Kutyaélet

Pár héttel ezelőtt az első tavaszi nap sugarai arra inspiráltak, hogy "megtámadjam" a Margitszigetet a futócuccommal együtt. Nos, az eredmény egy szánalmasnak is alig nevezhető próbálkozás lett... A Margit-hídtól indulva a vadasparkig alig jutottam el.
Aztán a minap megint azt mondtam magamnak: tudsz te futni, gyökér! Nem mintha ennek bármi reális alapja lett volna, hiszen gyermekkoromban is futni utáltam a legjobban és csak nagyon ritkán végeztem az élbolyban - lett légyen szó iskolai futásról, vagy alapozó edzésről. Dehát régen a csípőset sem szerettem, most meg már legalább megeszem. Szóval nekilódultam.

Ezt nem látom futás közben, de ott van...

Már a Szigetre való kijutás sem volt egyszerű, minthogy a híd felújítása miatt tömött sorokban hömpölyögnek az emberek, azok gyermekei, háziállatai, némelyek görkorcsolyával, biciklivel kombinálva. Bele sem merek gondolni, hány látogatót tartott otthon a vulkáni hamu. Az aluljáróban konkrétan akkor sor volt, hogy azt hittem, előre hozták a választások második fordulóját, esetleg ételt osztanak. Végül azért sikerült bejutnom a Szigetre, kicsit nyújtogattam és nekilódultam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy holtpontok (tüdősípolás, szúró fájdalmak itt-ott) nélkül, de végül is lefutottam egy egész kört! Ha minden igaz, ez 5285 m +/- 30 m. Ennyit utoljára csak valami tömegrendezvényen futottam, sok-sok évvel ezelőtt. A következmények: izomláz a lapockában, a felső hasizomban, a felkarban, a combokban és a vádliban. Az első hármat nem igazán értem. Mindegy is.
Ma megint a futás mellett döntöttem, ezúttal már társam is akadt, és több ismerősömmel is találkoztam. Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, rendszer lesz a futkosásból. Sőt, ma már úgy éreztem, bizonyos szakaszokon olyan ritmusban megyek, mint anno, amikor napi kétszer edzettem. És a célba érés után arra gondoltam, futni kéne még egy kört...
Nem tudom, a tavasz okozza-e ezt, de jól esik. Akár uszodába megyek, akár - mint most - futni, mindig jobb a közérzetem utána. Nem értem, miért kell erre minden egyes alkalommal úgy rádöbbennem, mintha nem is sportembernek neveltek volna.

Az Olimpiász kellős közepén vagyunk. Ilyenkor relatíve kevés figyelem irányul a vízilabdázókra, bár majd a nyári események megint fellendítik a népszerűséget. A bajnokságot viszont - sajnos - nagyon kevesen követik. A zsenijeink viszont ilyenkor is "dolgoznak".
Ugrás az időben: 2004 nyara, Gyula, Várfürdő kupa. Jómagam 19 éves fejjel újságíróként figyelem a junior- és az ifi válogatott tevékenységét, még az edzéseiket is megnézem. Vége az egyik délelőtti edzésnek, de még nem üres a medence. Egyetlen játékos van a vízben - a kaputól 8-10 méterre középen tempózgat, körülötte 10 labda. Rányúl az egyikre, kiemelkedik, a legmagasabb ponton megfordul és svédcsavarral kapura küldi a labdát. Az meg, mintha zsinóron húznák, a bal felsőbe vágódik. Az elkövető Hosnyánszky Norbert. A parton Fecsó bácsi (Kemény Ferenc, utánpótlás-igazgató) pakolja a sapkákat. A jelenetet látva leteszi őket, figyeli Norbit. Miután a suhanc bevágta a bogyót, odaszól neki:

- Norbi, csináld meg még egyszer, csak lassan, mert le akarom rajzolni.
- Lassan nem tudom, Fecsó bá', mert úgy nem lehet.

Még kilencszer megcsinálta. Az öreg megrántotta a vállát és folytatta a pakolást... Magyarországon előfordul az ilyesmi.
Amióta láttam ezt a mozdulatsort Hositól, azóta várom, hogy újra elővegye. Reméltem, már Pekingben láthatjuk, de akkor nem jött elő vele, vagy nem volt rá szükség... Mindenesetre így bukkannak fel a zsenik, így gyakorolnak, és ez lesz belőle. Felhívnám a figyelmet, hogy a mozdulat még lassítva is szinte követhetetlen. Íme.

Fwd: Fwd:Fwd:Fwd:Fwd:Fwd:Fwd:Fwd: Nyulak

Szóval megvolt a felvétel. Azóta már aludtam rá párat. Alapvetően nem szoktam emlékezni az álmaimra, de ma péládul azt álmodtam, hogy kint állok a színpadon, nyomom a vakert, a nézőtér üres, valahonnan mégis veszett röhögés hallik - mégpedig tömeges. Jó lenne emlékezni, mit mondtam... Egyébként csak remélni merem, hogy a felvételt megnézve senkinek nem lesznek rémálmai. Kíváncsi vagyok, hogy fog kinézni a tévében. Mentő körülmény lehet, hogy Sándor György megdícsért...
Amúgy nem akarom elkiabálni, de vannak fellépéseim (oldalt olvashatóak a helyszínek és az időpontok), jönnek megkeresések is, ötleteim is vannak a következő anyagokhoz. Az angolos vonal is mocorog: túl vagyok egy megmérettetésen, amin egyébként egy skót stand-up csillag, Brian Higgins is ott volt. Ő megdícsért, de érzem, van még hova fejlődni. Április 13-án lesz a második Open Mike, illetve a Dumaszínházasokkal is szervezünk egy Hunglish Stand-up Comedy estét, ami május 6-án lesz! Magyar humoristák fogják nyomni angolul... Ja, és kikerültem a Dumaszínház honlapjára is, úgyhogy ott is nyomon tudjátok követni, mikor, hol leszek. Illetve, ha bárki kérdezi, hogy a céges bulijára hol keressen humoristát, küldjétek át neki a linekt, minden infót megtaláltok, bárki is legyen a kedvencetek.

A blog jövőjét illetően még nem tudom, mi lesz. Nagygenerált tervezek, de egyelőre még a bőrét sem sikerült lecserélni. Ráadásul még mindig nincs stabil internetem. Addig is alkalomadtán jövök vagy életkép jellegű, vagy stand-upos bejegyzéssel. Tessék sokat olvasni és nevetni! Jó idő van!

Voltunk STOMP-on öcsémmel... Hát, basszus! Valahogy így képzelem a modern kori szórakoztatást. Elképesztő, amit ezek a srácok csináltak! A show vérprofi, sztorit mesél, beindít, elkápráztat, és bizonyos esetekben a beledet kiröhögöd.
Van abban valami, ahogy elindul az egész. Nyilván tudod, miről lesz szó, mert ugye mindenhol plakátok, meg előre olvastál róla kritikát. Aztán megjelenik egy csávó a színpadon és sepreget. Azt sem fogod fel, hogy az már az előadás, olyan természetességgel vált át: a sepregetés egyszerre már nem monoton ciroksercegés a padlón, a seprű feje nem véletlenül fordul el 90 fokot és verődik a padlóhoz, és egyszerre tök logikusnak tűnik, hogy bármivel ritmust lehet generálni, ami a kezed ügyébe kerül. A saját tested is egy hangszer, bármihez érsz, hangot ad ki. A jópofa ebben az volt, amikor már a közönség elkapta a fonalat, és a "főkukás" egyedül állva a színpadon rávette a közönséget a kérdezz-felelekre. A székekben ülők ugyanazt a ritmust verték, mint ő - ez akkor csúcsosodott, amikor az adott ritmust mutatóujjal a másik tenyérbe kellett belecsapni. Alapvetően halk dolog ez, de ha sok-sok ember csinálja...

Ellenjavallat a ritmust és tömegpszichózist utálóknak, javallat mindenkinek, aki két órára ki akar szakadni a mindennapokból. Köszönet!

Öcsémmel ellátogattunk a Shiraz-ba, minthogy lehetőségünk nyílott erre a Funzine jóvoltából. Ez egy perzsa étterem. Öcsi indiaiban dolgozik, sok különbség nincs a kettő között. Alapvetően legalábbis nincs. Ugyanazokat az alapanyagokat használják, csak máshogy fűszereznek. Ez már pont elég ahhoz, hogy egész más legyen.
Korábban már jártam itt, akkor csak vízipipázni a volt évfolyamtársakkal. Az atmoszférája egészen különleges, a kialakítása miatt pedig mindenféle rendezvényre alkalmas. Vírem sugallatára komplex menüt kértünk magunknak (a pincér srác képben volt mindennel, korrekten ajánlott), mindent kettétálaltatva. Sokféle ételt végigkóstoltunk, és mindegyiknél az volt az érzésem, Europizálták a konyhájukat. Ez konkrétan azt jelenit, hogy bár az alapanyagokat tartották, mégsem fűszerezték meg az ételeket annyira, mint ahogy "otthon" szokták. És ezzel tulajdonképpen ki is húzták a saját méregfogukat. Habár minden ételnek megvolt a maga mondanivalója, nem volt elég harsogó, mint ahogyan arra számítottunk.
Kíváncsi vagyok, mit csinálnának a szakácsok, ha azt mondanák nekik: csináljátok úgy, mintha otthon lennétek! Amitől viszont lehidaltam, az a gyömbéres tea. Nagyon szeretem a gyömbér ízét, bitang jó italt csináltak belőle!
Nyilván van egy kialakult törzsközönsége: a tulajok haverjai, vízipipa-fanok, félévente visszajáró magyarok. A rést az "ingázó" magyarok és a beeső külföldiek tömik be.

Szerintem sok arcát tudja mutatni a hely. Mi pont akkor mentünk, amikor nyugi volt, de el tudom képzelni, hogy csúcsidőben minden helységben fullon vannak az asztalok. Ajánlom mindenkinek, aki kész megismerni a budapesti éttermeket, hiszen a Shiraz a paletta szerves része.

Egy kedves barátom rendbe rakta a gépem. Mindössze annyi volt a baja, hogy lemerült az alaplapi eleme. Amikor megkerestem a problémával, mondta, hogy szívesen segít kicserélni, csak egy új elem, és csavarhúzó kell hozzá...
Tegnap délután nekiestünk, és uszkve másfél óra alatt atomjaira szedtük az "agyamat", majd alapos bassazmázás után a legeldugottab részén meg is találtuk az alaplapi elemet. A kolléga egyébként egy évvel ezelőttig számítógépek, laptopok összeszerelésével, szervizelésével foglalkozott, most ipari alpinista és zeneszerző/hangtechnikus. Amikor már háromnyegyed órája csak csavaroztunk és csavaroztunk, elhagyta egy mondat a száját, amiből sok mindent meg lehet tudni

Most már emlékszem rá, miért hagytam abba ezt az egészet. Megvan ennek a varázsa, csak egyszerűen képtelenség egy életen keresztül csinálni!

Remélem, tetszik érteni a mögötte húzódó filozófiát. Vannak bizonyos dolgok, amikhez ért az ember, sőt, adott esetben tökéletesen képes megoldani, elvégezni bizonyos munkákat és feladatokat. De van egy adott pillanat, amikor rájön, már nincs benne kihívás, nincs hova fejlődni, nem érdekli az egész, és nem is fog benne kiteljesedni, mint ember.
Hát, pontosan ezért vagyok képtelen visszaállni a pult mögé. Tudom, képes lennék elvégezni a munkát, meg is fizetnék, de az első paraszt vendégnél, az első standolási hibánál ugyanaz az undor fogna el, mint ami már a vége felé jellemezte a hozzáállásomat. Azért aktuális ez, mert továbbra sincs melóm. Indul a nyár és sorra jönnek az ajánlatok. Papíron nem vagyok abban a helyzetben, hogy visszautasítsam bármelyiket is. De előbb rohadok meg a híd alatt, mint hogy újra betűrjem az övembe a Jose Cuervo-s törölközőmet, beszúrjam a drekomat a farzsebembe, és elmagyarázzam bármelyik köcsögnek, miért drágább a Cuba Libre a rumoskólánál!

Vegyük tudomásul, vannak periódusok az életünkben, amiket le kell tudnunk zárni és nem megnyitni újra. És tiszteljük azokat, akik erre képesek, mert a többség képtelen, mitöbb, alkalmatlan erre. Ez az egyik legfontosabb dolog, csak annyira tele van az agyunk a napi szarokkal, hogy nem vesszük észre. Pedig kéne. Ettől leszünk mi emberek és nem gépek.

Megvolt életem második tévés felvétele. Szerintem nem lett olyan jó, mint az első, de a televízió és a vágás sok mindenen segíthet...
Két nap alatt vettünk fel több anyagot, mint amennyit fél éve három nap alatt. Nem csoda, hogy a közönségnek is voltak mélypontjai, és szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi, többet is ki tudott volna hozni magából. A lényeg, hogy volt nevetés, móka, hátbaveregetés.
Írok majd egy hosszabb bejegyzést is erről, de a gépem még mindig haldoklik, nem reszkírozok egy hosszabb bejegyzés. Van egy csomó dolgom és be kell látnom, számítógép és internet nélkül fele olyan gyorsan történnek a dolgok és egy valag fontos hírről lemaradok.

Vonatkozó bejegyzések:

Csapó 1
Vendéglátás
Vízilabda
 

Tönkrement a számítógépem. A szervezetem vízháztartásának 80%-a távozott a szervezetemből az orromon át takony formájában az elmúlt 48 órában. Hamarosan az albérletből is ki fognak vágni. Nem jó most nekem annyira.

 

Valami beindult. Átalakítom majd a blogot, ha vissza tudom kapcsoltatni a netet, addig is itt van tételesen, hogy mi is fog történni a színpadi humort illetően.

Március 18., Godot - Új Arcok (19.00)
Március 21., New Orleans Pub - Comedy Central tévéfelvétel (18.00)
Április 15., Godot - Új Arcok (19.00)
Április 23., Hemingway - Új Arcok (20.30)
Május 21., Godot (20.30)
Május 27. Godot (19.00)
Július 27., Nagyvázsony - Dumavölgy (17.00)

Jegyeket érdeklődés esetén a megfelelő dátumra kattintva ITT tudtok foglalni.

Így beszélek angolul

Ezen felül hírértékű még, hogy a Funzine magazin jóvoltából megint lesz Open Mike Night április 13-án, amit én fogok vezetni. Elsőre beváltam, úgy tűnik. Tessék szólni angolul értő, hazánkban tartózkodó lényeknek (expat), hogy jöjjenek, mert nagyon jó szokott lenni a hangulat! Ha meg a kezetekbe akad egy Funzine, lapozzatok bele, mert megtaláltok benne engem is. Ebben most csak annyi a fonák, hogy úgy néz ki, angolul "híresebb" vagyok, mint magyarul...
Talán ezek után már nem is meglepő, hogy március 23-án is angolul fogok ugatni a Dover Club-ban. Erről most nincs több info, mert még hivatalosan nem nyitott meg a hely. És talán az is logikusnak tűnik, hogy a Dumaszínházon belül is elkezdtünk gondolkodni egy angol nyelvű est megszervezésében. Erről is csak később.
Olaszul, spanyolul, németül, oroszul azért nem stand-upolok, mert nem tudok. Franciául meg azért nem, mert utálom őket a nyelvükkel együtt.

Volt nekem egy "rovatom" anno a Nemzeti Sportban. Nem én voltam a sportújságírás Carrie Bradshaw-ja, de a nagyobb vízilabda meccsekhez tartozó statisztikát én írtam. Az egyik barátom nevezte találóan "Számok, de kit érdekel" rovatnak. Nos, most itt van az utóbbi egy hetem, ebben a stílusban. 

Ja, és ez a századik bejegyzés!

Bálint Ferenc (Béfé), Tóth Szabolcs (Tsz) és Felméri Péter (Efpé - de nem használja). Az első két férfi a Szomszédnéni Produkciós Iroda, utóbbi önállóan Felméri Péter.

- Gratulálok, jók voltatok! Én a Gulyás Attila de Kutya vagyok.

- Szia! Bálint Ferenc, Béfé. Te vagy a Kutya! Tsz-szel láttuk már a nevedet a fellépők között, tanakodtunk is, ki lehet a név mögött. Elhatároztuk, hogy majd megkérdezzük tőled, honnan ez a név. Aztán rájöttünk, hogy mi meg Szomszédnéni vagyunk, úgyhogy inkább nem kérdezek semmit…

- Na, most úgy van, hogy jössz így felfele a lépcsőn, az első ajtó a miénk. Szemben van egy rács, a mögött lakik egy ember. Neki szóltunk. A többiek meg majd rájönnek…

Itt tartok most sajnos, úgyhogy kikapcsolták a netemet. Ahogy lesz legalább 1 stabil találat, jelentkezni fogok. (A háttérben az ABBA Money című száma szól, utána Ady Endre olvassa fel saját költeményét: Harc a nagyúrral)

Egy kép az Up! című filmből. Mostanában láttam. Végre egy mozi, ami egyszerre mulattató és megindító (nem olymódon, mint Az élet szép). Megtekintésre ajánlom!

Érdemes elolvasni

Voltunk Dumaszínházas fényképezésen. Tök jópofa volt, egy műteremben kellett pózolnunk fehér háttér előtt. Ha megvan az eredmény, megosztom veletek.
Közben azon morfondíroztam, mit is jelent manapság egy fénykép. A szülői háznál antik, több mint 60 éves fényképeket szkennelgettünk, itt volt ugye a fotózás, mostanában én is igyekszek valamilyen beszédes képi illusztráció csatolni a bejegyzésekhez... Itt ülök egy kávézóban és itt ül még nem messze két volt fotós kollégám, akik aktív sportfotósok, többen a környezetemben most tanulnak fotózni, néhányan külföldön, jómagam meg nem vennék olyan mobilt, amiben nincs egy jobb minőségű kamera. Egy ismerősömék családi házának tetőtere tulajdonképpen egy múzeum; a gyűjtemény nagy része régi fényképezőgépekből, alkatrészekből áll.
Anno a fősulin én is tanultam egy kicsit fotózni, digitális géppel. Akkor még modern dolognak számított. Élveztem, olyannyira, hogy akkor elhatároztam, jól veszek magamnak egy normális, időtálló gépet. Ez eddig nem történt meg, de a dokumentarista énem úgysem hagy békén, előbb-utóbb lesz.
Szóval itt van ez az évszázados technológia, folyamatosan fejlődik és hiába a net, meg a hiperdurva videokamerák, még mindig van varázsa az állóképnek. Sőt, olykor még beszédesebb is tud lenni, mint egy mozgókép. Én örülök ennek!

Nemrég megnéztem az Avatart IMAX 3D-ben. Hogy az egyik ismerősöm szavaival éljek: "Azon kívül, hogy olyan, mintha ott lennél, semmi különös..." És tényleg. Ha úgy ülsz be egy filmre, hogy előtte csak jókat hallottál róla, sőt, akkor viszonylag magasra kerül a mérce. És még akkor sem döbbensz le, ha a film- és szórakoztatóipar egy újabb mérföldkövét látod.
Ezúttal nem követtem el azt a "hibát", amit a legtöbb esetben, tehát nem olvastam el előre a kritikákat. Persze a fülemet nem tudtam zárva tartani, úgyhogy hallottam ezt-azt, meg egyszer rácsúsztam a trailerre. Ja, és a lakótársnőm úgy jött haza, miután látta, hogy "Kék akarok lenniiiiiiíííí!". Ezt átmentve a tanítványomék apukája - velük néztem meg a filmet - azt írta a múlt héten egy emlékeztető sms-ben: "Ne feledd, hétfőn mozi! Legyünk kékek! Még beszélünk..." Szóval így estem neki a dolognak.

Az IMAX élmény
Először természetfilmet láttam 3D-ben, rém unalmas volt. Az IMAX annyiban különbözik a sima 3D-től, hogy nincsenek olyan furcsa szivárvány-szerű csíkok, ha mellénézel, csak homály. Magát az IMAX szemüveget valószínűleg orr nélküli gyerekekre méretezték - és ezt nem csak azért mondom, mert mindenkinek szarul állt, meg mert nekem nem csak takonykifúvásra jó a nózim. Furcsa volt, hogy a film előtt egy kappanhangú kiscsávó jó szórakozást kívánt, felhívta a figyelmünket, hogy az ország legnagyobb vászna előtt ülünk, és hogy vigyázzunk, mert beszédülhetünk a cucctól. Ha ilyen van, vegyük le a szemüveget, nézzünk kicsit lefelé és mehet tovább a móka. Ja, és kifelé menet adjuk le a szemüveget. Ja, és ne próbáljuk behajtani a szemüveg szárát. Kicsit zaklatott volt ettől az öt mondattól, szerintem, miután letette a mikrofont, kirohant a teremből és telibehányta az első szemetest.
Amikor a szédelgésről beszélt, gondoltam poénkodik. Hát, nem. Én mondjuk úgy kétszer csúsztam meg. Tényleg nem volt kellemes. Amikor kezdtem ráérezni a dologra, rájöttem, hogy amit én zsírfoltnak néztem a szemüveglencsén, az bizony valami repkedő izé volt a mezőn... Szóval menő. Már várom, amikor a gyerekem nyaggatni fog, hogy játsszak vele a nappaliban valami baszós-ölős játékot a konzolon, és olyan lesz, mintha tényleg ott lennénk a játékban.

Mondanivaló
Mindenek előtt leszögezném, hogy nem értek egyet azzal a valag Oscar-jelöléssel, amit a film kapott. Vigye el persze a legjobb effektet, meg a hangokat talán, de a legjobb film? Egy félig animált cucc? Nemá'!
A lényeg: a filozófia, ami a film mögött húzódik. Szépen lefest egy társadalmat, amelyben egyáltalán szó sincs a pénzről, meg politikáról, meg semmi efféléről. Van hierarchia, és vannak normák, amik belülről jönnek, tehát tök felesleges rendfenntartó erő. Boldog és kiteljesedett, érző lényeket látunk, akik gyűlölnek harcolni, de ha kell, akkor alaposan alfélen csűrnek bárkit. És ott él még mellettünk tudomisén hány törzs, és senki nem akar senkibe belekötni, mert megvan mindenük (kiemelném ismét, a pénz nem értelmezhető ebben a társadalomban)! Harmónia van egymással, a bolygóval, amin élnek és kész.
Nyilván ez egy fikció, amit nagyon szépen sikerült azért lefesteni. Kár, hogy nem fordítva vannak a dolgok, mármint úgy, hogy mi a valóságban élünk egy ilyen társadalomban, és a saját szórakoztatásunkra készítünk olyan filmeket, amikben a jelenlegi valóságunkat mutatják be...

Utózönge
Persze, mint minden óriási siker, kívánja a folytatást. Nem tudom, lesz-e. Jópofa lenne, ha James Cameron az Avatar-ból menne nyugdíjba, vagy innen költözne át a másvilágba. Végül is simán el tudom képzelni, hogy a Csillagok háborújához hasonlóan egy saga kerekedik belőle. Csak vigyázzanak, a mondanivalóra! Nagyon nem szeretném, ha megváltozna.

Hagyományteremtő bejegyzés következik. Időnként fel fogok dolgozni egy-egy témát az örök klasszikusok közül. Nem reprezentatív, szigorúan szubjektív!

Jellegzetes a tapintása, szaga van, súlya, lehet, hogy megvágja a kezdet a papír... Ezeket az élményeket egy Playboy-naptár forgatása közben is át tudod élni, de én inkább a könyvre gondoltam. Hús-vér, szagos, mállott borítójú, foszló gerincű könyvre! És az olvasás élményére. Alább néhány mű a múltból, melyek számomra jelentőséggel bírtak/bírnak. Szándékosan nincsenek számozva. Nem az a lényeg.

János vitéz - Petőfi Sándor

Egy idióta Amerikai tinifilmben hangzott el: "Shakespeare...? Ja, az a csávó! Jól tudott rappelni, kár, hogy fehér volt." Petőfi is fehér volt és (csak hogy a modern felfogásúaknak is tiszta legyen) igen, jól tudott rappelni. Bár nem vagyok benne nyakig a kortárs magyar költészetben, nem olvastam még hozzá foghatót. Sem magyarul, sem más nyelven. Mondjuk Poe Hollója egész közel volt, de csak zeneiségben.
A János vitéz fontosságára és sokszínűségére természetesen csak később jöttem rá, amikor valamiért újra elolvastam. Furcsa érzés volt. Tudjátok, amikor valamit újra átéltek, de másodszorra sokkal intenzívebb, de legalább is más. És jön a kérdés: bakker ezt elsőre hogy nem vettem észre? Éppen ezért minden évben újra "végigrappelem". Fontos, hogy nyár elején. Nekem aznap indul a nyár, amikor elolvasom a János vitézt.
Ide kívánkozik még Petőfi és Arany levelezése is. Felbecsülhetetlen értékű művek úgy az emberi kapcsolatok jellemzésének, mint a magyar nyelv fantasztikus lehetőségeinek bemutatására.

A kis herceg - Antoine de Saint-Exupéry

Az előzőhöz hasonlóan ezt is minden évben elolvasom. Először tizenéves korom hajnalán "tettem magamévá" a nappalinkban, hason fekve. Ez már csak azért is nagy szó, mert képtelen vagyok hason feküdni - kivéve vízben. Szóval ott hasaltam és elvarázsolt. Aztán nem sokkal később kötelező olvasmány lett, akkor újra elolvastam és megint letaglózott. Minden évben mást mond. Mást tanít, másra hívja fel a figyelmemet. Egész egyszerűen lenyűgöző! Minden mondata klasszikus, a maga nemében. Legutóbb a rózsával kapcsolatos idézet vált aktuálissá: "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...".
A szerző azon kevés francia emberek közé tartozik, akiknek nem kérdőjelezem meg az emberi mivoltát.

Tíz kicsi néger - Agatha Christie

Sajnos nem ez volt az első Agatha Christie krimi, amit olvastam, ezért valahol a háromnegyedénél rájöttem, ki a gyilkos és mi a lényeg. Persze megvolt bennem a para a végéig, hogy igazam lesz-e, s miután bejött a megérzésem, büszke voltam magamra. Hiába éreztem rá a "banya" észjárásár, majdnem minden könyvét megzabáltam angolul és magyarul is.
Azzal együtt, hogy menet közben rájöttem a megoldásra, ráébredtem a műfajtörténeti jelentőségére is. Félelmetesen jó alapötlet, tökéletes karaktervezetés, talány és feszültség az első oldaltól kezdve. Szintén többször elolvastam, sőt, a sztori alapját adó versikét gyakran használom szókincsfejlesztésre a kis diákoknál.

Nem csak ennyi könyvet olvastam életemben ám... Az első komoly feladat az Egri csillagok volt. Sokadik nekifutásra sikerült csak átugrani. Részletekre már nem is emlékszem. A kőszívű ember fiaiba beletört az agyam, akár csak Az aranyemberbe. Jókai kicsinált. Azóta azért néhány lap átperdült az ujjaim között és mindmáig elkötelezett híve vagyok a papír alapú írott anyagoknak. Csak a könyv szerethetőségére akartam felhívni a figyelmet néhány általam kiemelt példával, illetve üzenném, hogy tessék könyvet olvasni!

Ma kitakarítottunk a lakást. Már rég óta esedékes volt, de van ennek egy mélyebb üzenete is. Ha nagyjából rendben vagyok, a környezetem is rendben van. Viszonyítás képpen: a szobámban Karácsony óta nem takarítottam, a polcomon összevissza vannak a papírok, minden folyamatban lévő ügyem inkább függőben van, alapvetően demotivált vagyok mindenhez.

A takarítás az első jele szokott lenni a nihilből való ébredésnek. Eddig is volt mit tenni, eztán is lesz, csak nem mindegy, mennyi kedvvel csinálom. Itt van ugye mindjárt a színpad: kihívás, lehetőség, önmegvalósítás. Jobb se kell, ehhez képest csak ücsörgök és nem akarnak kijönni a dolgok, amik bennem vannak. Próbálkozok, de ahogy azt már régebben megtanultam: Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld! Aztán vannak még megbízásos munkák, amiket már régen le kellett volna tudnom. De egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy beleássam magam egy számomra idegen, lényemtől távol álló témába. Ott a diplomamunka is, ami megint elindult, majd megtorpant. Be fogom vinni a döntő tust, persze előtte vár még rám néhány asszó. A tanítványaim megvannak, de az nem fix megélhetés, viszont legalább sikerélmény - nekik is, meg nekem is - látni a fejlődésüket. Munkakeresés továbbra is, adminisztratív dolgok, adóbevallás, számlatartozások...
Ezek halmozódtak fel az előző év vége óta. Másfél hónapig nem voltam hajlandó odatenni magam teljes erőből semmihez és gyakorlatilag úgy omlottam össze, mint az a bizonyos vár. Még mindig van rajtam 10 kiló felesleg, de legalább nem bagózok annyit. Már csak kávéhoz és pia mellé dohányzok, apropó, a pia is jelentősen kevesebb, a részegség elenyésző. Szóval látom én ennek a végét, és úgy néz ki, ma egy kicsit magamat is kitakarítottam.

Lesz megint Comedy Central-os tévéfelvétel, március 21-22-én. Jómagam 21-én leszek, 18.00-tól indul el az őrület. Helyszín a New Orleans Pub (VI. Lovag u. 5.). Jegyeket a dumaszinhaz.hu-n 2350, vagy személyesen a Godot-ban 2000 magyar pénzért tudtok vásárolni. Tessék igyekezni, mert elhappolják!

Érdemes mindkét nap elmenni, mert elég szép a névsor. Az eddigi Comedy-s arcokon kívül régi-új erővel csapódik be Sándor György humoralista, aki nemsokára 72 éves lesz, illetve láthatjátok a CC első női stand-uposát, Szente-Veres Adriennt is.

UPDATE: Íholni a plakát!

A múlt héten felhívtak a mobilszolgáltatómtól (Vodafone). Először azt hittem, hogy fel akarják venni a hangomat, amikor közlik velem, hogy ki fogják kapcsolni a mobilnetemet a hátralék miatt. Hát nem! Azért hívtak, mert nyertem egy bögre-melegentartót!
Hát, igen. Köpni-nyelni nem tudtam. Kiderült, hogy korábban neveztem egy játékra a mobilnetemmel, ennek lett most ez a hozadéka. Ez volt az első meglepetés. A második akkor ért, amikor tegnap este megnéztem az e-mailjeimet és ott írt a futárszolgálat, hogy készüljek, mert holnap hozzák az árut! Aztán ma ébredés után volt egy nem fogadott hívásom, reggel 9-ről. Visszahívtam, a futár volt. Mondta, még itt van a környéken, úgyhogy fél óra múlva csengetett. Átvettem, és akkor jött a következő meglepetés, minthogy ez volt a dobozban.

A boci meglepetésében maga alá csinált

Meglepődtem! Azt hittem, egy ilyen piros textil-filc keverék hengert fogok kapni... Végre nem valami gagyi szarral verik ki az ember szemét! Azóta kipróbáltam. Nem tudom, meddig fogja bírni, de ha a melegen tartó része be is szarik, még akkor is jó lesz HUB-nak, mert mind a négy portja működik. Szóval tényleg örültem neki és nem csak úgy. A napom bearanyozásához kevés volt, de indításnak kifejezetten jó!

Több mint 10 évig voltunk együtt. Már az elején tudtam, Ő különb a többinél, az első perctől a bőröm alatt éreztem. Voltak előtte mások is, sőt, néha futott mellette egy-két kisebb rivális, de Őt képtelenség volt kiütni a nyeregből. Erősebb és ragaszkodóbb volt mindenkinél. Évek óta csak Ő volt, meg én.
Aztán bármennyire is összenőttünk, már nem bírtam tovább, elegem lett belőle. Ha jobban belegondolok, korábban is megvoltam nélküle, és ennyi idő után kijelenthetem, soha többet, senki hasonlót nem akarok eltűrni. Noha rájöttem, nem lehetünk együtt többé, bármilyen módszerrel is próbálkoztam, képtelen voltam elszakadni.
Ezért orvoshoz fordultam, aki viszonylag rövid idő alatt megszabadított tőle. Most még három hétig nem mehetek vízbe, de végre valahára leszedték a szemölcsömet!

Ő volt az

A koktélbárban, ahova bejárok angolt tanítani, meg néha napján dolgozni, legendásan elcseszett a tortaszerviz. A konyha nem csinál cukrásztermékeket, ezért ha szülinapos van, akkor vagy ők hoznak tortát, vagy rendelnek valamit rajtunk keresztül, vagy csak vedelnek.
Aki szervezett, netán volt már ilyen szórakozóhelyes szülinapi bulin, az tudja, hogy a menetrend szerint az est egy emelkedett pontján egyszercsak megjelenik a felszolgáló a tortával, a háttérben megy valamelyik vonatkozó sláger, mindenki sikít, az ünnepelt meghatódik.
Azért érezzük, hogy ezt több ponton el lehet cseszni. Például, ha felszolgálóként nem tudod pontosan, mikor kéne megjelenni a tortával, ezért megkérdezed az asztaltársaság valamelyik tagját. Jelesül pont az ünnepeltet, aki mit sem sejt a meglepetésről. Vagy meggyújtod a csillagszórót a tortán, de a DJ addig makizik az aktuális zenével, hogy a Happy Birthday-ig leég a fényjáték. Esetleg olyan a torta, hogy nem illenék bele se csillagszóró, se gyertya, de mégis ragaszkodnak hozzá. Így például kénytelen vagy meggyalázni egy egy méter hosszú marcipán Buddhát, és jobb híján tökön szúrod a csillagszóróval (mert azért sem a homlokán, sem a szívében, sem a gyomrában nem mutat jól). A szám alakú gyertyákkal is akadhatnak problémák, a legtöbb esetben a legkisebb erőhatásra eltörnek. Tapasztalatból mondom, egy kis celluxszal ezeket lehet orvosolni, de akkor minél hamarabb el kell fújni...
Ha minden frankó, akkor a marcipándíszt hozzák eleve sérülten. Legutóbb ez történt, úgyhogy ez került rá a delikvens harmincadik születésnapi tortájára.

 Igen, végső elkeseredésünkben a békakirály koronájába raktuk a jobb szemgolyóját.
Végkövetkeztetés: mindegyik problémát azzal oldottuk meg, hogy a célszemélyek már annyit ittak, hogy nem tűntek fel nekik a bakik. Az alkohol nem megoldás, ugye, de segít elfelejteni a kérdést.

Új tanítványom van, egy tehetséges, ifjú balerina. Érdekes dolgokat mesélt a balett világáról. Eddig is tisztában voltam vele - vagy legalább is sejtettem-, hogy egy igen komoly, már-már militáns közeg az övék. Egy két tanulságos történettel megerősítette a sejtéseimet, de nem ezek ütöttek szöget a fejemben, hanem egy látszólag periférikus dolog. Elregélte, hogy nagyrészt magázódnak. Nem csak a tanítványok a mesterekkel, de ő még a családján belül is magázódott egy darabig a szüleivel - minthogy az egész család a tánc- és zeneművészetekben él.
Csak azon tűnődtem el egy röpke pillanatra, hogy kikkel magázódok? Hát, nem sok emberrel. A "csúcstartó" eddig a volt munkahelyemen a 73 éves úr, aki hétvégenként jött segíteni hajnalba zárni a romkocsmába... Menetrend szerint a szombati zárás után a Lehel téri piacra mentünk reggelizni, de előtte bedobtunk egy rumot, meg egy kávét. Már első alkalommal is agitált, hogy tegezzem, de akkor nem akartam. Aztán addig nyaggatott, míg végül elkapta az ütemet és addig itatott, míg letegeztem.
Volt egy újságíró kollégám, akivel "viccből" magázódtunk. Nem sokkal idősebb nálam, de valahogy jobban esett nekünk magázódni. Van egy haverom, akivel nem csak magázzuk egymást, de urazzuk is. Szóval érdekes dolog ez, és tapasztalatom szerint kiveszőben van a magyarból. Félő, hogy előbb-utóbb teljesen eltűnik. Nagy kár lenne.

Tegezek

Már régebb óta tervezem új bőrbe bújtatni a Kutyaéletet. Lassacskán összeáll egy remekbeszabott fejléc, a színek miatt még vitatkozok egy sort saját magammal. Ha esetleg van tippetek, nyugodtan írjátok meg. Ez az egyik.
A másik, hogy én is megcsináltam a kis inda-s közösségemet. Tessék bátran csatlakozni! A jobb oldalon egy kicsit alant lehet ezt megtenni. Gyertek, gyertek...