Tavaly év végéről vannak olyan bejegyzések, amelyek híven tükrözik az akkori hozzáállásomat a pénzhez, a munkához. Most már egy kicsit más a helyzet. Annyiban legalábbis mindenképpen, hogy ezúttal sincs pénzem, csak most leszarom.
Nem úgy nincs pénzem, hogy kicsit csúszok a lakbérrel, vagy kintlévőségeim vannak, vagy most nem tudok étteremben enni, vagy ezt a kabátot most nem tudom megvenni... Nem, most úgy nincs, hogy azt sem tudom, mikor lesz legközelebb. A romkocsmában ma felmondtam. Két hete azért nem hagytak dolgozni (értsd: nem adtak munkanapot), mert nem volt érvényes az egészségügyi könyvem. Üzemorvost - aki elvégzi a vizsgálatokat és ad egy bizonyítványt az alkalmasságról - törvényi előírás szerint a munkáltatónak kell biztosítania. A romkocsmában nem csak nem biztosítottak üzemorvost, de még nekem kellett utánajárni és fizetni az üzemorvosi költségeket. Ilyet én még életemben nem láttam, pedig rövid vendéglátós pályafutásom során három üzemorvosnál is voltam (mindegyiket a cég fizette, pedig mindenhol csak alkalmilag voltam). Ezt most csak azért festettem le, hogy megmutassak egy szeletkét abból, milyen jópofa körülmények között gürcöltem az elmúlt pár hónapban.
A kezdet: 2006 nyarán Londonban
Szóval ma betelt a pohár.Megmondtam, hogy kérek még egy műszakot: szombat este reményeim szerint utoljára állok pult mögé, csapolok sört, öntök töményet, keverek koktélt, nyitok ki másfél literes borosüveget, vételezek, beszélek kedvesen még a legparasztabb vendéggel is... Csak annyit kértem, ne akarjanak pénzt adni a műszakért, mert úgy is le fogom fogyasztani. Vagy ha nem én, akkor azok, akik megtisztelnek a látogatásukkal egy ital erejéig, akár törzsvendégeim voltak, akár nem. Nincsenek ábrándjaim. Nem fogják felhúzni a munkapólómat a tánctér fölé éjfélkor, nem lesz kint a drekóm a falon, valamint néhány kollégámon és a törzsvendégeimen kívül egy hét múlva már senkinek sem fog feltűnni a hiányom.
Sziget 2007, nulladik nap
Még nincs új állásom, és mint fentebb írtam, filléres problémákkal küzdök. Ma egy rutinosabb ismerősöm azt mondta, ő már sokszor megtanulta a leckét: addig ne engedd el az egyik ágat, amíg nincs meg a másik. Fittyet hányok erre a leckére, mert úgy érzem, addig képtelen vagyok más munkát találni, ameddig egyetlen aprócska szállal is, de kötődök a vendéglátáshoz.
Kicsivel több mint három évet húztam le ebben az iparágban. Nagyon sok mindent adott, hiszen itt tanultam meg bánni az emberekkel és az emberi természettel, másokkal együtt dolgozni, önálló döntéseket hozni, felelősséget vállalni, jókat inni, röviden: élni. És itt jegyzem meg; pontosan ezért nem értek egyet azokkal a HR-szakértőkkel, akik szerint a CV-ben nincs helye a vendéglátós munkatapasztalatoknak. Ettől függetlenül elég volt. Nem gondolom, hogy azért kéne megrohadnom napi 16 órában egy fénytelen, cigifüstös helyen, hogy aztán valaki más az általam összegürizett pénzen elmehessen herét vakarni a tél közepén Hawaiira.
Véres agyat készítek 2009 nyarán
Szombat este életem egy korszaka lezárul. Soha többet nem akarok beállni egyetlen pultba sem, nem akarok rendelést felvenni sem asztalnál, sem pultnál. A pultozás alól kivételt képez az esküvőm, illetve az egy estére szóló több százezer forintos ajánlatok. Várok mindenkit szombat este a Dob utca és a Síp utca sarkán található romkocsmában. Egy utolsó körre!
UPDATE: Végül nem kellett fizetnem az orvosi vizsgálatért, és bár jelentős számlám volt, maradt bent pár ezer forint, amit étkezésre fogok felhasználni az elkövetkező pár napban.
