikus életébe, de látható volt: az elején csak ebből nem lehet megélni. Ettől függetlenül toltam neki ezerrel, mert kitaláltunk (az ötletgazda én voltam, szerencsére termékeny talajba hullt a mag) egy viszonylag új dolgot: magyar humoristák angolul. Ebből lett a Hunglish Stand-Up Comedy Night, ami 2010-ben három előadást élt meg. A közönségszervezés része még messze van a tökéletestől, de a fogadtatása nagyon jó. Remélhetőleg folyt. köv. Egyébként ezzel párhuzamosan a Funzine magazinban jelent meg az arcom hétről hétre, mert ott meg az Open Mike nevű rendezvénynek lehettem a házigazdája - az is menő volt!
A pénztelenség ellenére egész vidáman alakult ez a periódus: voltam "fodrásznál", elkezdtem járni futni, ekkor volt a Tyúkon egy "seggverseny", főzőcskéztünk, az érzelmi háttér is kezdett alakulni, de erről nem született bejegyzés. Aztán jött a szülinapom is, ami - úgy tűnik - hagyományteremtő aktussal zajlott le. Történt ugyanis, hogy a megélt negyedszázad örömére 25 vendéglátó-ipari egységet látogattunk végig. Körülbelül egy hétig hevertem ki az eseményeket, de megérte. Idén már talán cizelláltabban, és nem egyedül fogom csinálni. De csinálni fogom, az biztos - már ha megérem.
Mondanom sem kell, ezek a "grandiózus" dolgok sem jártak horribilis bevételekkel, úgyhogy fogadkozás, esküdözés, ide-vagy oda, visszamentem a pultba. Még korábban a vendéglátással, meg úgy általában az élettel kapcsolatban született ez a bejegyzés. Ezt összegyúrva az álláskeresésről alkotott véleményemmel csak annyit tennék még hozzá: aki váltani akar, azt ne fogjuk vissza, sőt, lehetőség szerint segítsük! Legyen szó munkatársról, rokonról, párról, bárkiről... És főleg, senki ne higgye, hogy a vendéglátósok csököttek, vagy seggfejek.
Szóval vissza a pultba. Röviden összefoglalom a nyarat: Kurvajó volt - szigorúan elvonatkoztatva a párkapcsolatra irányuló törekvésemtől! Megértettem, megláttam, miért lehet szeretni ezt a szakmát - a vendéglátáson belül a kevert italok professzionális elkészítésre gondolok, pörgős munkatempóban. Végtelen lehetőségek, poénkodások, napfény...
Így telt el az idő szeptemberig, két helyen toltam párhuzamosan. Az egyik Balatonfüreden volt, a másik Budapest belvárosában, egy frissen induló hely. Pihenésre nem nagyon jutott idő, meg történtek dolgok, úgyhogy kiszaladt belőlem ez a poszt, ami kikerült pár órára az Index címlapjára. Maga a gesztus jól esett, viszont soha nem gondoltam volna, hogy ennyi gyökér bír kommentelni. Magáról a vendéglátásról, az alkoholfogyasztásról a későbbiekben is lesznek bejegyzések, és a jattolásról is fogok írni, mert a kommentelők ezt sérelmezték a legjobban. Nem akarok átmenni nagyon népnevelőbe, de azért remélem, legalább egy-két félreértést sikerül tisztázni.
A nyár vége aztán hozta a változásokat. Az "anyaméhtől" elszakadva külön humortársulatot indítottunk Comedy Club néven. Erről most nem is akarok többet hozsannázni, fogtok még hallani rólunk. Itt a blogon is, meg amúgy is.
Októberben még vígan mocorogtam a pult mögött, de ekkor már kezdte átvenni a "főállás" státuszát egy barátomék cége. Nekik korábban szövegíróként bedolgozgattam, aztán úgy döntöttek, külön irodába költöznek. Ez ugye amiatt is történt, mert sok lett a melójuk, meg hirtelen tele lettek ötletekkel, úgyhogy jutott szerep nekem is. Azóta irodában vagyok, vagy terepen mozgok - de ami a lényeg: nappal történik minden és este tudok aludni.
Ez mondjuk nem volt igaz a két ünnep közti időszakra, mert szerveztünk egy szilveszteri bulit, meg szerencsére adódtak fellépések is. Az egyik ilyen céges rendezvény karaoke buliba torkollt, és valamiért elénekeltem ezt itt. Úgy tűnik hagyomány lesz belőle, mert elénekeltem (ordibáltam) a saját szilveszteri bulinkon is. Ennek az volt az érdekessége, hogy 20 perccel később megjelent a partin Kiss Endi, aki a Hooligans dobosa... Elsőre nem is ismertem fel, csak faggatott, hogy én vagyok-e az a Kutya, és milyen kár, hogy lemaradt a stand-upról. Mondtam neki, az semmi, alig fél órája "gyaláztam meg" a nótátokat. Így kezdtem az évet.
Az életmódváltás nem ment teljesen végbe. Néha még mindig nem tudok időben elaludni, mert csak forgolódok, tele van az agyam mindenféle foszlánnyal. Ugyanakkor kacérkodok a visszatérés gondolatával - már ami a vízilabdát illeti. El is kezdtem járni edzésre, egyelőre össze-vissza, de érzem a kraftot. Csak a vállam fájdogál, mert még évekkel ezelőtt felelőtlenül (bemelegítés nélkül) lőttem egyet kapura, azóta valami bibi van vele. Ha bemelegszik, akkor már jó, csak sok idő, amíg "bootol".
Itt tartok most. 2011 mindenképpen a változások éve lesz: február 1-től például el kell költöznünk a jelenlegi albinkból. Elvileg már megvan az új, de persze minden csak akkor biztos, amikor már megtörtént. Valamint szokás szerint tele vagyok gondolatokkal, lehetőségekkel, csak persze soha nincs annyi pénz, amennyi elég lenne. Tavalyhoz képest annyi még a változás, hogy nem piálok annyit, kevesebbet is dohányzok, elkezdtem mozogni, és nappal melózni, illetve a szerelem nevű intézménnyel kölcsönösen leszarjuk egymást. Ezek mind nagyon jók, ebből kéne egy faszányosat összerántani az Olimpia évére. Bár még messze van, de jó lenne ott lenni Londonban...
